A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Charles Hall. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Charles Hall. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 9., szombat

Charles Hall és a Magas Fehérek - Michael Salla PhD interjú

 
Az alábbiak a Charles Hallal 2004. december 2-án és 16.-án készített interjúkon alapul és a Magas Fehér földönkívüliek létezéséről szól, akikkel 1965-67 között a Nellis légibázison szolgálati időjárás-megfigyelőként találkozott. Tapasztalatait az "Ezeréves vendégszeretet" című háromkötetes könyvsorozatában rögzítette Korábban elolvastam könyvsorozatának első két kötetét, és benyomásaimat egy rövid cikkben rögzítettem. Charles Halllal Paola Harris hozott össze, az első jelentős UFO-kutató, aki alaposan utánajárt az ügynek.
Az interjú során egy sor kérdést tettem fel, és a válaszait jegyzetelve rögzítettem. Készítésének célja az volt, hogy jobb képet kapjak a "Magas Fehérek" motivációiról és a Földön betöltött exopolitikai jelentőségükről.
Miért nevezte a könyvet fikciós műnek?
Meg kellett védenie magát és azokat az embereket, akik vele együtt szolgáltak. Neveket változtatott meg, hogy megvédje az ártatlanokat, beleértve saját magát és más katonákat is. Az általa helyettesített emberek súlyos pszichológiai nyomást és traumát éltek át. Néhányan nem akarták, hogy megemlítsék őket, ezért nem adta meg a helyes nevüket. Megerősítette, hogy a könyvekben minden igaz. A lehető legközelebb áll az általa átélt események dokumentálásához.
Hogyan idézte fel a könyvekben rögzített összes beszélgetést?
Nem vezetett naplót, csak jegyzetelt. A könyv megírásakor alapvetően a memóriájára hagyatkozott. Az egyes élményekről beszámolva újra átélte az érzelmeket, és ez segítette az események és beszélgetések felidézését. A legfontosabb epizódok alapvetően bevésődtek az emlékezetébe. Sok beszélgetést kellett összefoglalnia. Néhányat rekonstruálnia kellett. Általában a más repülősökkel folytatott beszélgetéseket foglalta össze/rekonstruálta. A Magas Fehérekkel lefolytatott párbeszédek közel szó szerintiek, mivel nem beszéltek sokat. Különösen a férfiak nem, a Magas Fehér nők beszédesebbek voltak. Ha nem viselték volna kommunikációs eszközeiket, akkor egyáltalán nem kommunikáltak volna. Charles minden átélt érzelmet meg akart örökíteni, és ezeket hűen megörökítette a könyvekben.
Mikor kezdte el írni a könyveket?
Először 1965-68-ban próbálta szóban elmesélni az élményeit. Amikor 1985-ben kapott egy szövegszerkesztőt, floppylemezek segítségével kezdte el a gépelést. Az írás lassú folyamat volt technikai okokból és érzelmileg is, mivel újraélte az élményeket, és ez sok időt vett igénybe. Például hat hónapba telt, mire úrrá tudott lenni 1965-ben a Magas Fehérektől való félelmén.
Mikor fejezte be a könyveket?
Még az 1980-as években gondjai voltak azzal, hogy potenciális kiadót találjon a tervezett önéletrajzához, és családi kötelezettségei is voltak. 2002-ben munkanélkülivé vált, és elkezdte szerkeszteni, csiszolni majd kiadta, amit addig írt. A kiadó, a Firstbook.com megengedte neki, hogy "print-on-demand" könyvként jelentesse meg, ahol ő ellenőrizte a szerzői jogokat, stb. Még mindig nem volt elégedett azzal, amit eddig kiadtak, és még egyszer meg akarta szerkeszteni az első kötetet. A könyv lényegében 1985-től 2002-ig folyamatban lévő munka volt. A végső szerkesztés 2002 végétől 2003 elejéig tartott.
Készített-e valaha fényképeket?
Soha nem fotózott. Amikor egyedül volt odakint, az életben maradásáért aggódott, így a fényképezés nem jutott eszébe. Kezdetben azt hitte, hogy álmodik (úgy gondolta, ezért hívják a 51-es körzetet Dreamland-nek). Ez volt az egyik oka annak, hogy soha nem gondolt arra, hogy fényképeket készítsen. Később, amikor rájött, hogy a Magas Fehérek valóságosak, lebeszélte magát róla, amikor visszament a bázisára.
Emellett nem akarta megbántani őket, a legjobb viselkedést tanúsította. Nem tartotta volna bölcs dolognak, hogy fényképeket készítsen, mivel ezzel megsértheti őket, a bizonyítékokat pedig úgyis megsemmisíthetik, hiszen mindig hozzáférhettek a holmijaihoz. /Szerk: A képen egy művészi rajz a Magas Fehérek hozzávetőleges kinézetéről./
A többi katona közül készített-e valaki olyan képet róluk, amelyről Önnek tudomása volt?
Nem volt tudomása arról, hogy ilyen történt volna, de felidézett egy 1990-es évek elején kiadott papírkötéses könyvet, amelyben van egy sor Magas Fehérekről készült kép, amelyek szerinte hitelesek. Ezeket egy New Jersey-i háziasszony adta ki, aki Albuquerque-be, Új-Mexikóba utazott, és azt mondta, egy közúton várakozott, amikor meglátott egy felderítő hajót és hat képet készített az 1,80 méter magas idegenekről. Szerinte a fotók hitelesek. Célzott arra, hogy valójában valamelyik katona készítette a fényképeket, és elküldte a szerzőnőnek, aki csak fedőtörténetet talált ki arról, hogyan jutott a képekhez. Nem tudta felidézni a könyv vagy a szerző nevét.
Megkeresték Önt valaha is ügynökségek, vagy tájékoztatták arról, hogy nem hozhatja nyilvánosságra a Nellisben történteket?
Nem. Azt mondta, hogy az időjárási információk soha nem voltak titkosak. Időjárás-megfigyelőként soha nem volt részese olyan titkos programnak, ahol biztonsági esküt tettek volna. A kapott parancsok titkosak voltak, de amit tett, soha nem volt titkos. Erről egy bizottság döntött, amelyben a Pentagonban dolgozó Magas Fehérek és mások is részt vettek. Az elképzelés az volt, hogy Charlie szabadon érintkezhet velük anélkül, hogy folyamatosan tájékoztatnák. Azt mondta, hogy az amerikai tábornokok bármit megtennének azért, hogy technológiatranszfert kapjanak. Megengednék a Magas Fehéreknek, hogy megöljék a katonákat, ha megsértődnek, fenyegetik vagy bántják őket. Könyvében leírt egy esetet, amikor egy katonának az életéért kellett könyörögnie, amikor egy Magas Fehér gyerekkel kiabált. Az egyetlen ok, amiért nem ölték meg Charles szerint az volt, hogy az egyik földönkívüli férfi odament az egyik nő társához, és azt mondta neki, hogy mivel a katona nem bántotta a gyereket, az amerikai tábornokok nem fogják megérteni, miért ölnék meg. Charles szerint a tábornokok azonban úgy gondolták, a katonák feláldozhatók.
Más katonákat öltek meg Magas Fehérek, mert megsértették őket?
Elmondta, hogy 1965 szeptemberében történt egy incidens az Indian Springs-i hegy közelében, ahol a fő hangárjuk volt. Észlelésük egyik fedősztorija az volt, hogy nagy szarvú juhok vannak a sivatagban. Egy vadász le akarta lőni az egyik "birkát", lovakat bérelt és elment a barátjával. A vadászok végül szétváltak, és egyikük a hangár közelébe ment, ahol a Magas Fehérek állomásoztak, majd lelőtte az egyik kölyköt. A földönkívüliek megragadták és átadták az őröknek, a katonai személyzetnek. Az őrök lelőtték, és fedősztorival indokolták a véletlen halálát. A barátját is megtalálták, összeverték, és kb. hat hétre a fogdába dobták.
Charles azt mondta, hogy általában, ha valaki nem bánt senkit, és csak fegyvertelenül túrázik, stb. akkor a Magas Fehérek nem zaklatják. Alapvetően ölnének, ha bármi módon fenyegetnék őket. Ha nem tettél semmit, amivel megijesztenéd vagy bántanád őket, a legrosszabb, amit tehetnek, hogy megrémisztenek.
Azt mondja, hogy a tábornokok kétségbeesetten keresték a Magas Fehérekkel való technológiacserét, miért állítja ezt?
Bármit megtennének azért, hogy jó kapcsolatokat ápoljanak velük, hogy technológiához jussanak.
A Magas Fehér "Tanár" olyan beszélgetéseket folytatott Charlesszal, amelyek ezt bizonyították. Az amerikai tábornokok nem állították volna meg őket, ha szándékukban állt volna megölni azokat a katonákat, akik bántottak egy-egy gyereket. A Magas Fehérek olyan technológiákat cseréltek, mint a rádió- és kommunikációs rendszerek, de a fénysebességnél gyorsabb technológiát nem. Csak olyanokat cseréltek, amelyek a hasznukra váltak, mint például a jó rádiók és kommunikációs eszközök, amelyeket szükség esetén ők is használhattak.
Azt a példát hozta fel, hogy a Magas Fehérek segítenének egy nukleáris meghajtású űrhajóban, de a mélyűrutazáshoz szükséges meghajtórendszerekben nem. Azokat az antigravitációs technológiákat nem osztották meg a tábornokokkal, melyek képesek voltak a mélyűri utazásra. A tábornokok néha jártak a Magas Fehérek felderítőhajóiban, így ezeknek a technológiáját bizonyos mértékig megosztották, mivel a felderítőhajókat a Földön készítették itteni anyagok felhasználásával, az amerikai hadsereg segítségével. A Magas Fehérek néha részt vettek titkos megbeszéléseken, és segítettek a technológiafejlesztésben. Charles leírja, hogy a technológiaátadás nagy része hogyan történt. Alapvetően úgy vettek részt a titkos megbeszéléseken, hogy ott ültek és néhány jól célzott kérdéssel segítettek.
Az első kötetben leír egy esetet, amikor mentális képek jelentek meg a fejében a Magas Fehérekről egy korábbi korszakban, meg tudná ezt magyarázni?
Charles leírta, hogy olvasta a „History of the West”-ben a Death Valley és Indian Springs történelmét, később mentális képek jelentek meg neki Magas Fehérekről abban a korszakban. Ezek a képek csak akkor léptek be az elméjébe, amikor a közelében voltak, és el is illantak, amikor a Magas Fehérek távoztak.
A könyvben 1954-et említi, mint az első alkalmat, amikor a Magas Fehérekről Nellis környékén említést tesznek. Van-e olyan korábbi dátum vagy bizonyíték, amely Ön szerint alátámasztaná a jelenlétüket a területen?
Azt mondta, hogy a Range Four Harry legendája (a Nellis bázison szolgáló katonák által a Magas Fehérekre használt leírás) legalább 1954-ig visszanyúlik.
Ön szerint ezek a mentális képek, amelyeket megfigyelt, valós történelmi események voltak, vagy kitaláltak?
Úgy érezte, hogy a mentális képek valós történelmi eseményeken alapulnak. Megjegyezte, hogy amikor a Magas Fehérek eltávolodtak, a képek megszűntek. Ez arra utalt, azért táplálták bele ezeket a képeket, hogy történelmi információkat adjanak át neki, tovább akarták adni.
Úgy gondolja, hogy a Magas Fehérek néhány száz éve élhetnek Indian Springs területén?
Igen. Azt mondták neki, hogy Pamela (az egyik Magas Fehér) abban a völgyben született James Madison idején. /Szerk: James Madison, 1751-1836/ Szeretik a völgyet, mert meleg van, és ez fontos követelmény számukra.
Mit gondol, mi motiválja a Magas Fehérek jelenlétét a Földön?
A bázist a mélyűrhajóik számára használták. Ugyanúgy, ahogy az amerikai haditengerészet használna egy bázist a Csendes-óceánon. Arra használták, hogy megtankolják, megjavítsák és újjáépítsék a mélyűrhajóikat. Beszélt a nagy távolságokról az űrben, és arról, hogy szükségük van egy bázisra egy olyan bolygón, mint a Föld, ahol ellátmányt tudnak szerezni, javításokat tudnak végezni, stb. Mivel a mélyűrhajók menetrend szerint érkeztek és távoztak, ez azt jelentette, hogy kereskedelmet folytattak.
Alapvetően úgy gondolja, hogy csak bázisként kívánják használni a Földet a mélyűrutazásaikhoz, és nincs semmilyen hátsó szándékuk a Föld gyarmatosítására vagy a nemzeti kormányok uralására?
Igen, ez a meggyőződése. A Magas Fehérek szemszögéből nézve nagyon elégedettek azzal, amijük van, és a hosszú élettartamukkal – ami tízszer hosszabb, mint a miénk. Tízszer tovább tart nekik az öregedés és a gyógyulás is. Meglepődtek, hogy Hall milyen gyorsan tud gyógyulni. Elmesélte, hogy közelről figyelték, amikor megütötte magát, és egy napon belül meggyógyult.
Charles azzal érvel, hogy a Magas Fehérek szeretnek magukban maradni, és nem érdekük a Föld uralma vagy a kormányok átvétele. Csak baráti kapcsolatokat akarnak fenntartani az amerikai kormánnyal, hogy továbbra is használhassák a bázist.
A harmadik kötetben leír egy esetet, amikor mikrohullámú fegyverrel égették meg, kifejtené ezt bővebben?
Elmagyarázta, hogy a ceruzafegyverrel a Magas Fehérek nagy fájdalmat, halált vagy alvást okozhatnak. Leír egy esetet, amikor egy CIA őr megpróbált egy Magas Fehér nőnek segíteni feljutni a lépcsőn a kongresszus épületében, de véletlenül megsebesítette, és a nő megfenyegette az őrt, akinek az életéért kellett könyörögnie. Elmagyarázza, hogy a ceruzafegyverrel kalciumatom frekvenciákat lehet stimulálni, hogy nagy fájdalmat okozzon, mintha megégetnének, de az ember valójában nem ég meg. Amikor a jódos beállítást használják a kábítófegyverben, akkor az ember elvérezhet. Ezt a fekete pestishez hasonlította, amikor az emberek elvéreztek, mert az artériák meggyengültek, és a vér kiszivárgott, ez halálhoz vezetett. Charles egy e-mailben tisztázta, hogyan működik a ceruzafegyver: "A fegyvert úgy lehet beállítani, hogy a nátrium, a kalcium vagy a jód atomikus frekvenciáit stimulálja. A nátrium atomok stimulálása hatalmas fájdalmat okozott, mert az idegek kisülését okozta. Ha a fegyvert elég magasra állítják, azonnali halált okozhat. A kalcium atomok stimulálása ennek ellenkezőjét idézte elő (azaz alvást, nyugalmat, relaxációt stb.), mert az idegeket ellazítja. A jód atomok stimulálása természetesen, ahogy a harmadik könyvben leírta, belső vérzéssel járó halált okoz, mert olyan kémiai változásokkal jár, amelyek lehetővé teszik, hogy a vér áthatoljon az artériák falán a pajzsmirigyben és a pajzsmirigy körül."
Azt mondta, hogy a Magas Fehérek vérmérséklete nagyon gyorsan változhat barátságosból ellenségessé. A ceruzafegyvert Charles ellen használták egy félreértés során, ezt a könyvében is leírta, ahol azonban a jódos beállítást használták, ami belső vérzést okozott. Emlékszik arra, hogy látott egy barátságos Magas Fehér nőt közeledni hozzá, amikor sérülten feküdt, és egyfajta kecses táncot járt körülötte. Egy e-mailben úgy írta le őt, mint "egy fiatal nőstény, valószínűleg egy 19 éves emberi fiatal nőnek felel meg''. Volt egy férfi társa, akiről mindig is azt hittem, hogy a testvére, mert úgy néztek ki, mint ha ikrek lennének. Ő és én egyáltalán nem féltünk egymástól.
Számos esetben, amikor a reggeli léggömbfutást végeztem, a nő odajött hozzám, és megállt mellettem vagy kissé mögöttem. Gyakran egy karnyújtásnyira jött, és mégsem mutatta a legcsekélyebb félelmet sem tőlem. Hasonlóképpen, amikor ilyen közel jött, én sem éreztem különösebb félelmet tőle. A bátyja ehhez képest mindig félt tőlem és mindig távolságot tartott (általában legalább 50-60 lábnyira hátrébb maradt). Nyilvánvalóan kedvelt engem, de az is biztos, hogy soha nem bízott meg bennem. Például soha nem fordított nekem hátat, ha bárhol a közelemben volt (azaz 100 lábon belül).
Ha ez megtörténhetett veled a Magas Fehérekkel kialakult bizalom után, mit sugall ez az emberiség legtöbb tagjára nézve?
Az a gondolat, hogy a Magas Fehérek minden jó dolog ellenére is képesek ellenünk fordulni és fegyvereket használni, általában véve igaz. Nagyon különböznek temperamentumukban és személyiségükben, akárcsak az emberek. Elmagyarázott egy esetet egy Magas Fehér tábornokkal, aki nem tűrte a vitát, és kegyetlen tudott lenni, ha úgy érezte, hogy nem engedelmeskednek neki szó szerint. Egy orvos azonban meglehetősen barátságos volt, és szívesen közeledett hozzá. Tehát alapvetően a Magas Fehérek elég változatosak a személyiségüket tekintve.
A Charles könyvében leírt Magas Fehér kapitány elég kedves fickó volt, de csak akkor jött az emberek közelébe, ha szükséges volt. Csak annyit akart tudni az emberekről, amennyire az segítette őt a munkájában. A kulturális különbség nyilvánvaló, mint olyan esetekben, amikor az amerikaiak talán összebarátkoznának egy japánnal, de nem akarnának japánokkal szocializálódni. Hangsúlyozta, hogy a Magas Fehérek személyiségében óriási különbségek vannak.
Mikor kommunikált utoljára közvetlenül egy Magas Fehérrel?
Arra utalt, amit a harmadik könyvben leírt, vagyis amikor 1967-ben katonai szolgálatra ment Vietnámba. Ezt követően nem volt kapcsolata már a Magas Fehérekkel.
Charles Hall utolsó megjegyzései.
Sok olyan epizód volt, amit nem vett bele a könyvébe. Például 1965-ben az amerikai tábornokok Magas Fehér tábornokokat mutattak be a katonai laktanyában, ahol ő aludt. Amikor ez először történt, azt hitte álmodik. Emlékszik arra, hogy a tábornokok a Magas Fehérekkel beszélgettek arról, hogy a légierő tisztjeit felderítőhajókon elvinnék. Egy e-mailben Charles részletezte ezt: "Az amerikai tábornokok azt a lehetőséget vitatták meg, hogy a Magas Fehérek két fiatal amerikai tisztet a fekete mélyűrhajó fedélzetére vennének (azaz egy másik közeli csillaghoz) vinnék őket. Személyesen láttam, ahogy az amerikai tábornokok a Magas Fehér társaikkal együtt felszálltak a fehér felderítőhajóra és leszálltak onnan." Úgy gondolta, hogy a beszélgetést túl kockázatos lenne közölni, mivel az szerinte érzékeny, valószínűleg titkos anyagot tartalmazott.”
Hangsúlyozta, hogy a Magas Fehérek betű szerint betartják a megállapodásokat. Soha nem lopakodtak mögé és nem ijesztgették, és ő biztos, hogy soha nem tenné ugyanezt velük. Ezt a megállapodást Charles minden interakciójában szigorúan betartotta velük szemben, ez segített neki a túlélésben. Alapvetően úgy gondolta, hogy meg lehet bennük bízni, ha egyszer megállapodtak valamiben velük.
A Magas Fehérekről azt írja, hogy felderítő hajókat építenek a Földön található anyagokból. Kifejtené, honnan szerezte meg ezt az információt?
Ez az információ a személyes megfigyeléseimen alapul. A második könyvben leírom azt a délutánt, amikor a Tanár és Range Four Harry megmutatták nekem az egyik felderítőhajó belsejét. Sok tárgyon, például az üléseken és a fejtámlán még mindig rajta voltak a különböző amerikai cégek, például a Boeing repülőgépgyár és a Lockheed Corporation által rájuk helyezett öntőforma-jelölések. A fej feletti rekeszek olyan cégek "készleten kívüli" termékei voltak, mint például az Airstream Corporation. A ruhadarabok közül sokat, amelyeket a Magas Fehérek viseltek, nyilvánvalóan egyenesen a Sears és Montgomery Wards katalógusaiból vásárolták.
Meg tudna nevezni néhány anyagot, amit a Magas Fehérek használtak, és milyen szerepet játszott az amerikai hadsereg ezeknek az anyagoknak a beszerzésében?
Az egyik nagy tétel a gyermekruházat volt. Az 1960-as évek közepén legalább egy alkalommal, az USAF több mint 600.000 dollár értékben vásárolt gyermekruházatot a kaliforniai Los Angelesben található Sears áruházakból és raktárból, amit kormányzati teherautókkal felvettek, és a nevadai Indian Springs Auxiliary Fieldre szállítottak. A teherautók a ruhákat az Indian Springs Valley északi végén lévő, fő Magas Fehér bázisra szállították.
Látta-e valaha a Magas Fehéreket enni, és milyen ételeket ettek?
Személyesen soha nem láttam a Magas Fehéreket ténylegesen ételt enni, bár egészen biztos vagyok benne, hogy úgy esznek, mint mi emberek. Például, ahogy a könyveimben leírtam, láttam egy Magas Fehér őrt a régi Aladdin kaszinó éttermében (mielőtt átalakították volna) a mögöttem lévő asztalnál ült, embernek álcázva, fekete formális öltönyt és napszemüveget viselt, annak ellenére, hogy éjszaka volt (ez nem volt szokatlan Las Vegasban abban az időben). Egy komplett vacsorát rendelt, amihez vizet és kólát kért. Az előtte lévő asztalon volt. Úgy tűnt azonban, hogy semmit sem evett belőle. A barátaim, a lőtér karbantartói, elmondták nekem, hogy ősszel gyakran látták a Magas Fehéreket fent a hegyekben, amint fűmagokat és más ehető növények magvait gyűjtögetik, nyilvánvalóan azért, hogy megegyék őket. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy csak növényeket ettek, és soha nem ettek húst vagy bármilyen közönséges hústerméket.
Az étel, amit a felderítőhajón láttam műanyag zacskókba csomagolva és lezárva, úgy nézett ki, mint egy sűrű gombapuding. Nyilvánvalóan maguk a Magas Fehérek készítették a lakóhelyükön, és uzsonnára, étkezésre szánták, amit akkor fogyasztottak, amikor túrázni mentek, stb. A „Tanár” azt állította, hogy az ételt a gyerekeknek szánták, de néha a felnőttek is ettek belőle, ha éhesek voltak. Egy másik alkalommal a „Tanár” kedvesen kijelentette, hogy nem lenne jó ötlet, ha minden olyan ételt megennék, amit ők esznek. Arra célzott, hogy két kedvenc ételüknek káros hatása lenne rám nézve. Megtudtam, hogy a szervezetemnek akár két évig is eltartana hozzászokni az egyik ételhez és öt évig a másikhoz. Azt is megtudtam, hogy ezeknek az ételeknek az elfogyasztásától az ember nagyon "MAGAS" érzéseket élhet át, hasonlóan a nagy mennyiségű alkohol fogyasztásához.
A szerves kémia tanulmányaimból megjegyezném, hogy az a kémiai molekula, amely az eper szagát és ízét adja olyan egyszerű, hogy azt könnyen létrehozhatják kémikusok, vegyészek a galaxis földszerű bolygóin lévő növényekből. Például azt mondták nekem, hogy számos növény itt a Földön olyan gyümölcsöt termel, amelynek az íze hasonló az eperéhez.
Hasonlóképpen a cukor- és keményítőmolekulák az energia-élelmiszerek alapját képezik, és minden bizonnyal fontos energiaforrások lehetnek galaxisunk minden földszerű bolygóján. Ezért van az a feltételezésem, hogy a Magas Fehérek által kedvelt ételek egyike az eper ízű puding lehet, amely magas természetes cukor- és keményítőtartalmú. Emlékeim szerint a régi Aladdin étteremben ülő Magas Fehér őr rendelt egy szelet, mesterségesen ízesített epres pudingot, bár úgy tűnt, hogy nem evett belőle.
Milyen ételeket szállított az USAF a Magas Fehéreknek?
Fogalmam sincs. Azonban minden bizonnyal annyi élelemmel látták el őket, amennyit csak kértek. Amint az első könyvben leírtam, a Magas Fehérek az Indian Springs étkezdéjében lévő élelmiszertároló helyiségeket ellenőrizték. Úgy értesültem, hogy néhány élelmiszerük olyan növényekből készült, amelyek nem itt, a Földön teremnek. Tudomásom szerint, az anyabolygójuk nagyobb (talán kétszer akkora), valamint sokkal szárazabb és sokkal melegebb, mint a Föld. Így természetes lenne, hogy néhány növényük nem tudna itt a Földön megélni.
Vajon a Magas Fehéreknek adott élelem meghaladta a helyi szükségleteiket, és csillagközi kereskedelemre is szánták?
Az USAF nyilvánvalóan hajlandó volt annyi élelmiszert adni nekik, amennyit csak kértek, kérdés nélkül. Teljes mértékben hajlandóak voltak korlátlanul adni nekik mind élelmiszert, mind nem állati eredetű ruházati cikkeket (pamut, nejlon, stb.), hogy kereskedelmi anyagként használhassák őket.
Játszott az USA bármilyen szerepet a Magas Fehérek felderítőhajóinak tényleges megépítésében?
Nem vagyok benne biztos. Abból, amit én láttam, a Magas Fehérek minden építési tevékenységet maguk végeztek. Biztos vagyok benne, hogy minden munkát maguk végeztek a meghajtási rendszereken és magukon az optikai szálak tekercselésén is.
A hadsereg személyzete megfigyelte őket az építési folyamat során, vagy a létesítményeiket?
Biztos vagyok benne, hogy nem engedték meg az USAF személyzetének, hogy megfigyelje az építési folyamatot. A második könyvben, a "Két játék egy táblán" című fejezetben leírom azt a napot, amikor nem túl messziről megfigyelhettem a javítási tevékenységüket. Legjobb tudomásom szerint én vagyok az egyetlen ember, akinek megengedték, hogy ezeket a tevékenységeket ilyen közelről szemlélje.
Leírta a hangárt, amelyet a Magas Fehérek a nagyobb csillagközi űrhajók bázisaként használt. Ezt kizárólag ők építették, vagy az amerikai hadsereg is szerepet játszott ebben? 

Úgy tűnt, hogy a hangárt teljes egészében az USAF építette nekik. A belseje például pont úgy nézett ki, mint bármely másik közönséges repülőgéphangár. Voltak benne egyszerű tűzoltó készülékek, nyilak, amelyek a kijáratokat jelezték, stb. A falakon lévő angol nyelvű írások és jelek mellett hieroglifák, és az idegenek által használt ikonok is szerepeltek. Az idegenek írása rózsaszín festékkel készült, fehér háttér előtt.
Ön szerint mikor épült meg az USAF által a Magas Fehérek számára épített hangár?
Fogalmam sincs. Abban azonban biztos vagyok, hogy a Range Four Harry legendái legalább 1954-ig nyúlnak vissza. A hangár felépítése (azaz acéltartói, egyéb anyagai, világítási tervei, szakaszosan felemelkedő betonajtói, stb.) összhangban voltak az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején alkalmazott építési technikákkal.
Megjegyzem, hogy Harry Truman elnök úgy vélte, hogy az 1940-es évek végén, az 50-es évek elején, amikor elnök volt, szellemet látott a Fehér Házban. A leírásában kifejezetten azt állította, hogy a fehér házi őrök először "elaludtak", mielőtt a szellem megjelent volna. A szellemről adott leírása nagyon jól egyezik egy idősebb, Magas Fehér őr tényleges megjelenésével és viselkedésével. Truman elnök tévesen azt hitte, hogy Abraham Lincoln elnök szellemét látta. Javaslom, hogy kutassa fel a Lincoln "szelleméről" szóló történeteket a Fehér Házban, a Donna Anna megyei Las Cruces és az új-mexikói White Sandsben (1947?) látott "szellemről". Meggyőződésem, hogy meg fog lepődni, ha meglátja, hogy ezeknek a "szellemeknek" a leírásai és viselkedése nagyon-nagyon jól egyezik a Magas Fehérek tényleges megjelenésével és viselkedésével. Ne felejtsük azt sem, hogy a lőtér karbantartói közül sokan látták őket és azt hitték, hogy "szellemeket" látnak.
Amerikában a Magas Fehérek által használt összes bázist az USAF szállítja és építi?
Fogalmam sincs. Az a gyanúm, hogy a válasz igen, mert én csak USAF tábornokokat és személyzetet láttam kint a Nellis Range-en..
Ön említi, hogy a Magas Fehérek szállították a nukleáris meghajtású felderítő hajókhoz szükséges tudást. Valóban nukleáris meghajtású felderítő járművekkel repültek, amikor a Földön voltak, vagy antigravitációs meghajtást használtak? 

Mindig antigravitációs meghajtású űrhajókat és felderítőhajókat használtak. A nukleáris meghajtású űrhajókat csak az USAF használta.
Milyen sebességre voltak képesek a nukleáris meghajtású felderítő járművek, szemben az antigravitációs meghajtásúakkal?
Sokkal lassabbak. Az antigravitációs hajók a fénysebességet meghaladó sebességre voltak képesek, míg a nukleáris meghajtásúak csak a szokásos rakétamotoros sebességre.
Miért gondolja, hogy a Magas Fehérek rövid utakra vitték az USAF tisztjeit a Holdra?
Azért, mert sok alkalommal láttam személyesen, hogy felderítő hajóikkal (USAF tábornokok csoportjaival a fedélzeten) többé-kevésbé egyenesen felszálltak az Indian Springs völgyből közvetlenül napkelte után, amikor a Hold a negyedik negyedben volt. A felderítő járművek mindig a Hold felé tartottak. Aztán később, ugyanazon a napon, személyesen láttam, hogy ugyanaz a felderítő hajó nem sokkal dél előtt visszatért az Indian Springs völgybe és leszállt. Amikor az USAF tábornokai leszálltak az űrhajóról, úgy nevettek, mintha a világ legjobb vidámparkjából jöttek volna vissza.
Vannak-e a Magas Fehéreknek bázisai a Holdon vagy más közeli bolygókon?
Fogalmam sincs. Azonban, ahogyan az írásaimban leírtam, azon a napon (a második könyvben), amikor megmutatták nekem az egyik felderítő űrhajó belsejét, Range Four Harry azt állította az amerikai tábornokokról szóló, szerinte humoros történetben, hogy a Magas Fehérek azért vittek el egy kis csoport amerikai tábornokot egy rövid körre az űrhajón, hogy megvitassák, hogyan tudnának az amerikaiak segíteni Naprendszeren belüli bázisok építésében.
Harry szerint, a Magas Fehérek úgy vélték, hogy a Föld az egyetlen ésszerű hely bázisok számára ebben a Naprendszerben, mert az összes többi hely hideg és lakhatatlan.
Tud-e olyasmiről, hogy a Magas Fehérek segítettek-e az USAF számára holdi létesítmények építésében?
Fogalmam sincs. Azt azonban nem tudom elképzelni, hogy az USAF belevágna egy ilyen építkezésbe anélkül, hogy előbb segítséget ne kérne tőlük.
Hallott-e valaha arról, hogy a Magas Fehérek tiszteket vittek volna a Marsra vagy bármely más bolygóra az egyik űrsiklójukon?
Igen. Az egyik alkalmat a fenti válaszomban leírtam. Számos más alkalom is volt, amelyeket nem tudok leírni e-mailekben.
Feltételezi, hogy a majdnem 40 év alatt, mióta utoljára kommunikált a Magas Fehérekkel, szállíthattak nagyobb űrhajókhoz szükséges know-how-t az amerikai hadseregnek, a legújabb technológiacsere-megállapodások részeként?
Csak találgatni tudok. Nem hinném, hogy a Magas Fehérek megváltoztatták volna a politikájukat. Nagyjából tízszer tovább élnek, mint az emberek. Negyven év nem sok idő számukra.
Említette, hogy a Magas Fehérek rendszeresen használták a Földet, mint kikötőt a nagy csillagközi hajóik számára. Van valami elképzelése arról, hogy mi volt ezeknek a hajóknak a rakománya, amelyek feltehetően valamilyen kereskedelmi tevékenységet folytattak?
Biztos vagyok benne, hogy a gyermek- és felnőttruhák, az élelmiszerek nagy tételek voltak. Abban is biztos vagyok, hogy a kereskedelemben olyan tiszta, finomított fémek is szerepeltek, mint az alumínium és a titán.
Van becslése a Földön élő Magas Fehérek teljes számáról?
A harmadik könyvben az "Az ártatlanság vége" című fejezetben leírom, hogy személyesen láttam több mint 200-300 egyedet felsorakozni a keletre lévő hegyek tövében. Minden egyes nagy mélyűrhajó valószínűleg körülbelül ugyanannyi személyt tud befogadni, mint egy átlagos utasszállító körutazó hajó.
Jogos lenne azt mondani, hogy az amerikai hadsereg korlátozza a Magas Fehérek számát a Földön, mert attól tart, hogy gyarmatosítják a Földet?
Csak találgatni tudok. Azonban nagyon komolyan kétlem, hogy az amerikai kormány képes lenne ilyen típusú korlátokat szabni a Magas Fehéreknek. Ők nagyon függetlenek. Ahogy a könyveimben leírom, nem hinném, hogy bármely ember, akár az USA kormánya, akár más, nemet merne mondani nekik, vagy megpróbálná őket akaratuk ellenére korlátozni. Öngyilkosság lenne megpróbálni. Bármely ilyen megállapodásról csak nagyon óvatosan lehetne tárgyalni.

Források: https://exopolitics.net/Exo-Comment-23.htm

https://exopolitics.net/Exo-Comment-25.htm 



2019. augusztus 11., vasárnap

Charles Hall és a Magas Fehérek


Charles James Hall azt állítja, hogy miközben a régi Indian Springs telepen szolgált, több alkalommal találkozott egy földönkívüli fajjal (a Magas Fehérekkel). A "Millennial Hospitality" /Ezeréves Vendéglátás/ című könyvtrilógiában Hall a Nellisben és később Vietnamban eltöltött éveiről ír, fantasztikus történet formájában ( a könyvben Indian Springs megfelelője a Mojave-sivatag, Charles Hall pedig Charlie Baker). Paola Harris 2003-ban interjút készített Hallal, aki a légierőnél végzett munkájáról mesél:
"1964 júliusában besoroztak a légierőhöz. Az alapképzés befejezése után, mely a Lackland légitámaszponton zajlott /San Antonio, Texas/ időjárás megfigyelő kiképzésen estem át az USAF Weather Training School-ban, / Chanute AFB, Illinois/. 1965 márciusának végén, április elején kihelyeztek a Nellis légitámaszpontnál egy időjárás állomásra. 1965 kora tavaszától 1967 májusáig a Nellisnél állomásoztam. Míg tartósan ott dolgoztam, számos átmeneti utat kellett tennem a Nellis tüzérségi telepére, mely Indian Springsben van.”

Charles Hall több tüzérségi telepen fordult meg. Ezek a helyek a forró sivatagban helyezkedtek el, nagyon csendesnek és izoláltnak tűntek. Kötelessége egyszerű volt: az időjárási léggömbök kibocsátása és nyomon követése, a szélerősség mérése, és jelentéseket tenni a Nellis légitámaszpont felé. A munkája egyszerű lett volna, ha az idegenek, akiket Hall Magas Fehéreknek hív, nem lettek volna körülötte, csendben megfigyelve őt. A földönkívüliek szabadon jöhettek és mehettek, még a laktanyákban is. Charles Hall úgy véli, hogy ezek az idegenek legalább az 1950-es évek eleje óta itt vannak a Földön, esetleg száz évnél is régebben. Michael E. Salla, Ph. D. hozzáteszi, hogy:
"Úgy gondolom, hogy a Magas Fehérek az 1954-es Eisenhower-ET találkozókhoz kapcsolódnak, és később bázist hoztak létre Indian Springsben, Nevada területén."
Forrás: exopolitics.org

Ezt követően Hallnak jó pár szokatlan körülménnyel kellett szembenéznie a terepen: senkit sem rendeltek ki mellé, hanem egyedül kellett odakint lennie. Senki sem tett fel neki kérdéseket a munkájával kapcsolatban. Kapott egy vezetéknevet /" a Tanár házi kedvence"/, ami egyfajta különleges azonosító volt. Hall első érintkezései az idegenekkel a legkevésbé sem voltak traumatikusak. Egész egyszerűen nem tudta elhinni azt, amit látott, bár előtte már mások is észrevették a Magas Fehéreket. Sokan megijedtek és megsérültek, később már egyáltalán nem voltak hajlandók visszamenni a körzetbe.
Az idő előrehaladtával önuralmának köszönhetően hozzászokott, hogy néhány Magas Fehért úgy ismernek, hogy a Range Four Harry, a Kapitány, az Idegenvezető, és egy nő, a Tanár (egy nagyon befolyásos tagjuk). Hallnak a Tanár azt mondta, hogy azért választották Őt, mint egy „kísérleti nyulat”, hogy megpróbálják az embereket és a Magas Fehéreket egymáshoz szoktatni. Eddig az összes többi kísérlet sikertelen volt, Hall valamilyen módon átment a teszten. Ezért nevezték őt " a Tanár házi kedvencének"! Hall, ellentétben a többi időjárás megfigyelővel, nem esett pánikba, amikor egy Magas Fehér előtt állt.

Az Ezeréves Vendéglátás könyvekből kiderül, hogy kapcsolatban állnak az amerikai kormánnyal. Sokszor látta Hall az idegeneket amerikai tábornokokkal együtt. A Magas Fehérek maguk is megmutatták neki, hogyan állapodtak meg egy kereskedelmi szerződésben: az Egyesült Államok ruhákat, egy bázist és más erőforrásokat adott, néhány fejlett tudományos ismeretért cserébe.
Fizikai megjelenésük
Charles Hall az idegeneket sápadtnak, krétafehér bőrűnek, és vékony, törékeny testűeknek jellemzi. Ahogy mondja:
"Krétafehér bőrük, nagy kék szemük és szinte átlátszó platina szőke hajuk van. Mint minden Magas Fehérnek, a szemük talán kétszerese az emberi szemnek.”
Forrás: Ezeréves Vendéglátás

Érdekes, hogy szemük színe észrevehetően változik, kéktől rózsaszínig, ahogy öregednek. A Magas Fehérek 1,82 és 2,18 méter között mozognak. Hallt idézve, 400 éves koruk után egy második fejlődési szakaszba lépnek, egészen 800 éves korukig. Nyelvük úgy hangzik, mint a kutyaugatás annak ellenére, hogy tudnak angolul. Biológiájukról nem sokat tudunk, hacsak nem azt, hogy csontjaik sokkal hosszabb ideig gyógyulnak. A Tanár egyszer bevallotta Hallnak, 5 évre van szüksége, hogy felépüljön egy csonttörésből! Agyuk kétszer olyan gyorsan dolgozza fel az információkat, felülmúlja bárki reflexeit. Gyorsabban futnak,
mint az emberek. A fenti leírás alapján hazájuk (Hall az Arcturusra utal) sokkal melegebb, és sivatagi légkörűnek kell lennie (ezért választották a nevadai sivatagot).
A Magas Fehérek kiváló harcosok és stratégák. Életük a gyermekeik köré összpontosul. Erősen védik őket; megsebesíteni bármelyiküket, halálos hiba lenne. Kultúrájuk katonai jellegűnek tűnik: nagy megbecsüléssel és tisztelettel viseltetnek a társadalmi pozícióknak és hierarchiáknak. Emellett sok közülük nagyon büszke, így nem haboznak ölni:
„Akkor a testőr nyomatékosan közölte: - Tudod jól, ha valami gond lesz a tervvel, bármikor megölhetünk.
Ott álltam, és a félelemtől reszketve azt válaszoltam: - Igen, de nem adtam semmilyen okot arra, hogy megöljetek ...
Ő elmosolyodott, és válaszolt: - Igazad van. Meg tudtunk volna ölni az őrhelyeden bármelyik éjszaka, ha akartunk volna.”
Forrás: Ezeréves Vendéglátás
Mindez arra késztetett, hogy a Magas Fehérekkel való interakciókra különösen odafigyeljek: a rossz szavak vagy hirtelen cselekedetek könnyen megsérthetik őket.

Így már érthető, hogy Hall miért maradt nyugodt és távolságtartó, amikor körülötte voltak. Ő maga is kemény bánásmód elé nézhetett, ha véletlenül megsérti, megijeszti, vagy megzavarja őket. Michael E. Salla, Ph. D., világos áttekintést nyújt az idegenek emberekkel szembeni attitűdjéről:
"Hall úgy írja le a Magas Fehéreket, mint akik igen megfélemlítő magatartást tanúsítanak, amikor rendszeresen követik a katonai szolgálatosokat ezen a távoli sivatagi helyen, ahol Hall szolgált. Állandó félelemérzetet, terrort váltottak ki azon katonák körében, akik nem értették meg a földönkívülieket, vagy nem barátságos módon közelítettek feléjük. Ugyanakkor a Magas Fehérek képesek voltak baráti tulajdonságokat is mutatni és tanárokká válni, mint Hall esetében.”
Forrás: exopolitics.org
Kétségtelenül kettős viselkedésről van szó: agresszív és barátságos ... Ne feledkezzünk meg arról, milyen lekezelő magatartást tanúsítanak azokkal az emberekkel szemben, akik szolgálatot nyújtanak nekik. A fenti beszámoló alapján ítélve, Hall elnyerte néhány földönkívüli bizalmát, megmutatva nekik, hogy nem zavarja meg a dolgaikat: engedte, hogy irányítsák őt.  Ők mégis attól tartanak, mentálisan többre vagyunk képesek. Ha valóban léteznek, könnyű elképzelni az amerikai hadsereg törékeny helyzetét, amikor alkuba kell bocsátkozni egy olyan fajjal, mint a Magas Fehérek.

Munkájának furcsa körülményeit nyilvánvalóan soha nem vitatta meg közvetlen feletteseivel. Tudtak róla? Természetesen igen. Hét év alatt legalább 41 időjárás megfigyelőt veszélyeztettek a Magas Fehérek, miközben azok megpróbálták ellátni feladataikat a Nellis körzetében. Néhányan kórházi kezelésre szorultak, orvosi felmentést kaptak a légierőtől, néhányat pedig megöltek. Egyikük valójában dezertált a légierőtől, és elköltözött a területről.
A Magas Fehérek fizikai megjelenése minden szempontból hasonló a miénkhez. Ez azt jelenti, hogy két lábon járó gerincesek; emberszerű arcuk van, stb. Megfelelő ruházattal Las Vegasba is eljuthatnak.
Megvan a beszédkészségük, de az néha ​​az emberek hallható spektrumán kívül esik. Más szavakkal, nem halljuk a hangjukat. Normál beszédük úgy hangzik, mint egy kutyaugatás. Azonban néhányuk képes utánozni az emberi beszédet, így valójában normálisan tudnak társalogni az emberekkel.
Olyan eszközük is van, ami úgy vetíti ki a beszédet, hogy az emberek azt a fejükben hallják. Ez csak egy rövid hatótávolságon (több láb) működik, és megköveteli az embertől, hogy fejét a Magas Fehér felé fordítsa. Ez az eszköz egyben fordító is. A beállítástól függően Hall alkalmanként úgy tudta hallgatni amikor egymással társalogtak, mintha angolul beszélnének.

Ahogy már említettük, a személyzetünkkel szembeni konfrontáció volt az, mely a katonáink sérüléséhez és halálához vezetett. Ezek a lények jól felfegyverzettek, és néha a legkisebb provokációra is képesek ölni. Sokkal gyorsabban reagálnak és mozognak, mint az emberek.
Minden Magas Fehér felnőtt hordoz egy ceruzaszerű fegyvert, mely alkalmas az emberek elkábítására, megölésére, de „hipnotizálásra” is tudják használni. Súlyos fájdalmat is okozhatnak, és gyakran használják arra, hogy fegyelmezzék az embereket, ha azokról úgy ítélik meg, veszélyeztetik őket. A fegyver működése és hatása a fókuszált mikrohullámok frekvenciájának változtatásával érhető el, kölcsönhatásba lépve az emberi testben lévő specifikus ionokkal.
Habár barátságosak, néha arrogánsak és sértőek. Úgy tűnik érzékenyek a társadalmi struktúráinkra (osztályokra), például a magas rangú katonai tisztviselőkkel való kapcsolattartásra, akiket gyakran láttak velük együtt dolgozni, miközben a kevésbé rangos személyeket megvetették. Hall együttműködött velük, és hagyta, hogy "háziállatuknak" tekintsék őt, ezt a kifejezést a jelenlétében használták.

/Szerk – Sokáig élt az a felfogás, hogy mi emberek azért nem tudunk kijutni az Univerzumba, mert erkölcsileg még nem érettünk meg rá sőt, nem is szabad a kezünkbe szuperfejlett technikát adni, mert csak a gátlástalan hódítás vezérelne minket az idegen csillagrendszerekben is ugyanúgy, mint a Földön. /lásd: az amerikai őslakosok lemészárlása/ Valójában egy szemernyit sem számít, ki hol
tart a fejlődésben. Itt vannak a Magas Fehérek, akiknél a megvetéssel találkozunk. Egy megvilágosodott fajra emlékeztető tulajdonság ez? Aligha./  

Idővel a „Tanár házi kedvence” kifejezés Hall kódneve lett, melyet az idegenek és a rangosabb katonák tiszteletben tartottak. Mivel mindenki hajlamos a pánikra, és az idegenek fegyverrel vesznek elégtételt, Hall ritka bátorsága, amit ebben az időszakban mutatott, elismertté tette őt.
A Magas Fehér csoportok család struktúrája, nem különbözik a miénktől. Gyakran rámutatnak családtagjaikra - nagybátyjaikra és unokatestvéreikre, stb. – akikkel együtt élnek és dolgoznak a Nellis bázison. Úgy tűnik, nagy gondot fordítanak a gyermekeikre.
Származásuk
„Érzelmi hullámok járták át a tömeget, amikor megemlítettem az Arcturus csillagot, ami mintegy 36 fényévre van. Rövid szünet után az idősebb hölgy meglepődve kérdezte: „Tanár, Charlie tudja honnan jöttünk?”. A tanár így válaszolt: "Nem, nem egészen, de közel jár."
Amikor megkérdezte honnan jöttek, általában elkerülték a választ. Azonban Hall a telepatikus kapcsolat révén, amit gyakran létesítettek vele rájött, hogy az Arcturus csillag vagy az Arcturushoz közeli valami, nagyon fontos lehet számukra. Végső otthonuk valahol máshol lehet. A legutóbbi levelében Hall kijelentette:

„Soha nem tudtam meghatározni, hogy melyik csillagot nevezték a Magas Fehérek hazájuknak. A legjobb ötletem azonban egy olyan csillag volt, amely körülbelül 105 fényévnyire van.”
Hall mentális képeket kapott, amik arra utaltak, hogy már ismerték a területet az amerikaiak érkezését megelőzően is. Továbbá az egyikük Madison miniszterelnök adminisztrációja alatt jött ide. Ugyanakkor a Hall által megfigyelt különböző bunkerek és belső terek úgy tűntek, mintha az 50-es években, az Egyesült Államok építőipari cégei építették volna őket a Magas Fehérek számára.
/Szerk – James Madison, az USA 4. elnöke volt, 1809-ben iktatták be. Könnyen lehet, hogy a 19.században csak csendes megfigyelők voltak a Magas Fehérek, és csak a 50-es évek táján vették fel hivatalosan a kapcsolatot az amerikai kormánnyal./
Hall úgy hiszi, hogy a földi bázisuk egyfajta állomásként használatos a hosszú csillagközi utazási útvonalak mentén, mintha ez lenne az egyetlen közbenső bolygó számukra. Ahogy Hall mondja, a Naprendszerünk egy nagy, nyitott tér
közepén fekszik, amelyen az idegeneknek át kell haladniuk hazájuk, és egy bizonyos távoli cél között.  
Technológiájuk
A Magas Fehérek nyilvánvalóan magasan fejlett technológiával rendelkeznek. Hall leírja ezeket, így tesz említést a mélyűr hajókról, a Föld felszínén és a Naprendszer körzetében közlekedő felderítőhajókról, egy fegyverről, melyet mindig maguknál hordtak, egy speciális öltözékről, mely korlátozott levitációt biztosított számukra, védelmi erőtérről. A mélyűr hajó és a felderítőhajó rövid leírása az Ezeréves Vendéglátásban szétszórva megtalálható.
Hallnak sikerült pillantást vetnie egy felderítőhajó meghajtó rendszerére, ami úgy tűnik száloptikás tekercseken alapszik, nagyszámú tekercs alkalmazásával. A rendszer megfigyelései alapján Hall egy fizikai elméletet dolgozott ki, mely leírja a működési elvét.
A mélyűrhajók a fénysebességnél gyorsabban tudtak utazni, és két vagy három hónap alatt át tudtak menni vele a saját csillagrendszerükbe.
A felderítőhajókat meglepő módon a Földön szerelték össze, az egyes komponenseket az emberek biztosították a Magas Fehérek számára, az Ő előírásaiknak megfelelően. Egy részlet a Michael Sallaval készült interjúból:

„A második könyvben azt a délutánt írom le, amikor a Tanár és Range Four Harry megmutatta nekem az egyik felderítőhajó belsejét. Sok olyan elem, mint például az ülések és a fejtámlák, különböző amerikai iparvállalatok, mint például a Boeing és a Lockheed Martin által jegyzettek voltak. A Magas Fehérek ruházati cikkei közül, sokat közvetlenül a Sears és a Montgomery Wards katalógusaiból vásároltak.”
Hall megemlítette, hogy az ezekben a hajókban használt meghajtó rendszer nagyon korlátozott: a száloptikás tekercsek integrálásának veszélye, hogy hajlamosak a túlmelegedésre.
A felderítőhajóban járva Hall észrevette, hogy kétsornyi érintőképernyős gomb található az ajtón belül. Döntően egyiptomi stílusú képi elemeket tartalmaztak.
Hall megjegyzi, hogy az érintőképernyős gombok csak akkor kezdtek megjelenni az ember készítette rendszerekben.
Hol volt/van a bázisuk?
Charles Hall emlékei alapján a Magas Fehérek műveleteinek és létesítményeinek helyszínei rekonstruálhatók. A lőterek és a robbantási gyakorlóterek az Indian Springs völgy déli végén és a kelet felé fekvő következő
völgyben helyezkednek el, a Pintwater és a Desert hegység között, mely úgy ismert: „Three Lakes Valley” /Három tó-völgye/.
Számos létesítmény és aktív terület a Pintwater Range és a Three Lakes Valley völgyében fekvő kiszáradt tónál, a  „Dog Bone Lake”-nél található. Hall tisztában van legalább hét bejárattal, melyeket a hegyi kanyonokban rejtettek el.
Az alapbázis és a mélyűr hajóik hangárja, a Dog Bone-tó északnyugati részén helyezkednek el. Van hozzá kapcsolódó játszótér is a gyermekeiknek.
A Magas Fehér létesítmények és mélyűr hajók megközelítési útja a hangárhoz a Pintwater hegység északi végén van. Az érkező mélyűr hajók először leszállnak a Dog Bone-tónál, a Három tavak-völgyének felső vége közelében, majd északnyugatra haladnak a hegyoldalba épített hangár bejáratához. Érkezés mindig napnyugtakor, teliholdkor történt, míg a mélyűr hajók indulása éjfélkor, újhold idején volt megfigyelhető.
Két másik felderítőhajó hangár és földalatti pihenőhelyek, a hozzájuk tartozó gyermekjátszóterekkel az Indian Springs-völgy északi részének alacsonyabb hegyeiben van.

A Dr. Richard Boylannak küldött e-mailben Charles Hall kijelentette: "Az 1965–1967 közötti időszakban személyesen is megfigyeltem a Magas Fehér felderítő hajókat, amik a French Peak alatt léptek be a völgybe és ugyanarra távoztak. Az akkoriban ott szolgáló karbantartók közül többen arról tájékoztattak, hogy a Magas Fehéreknek legalább egy felderítőhajó bázisuk van a French Peak irányában.”
/Szerk – „Rossz” szokásom, hogy mindig igyekszem leellenőrizni az információkat. Kézenfekvően a Google Earth térképet hívtam segítségül. A Hall által megadott területek pusztán felszínes átvizsgálása során ért a döbbenet, legalább fél tucat olyan anomáliát látni, amik sehogy sem illeszkednek bele, egy sivár, ember által nem látogatott félsivatagos tájba./



A környezetétől élesen elütő, szabályos fekete háromszög


Ismeretlen tojásdad szerkezet, még csak hasonlítani sem lehet semmihez

A következő képeken kis területen több szokatlan formáció
 


Alul egy sziklába vájt bunkerbejárat, jól kivehető a félköríves formája, a környezethez képest túl fehér felülettel.


Végül egy legalább 45 méter széles, üreges bejárat árválkodik a hegy lábánál, méreténél fogva akár hangár is lehet.

Charles James Hall jelenleg informatikai szakember, aktívan dolgozik Albuquerqe-ben, Új-Mexikóban.  Az alábbi magyar feliratos videóban, további részleteket oszt meg a hallgatósággal a Magas Fehérekről.