2022. április 14., csütörtök

UFO-bázis a Himalájában

 A Kongka La a Himalája alacsony gerincű hágója, a Ladakhban található, vitatott indiai-kínai határvidéken van. A kínai kézben lévő északkeleti részt Akszaj Csin néven, az indiai délnyugati részt pedig Ladakh néven ismerik. Ez az a terület, ahol az indiai és a kínai hadsereg 1962-ben nagy háborút vívott. A terület a világ egyik legkevésbé megközelíthető területe, és a két ország megállapodás szerint a határnak ezen a részén nem járőrözik. Sok turista, buddhista szerzetes és a ladakhi helyiek szerint az indiai hadsereg és a kínai hadsereg tartja fenn az ellenőrzési vonalat. De valami sokkal komolyabb dolog is történik ezen a területen.
Az indiai és a kínai oldalon élő néhány helyi lakos szerint, itt látják az ufókat a föld alól előjönni, Sokak szerint az ufók földalatti bázisai ebben a régióban vannak, és mind az indiai, mind a kínai kormány nagyon jól tudja ezt.



Nemrégiben néhány hindu zarándok, akik a Kailash-hegyre tartottak a nyugati hágó felől, különös fényeket láttak az égen. A helyi idegenvezetők, miközben kínai területen tartózkodtak, elmondták nekik, hogy ez nem újdonság és normális jelenség a Kongka-hágó térségében - az India és Kína közötti feszült határvidéken. Ezek a furcsa, háromszög alakú, néma, fényes űrhajók a föld alól bukkannak fel, és szinte függőlegesen mozognak felfelé. Néhány kalandvágyó zarándok be akart nézni a helyszínre. A kínai őrposztok először visszafordították őket, mivel a kínai oldalról megtagadták tőlük a belépést. Amikor az indiai oldalról próbálták megközelíteni a helyszínt, az indiai határőrség szintén elutasította őket, annak ellenére, hogy engedélyük volt a két ország közötti utazásra.
A zarándokok ekkor az indiai határőröket kezdték faggatni. A biztonsági személyzet elmondta nekik, hogy parancsot kaptak arra, hogy senkit ne engedjenek a terület közelébe, és igaz, hogy erősen fényes, furcsa tárgyak jönnek elő a föld alól. Az indiai különleges műveleti erők és a hírszerző ügynökségek felügyelik azt a területet.
A helyiek nevetni kezdenek, amikor az UFO-észlelésekről kérdezik őket. Meglepődnek, hogy a kormányok miért akarják ennyire eltitkolni ezeket a nyilvánvaló tényeket. Szerintük a földönkívüliek jelenléte jól ismert, és mélyen a föld alatt vannak. Úgy vélik, hogy sem az indiai, sem a kínai kormány nem akarja valamilyen okból kifolyólag felfedni a tényt. Amikor felhozzák ezt az ügyet a helyi kormánynak, azt mondják nekik, hogy maradjanak csendben és felejtsék el. Ez az a régió, ahol az Eurázsiai-lemez és az Indiai-lemez konvergens /közeledő/ lemezhatárokat hozott létre. A konvergens lemezhatárok ott alakulnak ki, ahol az egyik lemez a másik alá merül. Következésképpen ez egyike azon kevés területnek a világon, ahol a földkéreg mélysége kétszer olyan vastag, mint más helyeken. Ennek ellentéte olyan forró pontokon található, mint az amerikai Yellowstone Nemzeti Park, ahol a földkéreg vékony.
A kétszer olyan vastag földkéreg lehetővé teszi földalatti bázisok kiépítését, nagyon mélyen a tektonikus lemezek alatt.



Kongka La gyönyörű sziklákkal és gránitokkal rendelkezik. Valamilyen furcsa oknál fogva sem a kínai, sem az indiai hatóságok nem végeznek ásatásokat vagy bányászatot itt. A terület érintetlen.
A közelmúltban India és Kína is előrelépett, hogy megoldja az összes határvitát, és újrakezdje a kínai-indiai kapcsolatokat. Az Akszaj Csin terület még mindig vitatott. De érdekes, hogy a tárgyalások során mindkét kormány közömbös, ha erről a területről van szó. Indiának és Kínának hatalmas határ menti területei vannak a Himalája mentén, és mindezekről a területekről tárgyalásokat folytatnak. Bár India azt állítja, hogy az Akszaj Csin India része. Másrészt a kínaiak, miután az 1962-es háborúban elnyerték Indiától Akszaj Csin-t, stratégiai fontosságú katonai autópályát építettek. Most egy alternatív autópályát használnak, így nem foglalkoznak a Kongka La-i területtel.
Nemrégiben a helyi iskolában a környék kisgyermekei rajzversenyre jelentkeztek. A rajzok több mint felénél furcsa tárgyakat ábrázoltak az égen, néhány a hegyekből bukkant elő. Sokan közülük még azt is tudják, hogy mit és mikor kell keresni.
Van egy alternatíva, hogy ez egy földalatti, stratégiai légierő bázis. De akkor miért engedélyezi bármelyik ország is a bázist a hivatalos senki földjén, a rendkívül érzékeny, vitatott határvidéken? Miért jelentenek ebből a térségből folyamatosan UFO észleléseket a legkülönfélébb emberek?
/Szerk:Az itt tapasztalt UFO aktivitás nem új keletű dolog. A CIA titkosság alól feloldott aktáiból kiderül, hogy már a 60-as években egy sor észlelés volt ide köthető, pontosabban India, Bhután és Nepál egyes régióiba. Így feltételezhető, hogy a Kongka-La-i események egy, már régóta létező bázis helyi megnyilvánulásai/

Forrás: http://www.ufoarea.com/bases_india_china_ufo_base.html

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése