Agy-gép interfész

 

Dr Eric Eisenstadt a floridai Institute for Human & Machine Cognition (IHMC) vezető kutatója, többek között a Légierő Kutatási Laboratóriumának /AFRL/, a Defense Advanced Projects Research Agency (DARPA) és a Defense Threat Reduction Agency (Védelmi Fenyegetéscsökkentő Ügynökség) számára nyújt tudományos és technikai tanácsadást. Előtte a Haditengerészeti Kutatási Hivatal /ONR/ programfelelőse volt. Kormányzati szolgálata előtt Eisenstadt a Harvard Egyetem Közegészségügyi Iskolájának tanára volt a Mikrobiológiai Tanszéken és a Toxikológiai Laboratóriumban.

 

Dr. Eric Eisenstadt /Védelmi Tudományos Hivatal (DSO)/ írása /2002/

Hivatalunk igazgatója, Michael Goldblatt röviden kitért az ügynökség biológiai jövőképére és annak négy összetevőjére: a rendszer teljesítményének fokozása, az emberi erőforrások védelme, az emberi teljesítmény fokozása és új eszközök kifejlesztése a biológia számára. A Védelmi Tudományos Hivatal rövid áttekintésének lezárásaként örülök, hogy lehetőségem nyílik ismertetni legújabb és legmerészebb kezdeményezésünket az emberi teljesítmény fokozása terén - az agy-gép interfészt. Ez a program jól példázza, hogy az iroda hogyan egyesíti az anyagokkal, a biológiával és a matematikával kapcsolatos szakértelmét, hogy olyan új, fantáziadús lehetőségeket teremtsen, amelyek több tudományág határterületén élnek. Képzeljük el azt az időt, amikor az emberek az elektromágneses spektrum UV és IR tartományában látnak, vagy amikor beszédet hallanak egy repülőgép-hordozó zajos fedélzetén; vagy amikor a katonák csak gondolat útján kommunikálnak. Képzeljük el azt az időt, amikor az emberi agy saját vezeték nélküli modemmel rendelkezik, így a gondolatok helyett a harcosok gondolatai cselekszenek. Később a DARPATech során az IPTO-tól hallhatnak majd az intelligens gépek létrehozására irányuló erőfeszítésekről. Az agy-gép interfész programunk célja, hogy gépszerű képességeket adjunk az intelligenciának, megkérve az agyat, hogy alkalmazkodjon a szintetikus eszközökhöz, és megtanuljuk, hogyan irányítsuk ezeket az eszközöket, hasonlóan ahhoz, ahogyan ma a karjainkat és a lábainkat irányítjuk. Ennek a víziónak a megvalósításához vezető utunk interdiszciplináris - a DARPA alapító beruházásaira támaszkodva, az anyagtudomány, a matematika és természetesen a biológia legjavát ötvözve. Az agy teljesítménye dinamikus és elképesztő. Talán 100 trillió összeköttetést tartalmaz; ez jóval több, mint a Pentium 4 chip 55 millió tranzisztora. Korunk egyik nagy kihívása annak megértése, hogy ezeket a kapcsolatokat hogyan használják az információ feldolgozására és a viselkedés irányítására. A DARPA számos dimenzióban vizsgálja az agyat, a farmakológiától, és a fiziológiától a tanulásig, és a viselkedésig.
Számos törekvés foglalkozik az agy adatfeldolgozási, adatmegőrzési képességének javításával, akár a tudás vizualizációjának javításával, akár az agy információ rögzítésére, és az adatok memóriába rögzítésére irányuló képességének aktív visszacsatolásával, nyomon követésével. Más erőfeszítések a kognitív folyamatok farmakológiai beavatkozásának célpontjait, és molekuláit értékelik. Számos program a DARPA anyagtudományi erősségére támaszkodva olyan eszközöket fejleszt ki, amelyek nagyságrendekkel sűrűbbek a jelenleg elérhető eszközöknél. És ami a legfontosabb, számos kezdeményezés kihasználja a Védelmi Minisztérium történelmi képességét az adatok zajos környezetben történő lokalizálására. Egyedülálló jelfeldolgozási képességeinket fogjuk bevetni, hogy segítsünk megfejteni az agy nyelvét, miközben megtanuljuk rögzíteni az egymással az akciós potenciálok, helyi mezőpotenciálok, és a kémiai jelek nyelvén kommunikáló neuronok millióinak fecsegését. Közel két évvel ezelőtt a Science, és a Nature elkezdett cikkeket közölni Alan Rudolph irányított biológiai rendszerek programjának egyik projektjéről, amelyből kiderül, hogy a méhek az optikai áramlási adatokat térbeli koordinátákra fordítják le, és így közlik a táplálékforrás helyét a méhcsaládtagjaikkal. /Szerk: Alan Rudolph és csapata méheket tanít be arra, hogy kiszagolják a TNT összetevőit, bombák detektálására használják e rovarokat. Ehhez egy sószem nagyságú érzékelőt helyeznek el rajtuk. https://www.theguardian.com/world/2002/may/14/highereducation.research/  A rovarok tehát az optikai áramlásfeldolgozási stratégiákat használják a mozgásérzékelésben, hogy nagy manőverezőképességgel és sebességgel navigáljanak a célpontok üldözése, az ütközések elkerülése, és a szaporodó társak megtalálása során. Ezt a képességet szilíciumban utánoztuk olyan mikrochipek tervezésével, amelyek kis, pilóta nélküli járműveket irányítanak a rovarok manőverezőképességével. Bemutattunk egy autonóm helikoptert, amely képes lebegni, nagy sebességgel követni a terepet, és elkerülni az ütközést optikai áramlás segítségével. Tervezzük chip használatát egy 1 centiméter hosszú mikromechanikus repülő rovarban is.
És végül, hogy a lehető legtöbbet kapjuk a pénzünkért, elkezdtünk együttműködni a haditengerészettel China Lake-ben, hogy egy biomimetikus keresőt helyezzünk el egy hidrorakétán. Arra fogadunk, hogy egy meglehetősen alacsony felbontású rakétával, amely biológiai ihletésű jelfeldolgozó algoritmusokat használ az elülső végén, nagyobb pontossággal lehet mozgó célpontot találni, és eltalálni. Agy-gép

interfész programunk előfutára egy szabadon mozgó patkány, vezeték nélküli agymodemjének létrehozásával kezdődött. Itt képesek vagyunk valós időben, nagy távolságban olyan interakciókat létrehozni az aggyal, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy egy patkány motoros viselkedését irányítsuk. Ennek a törekvésnek a célja, hogy távoli távműködtetést alkalmazzunk az aggyal való közvetlen összeköttetésen keresztül. Ezek az implantátumok egy évig vagy még tovább is megmaradhatnak az agyban, és a patkány irányítására szolgálnak azáltal, hogy pozitív jutalmakat biztosítanak a patkányoknak (vagy más állati rendszereknek), ha azok bizonyos kívánságoknak megfelelően teljesítenek.  Ahogy ez a Roboratról készült film is mutatja, a patkányt szokatlan és igen ügyes mozgásra lehet irányítani. Itt a Roborat azt mutatja be, hogy olyan mobilitást és dinamikus képességet érhetünk el a helyváltoztatásban, amely nagyon hasznos lehet a keresés, mentés, vagy más megfigyelési lehetőségek során. A legtöbb robotikus értékelni tudja, hogy a laboratóriumukban nincs semmi, ami így tudna mozogni. A következő nyilvánvaló lépés ebbe az irányba a nagyobb sűrűségű összeköttetések használata az agyból származó információk létrehozására, összegyűjtésére, az érzékszervi bemenethez kapcsolódó más régiókban. Miért? Csak egy példa: képzeljük el, ha csatlakozhatnánk az agy szagló kéreg régiójához, és távolról értelmezhetnénk, hogy egy állatnak milyen szaga van.  Ez kokain? Robbanóanyag? Egy patkányfélő ember? Talán olvashattak nemrégiben egy retinaimplantátummal végzett klinikai kísérletekről, melynek során egy mindössze 16 elemből álló tömböt hordozó protézist alkalmaztak, amely lehetővé tette a vak betegek számára, hogy megkülönböztessék a fényt a sötéttől, és az árnyéktól. Ahhoz azonban, hogy egy vak ember képeket lásson, a látásprotéziseknek sokkal nagyobb felbontásra van szükségük. Hamarosan kiderül, mi történik, ha nagy sűrűségű összeköttetéseket csatlakoztatunk a vizuális érzékelő rendszerhez.
Az Ellenőrzött Biológiai Rendszer Program egy másik projektje, - a John Hopkins Egyetem és a Naval Research Laboratory kutatóinak közös munkája - egy 3200 elemet tartalmazó nanocsatornás üvegtömb kifejlesztése, amely képes kommunikálni a retinával, szemben a jelenlegi kísérleti eszközökben használt 16 elemmel. A digitális kamerából származó képeket, a nagy sűrűségű nanocsatorna tömbön keresztül továbbítják a retinára, és az agyba, ahol képet készítenek.  A digitális kamerától a nanohálózatba történő képszállításhoz most vezetékeket használnak. A jövőben azonban a képeket vezeték nélkül fogják továbbítani. Várhatóan körülbelül egy éven belül az új, nagy felbontású eszköz humán klinikai vizsgálatokba kerül. Ezek és más, az aggyal való nagy sűrűségű összeköttetésekkel kapcsolatos projektek arra csábították a DARPA-t, hogy tovább vizsgálja az agy más régióival való kölcsönhatásokat. Új, nagy sűrűségű összeköttetéseket hozunk létre az agy-gép interfészekhez, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a Védelmi Minisztérium számára fontos viselkedések, tevékenységek széles skálájához kapcsolódó agyi mintázatokat figyeljük. Ezért a nemrégiben indított agy-gép interfész program.  Ezt a programot azért indították el, hogy demonstrálja az agyi aktivitás felhasználását a világgal való közvetlen, agyi interfészeken keresztül történő parancsadásra, irányításra, működtetésre és kommunikációra.  Kezdetben ezek a kölcsönhatások perifériás eszközökkel történnek, de végső soron egy másik aggyal való kölcsönhatás is lehet. Az első perifériás eszközök robotkarok voltak. Három, a DARPA által támogatott kutatócsoport nemrégiben bizonyította, hogy amikor egy majmot egy perifériás motoros feladat elvégzésére, például egy gyümölcsdarabért való nyúlásra tanítanak, az ehhez a viselkedéshez kapcsolódó végrehajtó parancstevékenységet el lehet fogni, majd fel lehet használni az ugyanilyen mozgásokat végrehajtó mesterséges eszközök vezérlésére. Egy zárt hurokban a majom megtanulhat egy perifériás eszközt, - vagy egy kurzort a képernyőn - kizárólag az agya végrehajtó motoros parancsainak felhasználásával irányítani.
/Szerk: Nemrégiben Elon Musk, a Space-X vezérigazgatója büszkélkedett majmával, aki a Neuralink segítségével, gondolati úton irányított egy számítógépes játékot, tehát a kísérletek nagyon előrehaladott állapotban vannak./

Keményen dolgozunk azon, hogy tanulmányozzuk, hogyan lehet közvetlenül az agynak visszajelzést adni a perifériás eszközzel szerzett tapasztalatokról. Az agy-gép interfész program arra kéri az agyat, hogy alkalmazkodjon a szintetikus eszközökhöz, és tanulja meg, hogyan irányítsa ezeket az eszközöket, hasonlóan ahhoz, ahogyan mi irányítjuk a karunkat és a lábunkat. Számos fontos új anyagokkal, jelfeldolgozással kapcsolatos kérdést fogunk feltenni a Védelmi Minisztériummal kapcsolatos összetettebb technológiák, például az exoskeletonok vagy a repülőgépek irányítása tekintetében. Emellett még az agy-gép interfész víziójának legagresszívabb támogatói is elismerik, hogy hosszú távon szükség van arra, hogy képesek legyünk noninvazív módon rögzíteni az agy belső kommunikációját, hogy meghallgassuk és megértsük anélkül, hogy hardvert kellene beültetnünk. Ki tudja ... ha képesek leszünk lehallgatni az agyat, talán szét tudjuk választani a csalást a becsületességtől, az igazságot a fikciótól. Micsoda hazugságvizsgáló lenne! Az ehhez szükséges készségek - matematika, biológia, anyagtudomány, fizika és képzelőerő - a Védelmi Tudományos Hivatal számos erősségét képviselik.
Köszönöm

Forrás: https://www.darpa.mil/DARPATech2002/presentations/dso_pdf/speeches/EISENSTADT.pdf

A nanotechnológia hatásai és alkalmazásai

Albert Einstein doktori disszertációjának részeként, a cukor vízben való diffúziójára vonatkozó kísérleti adatokból, kiszámította egyetlen cukormolekula méretét. Munkája kimutatta, hogy minden egyes molekula átmérője körülbelül egy nanométer. A nanométer a méter milliárdod része, a nanométer a kicsi esszenciája. Tíz egymás mellé fektetett hidrogénatom szélessége egy ezredrésze egy tipikus baktérium hosszának, egy milliomod része egy gombostűfej méretének.
Az orvosbiológiai kutatás és a honvédelem után, - a rák elleni küzdelem és a rakétapajzsok építése még mindig elsőbbséget élvez - a nanotechnológia vált a tudomány és a technológia legintenzívebb tudományágává. Ez a terület egy hatalmas gyűjtőfogalom, amely apró dolgok létrehozásával foglalkozik, amelyek néha történetesen hasznosak. Szabadon kölcsönöz a sűrű anyagfizikából, a mérnöki tudományokból, a molekuláris biológiából, és jelentős részben a kémiából. Azok a kutatók, akik egykor anyagtudósoknak vagy szerves kémikusoknak nevezték magukat, mára nanotechnológusokká váltak.
A purista akadémikusok inkább a mezoskála mérnökeinek neveznék magukat. Valószínűleg a Du Pont "jobb dolgok a jobb életért, a kémia segítségével" vállalati szlogenje óta nem fordult elő, hogy a molekuláris manipulációval foglalkozó tudósok ilyen ügyesen felhívták, és megtartották volna a közvélemény figyelmét, - ebben az esetben a kutatásra szánt pénztárcát kezelő, washingtoni törvényhozók szavazatait. "Új, izgalmas, élvonalbeli, a legmodernebb dolgokkal kell előállni ahhoz, hogy meggyőzzük a költségvetési és politikai döntéshozó apparátust, hogy több pénzt adjon" - jegyzi meg Duncan Moore, a Fehér Ház volt tisztviselője, aki segített megszervezni a Clinton-kormányzat nanotechnológiai finanszírozását.
Az elismeréssel együtt járt a sok pénz is, sok pénz olyasmire, ami nem rakétapajzs. A Bill Clinton elnök által a 2000. év elején bejelentett Nemzeti Nanotechnológiai Kezdeményezés (NNI) egy több ügynökséget tömörítő program, amelynek célja a nanotudomány, és a nanotechnológia nagymértékű finanszírozása. https://en.wikipedia.org/wiki/National_Nanotechnology_Initiative A szeptember 30-án véget ért szövetségi költségvetési évben a 422 millió dolláros költségvetés, 56 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A kezdeményezés a 2002-es pénzügyi évben további 23 százalékkal növekedett, még úgy is, hogy a Bush-kormányzat a legtöbb, a kutatást és fejlesztést támogató, szövetségi ügynökség finanszírozási programjainak csökkentését javasolta. A nano-mánia mindenütt virágzik. Több mint 30 nanotechnológiai kutatóközpont és interdiszciplináris csoport alakult az egyetemeken, míg két évvel ezelőtt kevesebb, mint 10 létezett.
A nanotechnológia iránti érdeklődést aberrált módon a futuristák egy szélsőséges csoportjának víziói is táplálják, akik bibliai élettartamról, korlátlan gazdagságról, vagy éppen ellenkezőleg, az Einstein cukormolekuláinál alig nagyobb, ellenőrizhetetlen önmásoló robotok légiói által előidézett holokausztról elmélkednek.
A nanotechnológia hatásai és alkalmazásai
Amikor Clinton egy beszédében bemutatta a nanotechnológiai kezdeményezést, sok víziót, de kevés 

konkrétumot mondott: a nanotechnológia - jegyezte meg - egy napon a Kongresszusi Könyvtárat egy kockacukor méretű eszközön tárolhatja, vagy olyan anyagokat állíthat elő, amelyek szilárdsága tízszerese az acélénak, és a súlyának a töredéke. Meglepő módon maguk a tudományos körök is kissé bizonytalanok abban, hogy mit is értenek valójában a nano fogalmán. "Attól függ, kit kérdezünk" - mondta Steven M. Block stanfordi biofizikus /a képen/ a Nemzeti Egészségügyi Intézetek nanotechnológiai szimpóziumán egy előadásában, ahol megpróbálta definiálni a témát. "Néhányan nyilvánvalóan úgy értelmezik a szót, hogy azt jelenti, amit ők csinálnak, szemben azzal, amit bárki más csinál."
Mit jelent a név?
A definíció meghatározása valóban nehézkes. A nanotechnológia egy része nem nano, hanem a mikronos (a méter milliomod része), a nanométernél 1000-szer nagyobb, vagy annál is nagyobb struktúrákkal foglalkozik. Emellett a nanotechnológia sok esetben nem is technológia. Inkább olyan struktúrák alapkutatását jelenti, amelyeknek legalább az egyik dimenziója, egytől néhány száz nanométerig terjed. (Ebben az értelemben Einstein inkább nanotudós volt, mint technológus.) Hogy még több zavart okozzon, a nanotechnológia egy része már régóta létezik: a nanoméretű koromrészecskéket (más néven high-tech korom) már 100 éve alkalmazzák a gumiabroncsoknál erősítő adalékanyagként, jóval azelőtt, hogy a "nano" előtag feltűnt volna. Ami azt illeti, egy vakcina, amely gyakran egy vagy több, nanoméretű fehérjéből áll, szintén megfelelhetne ennek a kritériumnak.
A nanovilág egy furcsa határterület az egyes atomok és molekulák birodalma (ahol a kvantummechanika uralkodik) és a makrovilág (ahol az anyagok ömlesztett tulajdonságai atomok trillióinak kollektív viselkedéséből adódnak, legyen az az anyag akár egy acélgerenda, akár egy Oreo krémtöltelék) között. A legalsó határon, az egy nanométeres tartományban, a nanovilág az anyag alapvető építőköveivel ütközik. Mint ilyen, meghatározza a legkisebb természetes struktúrákat, és kemény határt szab a zsugorodásnak: ennél kisebbet egyszerűen nem lehet építeni.
A természet már évezredek óta létrehozta a nanoszerkezeteket. Mihail C. Roco, a nanotechnológiai kezdeményezést felügyelő NSF-tisztviselő azonban ennél szűkebb meghatározást ad. A feltörekvő terület - az új nanotechnológia a régivel szemben - olyan anyagokkal és rendszerekkel foglalkozik, amelyek a következő kulcsfontosságú tulajdonságokkal rendelkeznek: legalább egy, körülbelül egy és 100 nanométer közötti dimenzióval rendelkeznek, olyan eljárásokkal tervezték őket, amelyek alapvető ellenőrzést gyakorolnak a molekuláris méretű struktúrák fizikai és kémiai tulajdonságai felett, és nagyobb struktúrák kialakítására kombinálhatók. A nanoszerkezetek használata iránti intenzív érdeklődés abból az elképzelésből fakad, hogy - legalábbis elméletben - kiváló elektromos, kémiai, mechanikai vagy optikai tulajdonságokkal büszkélkedhetnek.
A Roco definíciójának megfelelő nano valóban létezik. Több nem mágneses réteget - amelyek közül az egyik kevesebb, mint egy nanométer vastagságú - mágneses rétegek közé beillesztve, a korábbi eszközök érzékenységének sokszorosával rendelkező érzékelőket lehet létrehozni a lemezmeghajtók esetében, ami lehetővé teszi, hogy több bitet lehessen egy-egy lemez felületére felvinni. Ezek az óriási magnetorezisztív fejek 1997-es bemutatásuk óta, a több milliárd dolláros tárolóipar egyik alaptechnológiájaként szolgálnak.

A nanotechnológia új korszakát, a képalkotásra, és az egyes molekulák vagy atomok manipulálására alkalmas új eszközök hozták el. E forradalom ikonjai a pásztázó szondamikroszkópok, - többek között a pásztázó alagútmikroszkóp és az atomerő-mikroszkóp - amelyek képesek képeket készíteni az egyes atomokról, vagy egyik helyről a másikra mozgatni őket. Az IBM zürichi kutatólaboratóriuma még az atomerő-mikroszkópokban használt éles, nanométeres méretű hegyeket is több mint 1000 mikroszkopikus konzolra szerelte egy mikrochipen. A Millipede eszközben lévő hegyek /a képen/ képesek digitális biteket írni egy polimerlapra. A technika olyan adattároló eszközhöz vezethet, amely a mai legjobb lemezmeghajtók sűrűségének hússzorosát, vagy annál is nagyobb sűrűséget ér el.
A nanoszerkezetek előállításának, változatos megközelítései jelentek meg a nanovilágban. A szobrászokhoz hasonlóan az úgynevezett felülről lefelé dolgozók vésik ki, vagy adják hozzá az ömlesztett anyagot egy felülethez. A mikrochipek, amelyek ma már alig több mint 100 nanométeres áramköri vonalakkal büszkélkedhetnek, a legjelentősebb példa erre. Ezzel szemben az alulról felfelé építkezők, önösszeszerelési folyamatokat használnak nagyobb struktúrák összeállítására - olyan atomok vagy molekulák, amelyek a megfelelő körülmények között spontán módon létrejött elrendeződéseket hoznak létre. A nanocsövek - szokatlan elektromos tulajdonságokkal rendelkező grafithengerek - jó példái az önszerveződő nanoszerkezeteknek .
A szilíciumon túl
Ha egyszer a hagyományos szilíciumelektronika tönkremegy, az új nanoelektronikai eszközök jó eséllyel a helyükre lépnek.
Jelentős részben az elektronikai chipek áramköreinek csökkenő mérete, hajtja a nano iránti érdeklődést. A nagy kutatólaboratóriumokkal rendelkező számítástechnikai vállalatok, mint például az IBM és a Hewlett-Packard, jelentős nano programokkal rendelkeznek. Amint a hagyományos szilíciumelektronika tönkremegy, - valószínűleg valamikor a következő 10-25 évben - jó eséllyel új nanotechnológiai elektronikai eszközök fogják felváltani őket. Senki sem tudja, hogy a nanocsövek vagy más újszerű anyagok felhasználásával történő elektronikai gyártás, lehetővé teszi-e a chipek teljesítményének töretlen javulását a költségek megfelelő növekedése nélkül, ami a szilícium chipgyártást jellemzi.
A nanotechnológusok által megalkotott elektronika utat találhat olyan eszközökbe, amelyek feltárják a végső kis gép titkait: a biológiai sejtekét. A bio-nano valójában már a szilícium utáni nanokomputerek megjelenése előtt valódi alkalmazásokat talál. Viszonylag kevés félvezető anyagból készült nanocímkére van szükség a sejtaktivitás érzékeléséhez, szemben a tranzisztorok milliárdjaival vagy trillióival, amelyeknek mind együtt kell működniük a nanokomputerek működéséhez. Az egyik cég, a Quantum Dot Corporation máris megjelent, hogy félvezető kvantumpontokat használjon fel címkékként többek között biológiai kísérletekben, gyógyszerkutatásban és diagnosztikai tesztekben.
A 2001-es pénzügyi évben megkezdett Nemzeti Nanotechnológiai Kezdeményezés, (NNI) segít megőrizni az Egyesült Államok versenyképességét a világ kiadásaival. Pénzügyi injekciót nyújt a fizikai tudományok és a mérnöki tudományok számára is, ahol a finanszírozás az élettudományokhoz képest alacsony.
A biológián kívül a termékek legkorábbi hulláma, magában foglalja a nanorészecskék felhasználását az alapanyag tulajdonságainak javítása érdekében. Például a Nanophase Technologies, amely ezen a területen a nyilvánosan forgalmazott kevés cég egyike, nanoméretű cink-oxid részecskéket gyárt napvédő krémekben való felhasználásra, átlátszóvá téve az általában fehér színű krémet, mert az apró részecskék nem szórják szét a látható fényt.
A kormány nanotechnológiai kezdeményezése túlmutat a napvédő krémen. Azt tervezi, hogy a nanostrukturált anyagok segíthetnek csökkenteni az űrhajók méretét, súlyát és teljesítményigényét, olyan zöld gyártási folyamatokat hozhatnak létre, amelyek minimalizálják a nem kívánt melléktermékek képződését, és a molekulárisan előállított, biológiailag lebomló peszticidek alapját képezik. A terület olyan széles körű, - és az alapkutatások még mindig olyan újak egyes nanoszubkultúrákban - hogy aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy képes-e megvalósítani olyan ambiciózus technológiai célokat, amelyek elérése 20 évet vehet igénybe. "Noha a nanotechnológia nagyon ígéretes lehet, egyes tudósok szerint a terület meghatározása túl homályos" - jegyezte meg egy kongresszusi kutatószolgálat tavalyi jelentése.
Minden fejlett kutatás kockázatokkal jár. A nanotechnológia azonban különleges terhet jelent. A terület tekintélyt parancsoló törekvéseit az is befolyásolja, hogy a szót a futuristák egy csoportjával hozzák összefüggésbe, akik a nanotechnológiát egy techno-utópiához vezető útként látják: páratlan jólét, környezetszennyezés mentes ipar, sőt, még az örök élethez hasonló valami is.
A nanotechnológia tiszteletre méltóvá tételére irányuló törekvését az színesíti, hogy a szót a futuristák

egy csoportjával hozzák összefüggésbe, akik a nanót az utópia felé vezető útként jósolják.
1986-ban - öt évvel azután, hogy Gerd Binnig és Heinrich Rohrer, az IBM kutatói feltalálták a pásztázó alagútmikroszkópot, amiért Nobel-díjat kaptak - K. Eric Drexler „A teremtés motorjai” című könyve, szenzációt keltett az anyag feletti isteni irányítás ábrázolásával. A könyv olyan önreprodukáló nanomasinákat ír le, amelyek gyakorlatilag bármilyen anyagi javat képesek előállítani, miközben visszafordítják a globális felmelegedést, gyógyítják a betegségeket, és drámaian meghosszabbítják az élettartamot. A professzori állásokkal és NSF-ösztöndíjakkal rendelkező tudósok nevetségessé tették ezeket a víziókat, megjegyezve, hogy alapvető valószínűtlenségük miatt a jövő abszurd előrejelzései.
A nanotechnológiát azóta is körüllengő látomásos légkör, azonban beláthatatlan előnyökkel járhat. Sok nem tudós számára Drexler nanotechnológiára vonatkozó előrejelzései, meggyőző módon a tudomány és a fikció határán mozogtak. A sejtjavító gépekről szóló beszédek, amelyek megszüntetnék az öregedést, ahogyan azt ismerjük, és az otthoni élelmiszer-termesztő gépekről, amelyek képesek lennének élelmiszert termelni anélkül, hogy bármit is megölnének, segítettek megteremteni a kicsiség iránti rajongást, amelyet a valódi tudósok később - tudatosan vagy sem - arra használtak, hogy felhívják a figyelmet a hétköznapibb, de sokkal valóságosabb projekteken végzett munkájukra. Egy kutatási javaslatot "nanotechnológiának" nevezni bizonyára csábítóbb hangzású, mint "alkalmazott mezoszintű anyagtudománynak".
Közvetetten Drexler munkája valóban odavonzhatja az embereket a tudományhoz. Elképzelései gazdag tudományos-fantasztikus műveket megihlettek. A tudományos-fantasztikus irodalom egyik alműfajaként, - és nem a jövő szó szerinti megjóslásaként - a Drexler nanotechnológiájáról szóló könyvek ugyanazt a funkciót tölthetik be, mint a Star Trek: felkelthetik a tinédzserek érdeklődését az űr iránt, amely szenvedély néha a repülés vagy az asztrofizika területén elért karrierhez vezet.
A veszély akkor áll fenn, ha az intelligens emberek szó szerint veszik Drexler jóslatait. A drexleri nanotechnológia tavaly újból nyilvánosságot kapott, amikor a morózus Bill Joy, a Sun Microsystems vezető tudósa, a Wired magazinban aggodalmát fejezte ki, a kontrollálatlanul szaporodó nanorobotok következményei miatt. Az önreprodukáló robotok terjedő tömege - amit Drexler "szürke gócnak" nevezett - elég nagy veszélyt jelenthet a társadalomra, hogy megfontoljuk a nanotechnológia fejlesztésének leállítását. Ez a javaslat azonban eltereli a figyelmet a valódi nano veszélyről: a vegyi és biológiai fegyverekről.
A tudomány még messze van attól, hogy képes legyen olyan nanoszkopikus gépeket előállítani, amelyek segítségével a fagyott agyakat feléleszthetjük a felfüggesztett életműködésből. A Zyvex, a Drexler nanotechnológiája által elcsábított szoftvermágnás által alapított vállalat felismerte, hogy milyen nehéz lesz nanométeres méretű robotokat létrehozni; a vállalat most sokkal nagyobb mikromechanikai elemekkel próbálkozik, melyeket Drexler a könyveiben lenézett.
A nanotechnológia még a szürke góról szóló elmélkedéseken túl is küzd az elfogadásért. A kutatások egy része a megbélyegzéstől függetlenül folytatódott volna. A "nano" és a "technológia" összevonása utólagos elnevezés volt.
Ahhoz, hogy a terület az alkalmazott tudományok nagyszerű egyesítőjeként érvényesülhessen, be kell bizonyítania, hogy hasznos a nagymértékben eltérő törekvések csoportosítása. Vajon a napvédőszerekhez használt nano porok kutatásával foglalkozó tudósok és mérnökök megosztják-e közös érdekeiket a DNS-számítástechnikán dolgozó tudósokkal és mérnökökkel? Bizonyos esetekben ezek a keresztező álmok indokoltak lehetnek. Az eredetileg az elektronika számára kifejlesztett, és most a sejtek biológiai aktivitásának kimutatására alkalmazott félvezető kvantumpont, meggyőző elvi bizonyíték az ilyen típusú transzdiszciplináris törekvésekre.
Ha a nano koncepció megállja a helyét, akkor valójában egy új ipari forradalom alapjait teremtheti meg. A sikerhez azonban nem csak a mélyhűtőből holttesteket visszahozó nanorobotokról szóló pletykákat kell elvetni, hanem a túlfűtött retorikát is, amely minden nagyszabású új finanszírozási erőfeszítést kisiklathat. A legfontosabb, hogy a nanotudományos alapismereteknek is rendelkezésre kell állniuk ahhoz, hogy azonosítani lehessen a követendő nanotechnológiákat. Nem kis feladat lesz a nanotechnológiában a valós, és a nem valós dolgok megkülönböztetése a felfedezések ezen időszakában. 

Forrás: http://www.darkgovernment.com/nanotech.html