Clark McClelland írása
Barry M. Goldwater szenátor az Egyesült Államok hadseregének légierejénél volt vezérőrnagy. P-47 Thunderbolt és/vagy P-51 Mustang repülőgép vadászpilóta akart lenni, de végül különböző repülőgépek szállítására osztották be a harcterekre. Becslések szerint több mint 160 másik repülőgépen repült, második világháborús és civil évei alatt. Arról is tájékoztattak, hogy egy SR-71 Blackbirdet is kipróbált. Ezt nagyon lenyűgöző volt megtudni.
Azzal, hogy bejegyzett demokrataként egy republikánus jelöltet támogattam Floridában, nem bántak velem kegyesen a floridai politikai pártomon keresztül. Folyamatos sértésekkel, viccelődésekkel kellett élnem, amit kiegészítettek az UFO-kutatásban való részvételemmel.
Az Apollo 11 Saturn V hordozórakétájának hosszú visszaszámlálása alatt reggeli szünetet tartottam az LCC-ben, és elsétáltam a közeli VIP vendéglátóhelyre abban a reményben, hogy találkozhatok Goldwater szenátorral. Miközben a számos összegyűlt embert fürkésztem, megkérdeztem az egyik biztonsági őrt, hogy tudja-e, hol van Goldwater? Az ujjával egy közeli nyílt mezőre mutatott, mondván: "Látod azt a fickót ott, aki a kameraállványát állítja fel, Mac? Az Goldwater szenátor". A fényképezőgépemet a nyakamban tartottam, abban a reményben, hogy lesz egy közös fotó a szenátorral. Átsétáltam a füves gyepen, amikor ő éppen a saját gépét állította fel. Meglepődtem, hogy egyedül volt, kivéve egy fél tucat másik vendéget, akik szintén a közelben állították be fényképezőjüket. Bemutatkoztam, ő pedig udvariasan köszönt. Megkérdezte, hogy vendég vagyok-e a VIP területen. Kicsit kuncogtam, és azt mondtam, hogy nem, uram, még nem vagyok VIP. Elmosolyodott, és azt mondta, igen, tudom, hogy érzi magát. Nekem is volt hasonló tapasztalatom a múltban. Beszélgettünk a korábbi, az elnökség megszerzésére tett erőfeszítéseiről, én pedig meséltem neki a személyes erőfeszítéseimről Brevard megyében. Megköszönte, mondván, hogy legalább itt, a Cape körzetben nyert.
Azt mondtam: "A kongresszus nem szerez tudomást ilyen kaliberű titkokról. A Pentagon ellenőrzi az ilyen nyilvánosságra hozatalokat". Rám bámult, majd azt mondta: "Igen, értem, mire gondol. Ön a technológiai élvonalában volt és van. A fenébe is, olyan eseményeket látott, melyekről én csak álmodni tudok". Azt válaszoltam: "Igen, uram, többet, mint gondolná!"
Megjegyeztem, hogy a visszaszámláló óra két óra huszonhét perccel az Apollo-11 indítása előtt áll, és megkérdeztem tőle, kér-e egy üdítőt? Azt mondta: "Talán egy felest és egy sört, miután mindent hallottam, amit elmond, Mac". Nevetett. Elmosolyodtam, és két Pepsi Colát kértem.
Amikor visszatértem, folytatta a beszélgetést, mondván: "Mac, ön nemzetbiztonságunk egyik legtitkosabb és legfontosabb területén dolgozik, az űrkutatás élvonalában, és kétségtelenül sok mindenről tud, ami az űrbe irányuló küldetéseink során történt és történik". Megerősítettem a kijelentését, mondván, hogy én is egy ONI (Office of Naval Intelligence) egység tagja vagyok a Cape-től délre fekvő Patrick légibázison. Meglepődött, amikor meghallotta ezt a tényt. Azt kérdezte: "Szóval maga a haditengerészeti hírszerzésnél dolgozik, fiatalember?". Azt válaszoltam: "Nos, igen, uram, de csak egy tag". Folytatta, meggyőződve arról, hogy a közelben tartózkodók közül senki sincs hallótávolságon belül: "Nos, megkérdezhetem, hogy mit hallott vagy látott ott?". Viccelődtem vele, és azt mondtam: "Szüksége van rám, uram", és mindketten nevettünk.
Goldwater mosolygott, miközben megigazította a fényképezőgép állványát. Nemsokára egy férfi és egy nő csodálkozott ránk, köszöntek. Megkérdeztem a férfit, hogy készítene-e egy közös fotót Goldwaterről és rólam. A szenátor beleegyezését kértem, és ő beleegyezett. A fénykép elkészülte után megköszöntem mindkét embernek, ők kezet ráztak a szenátorral, és továbbmentek. Csalódottan vettem tudomásul a fénykép előhívása után, hogy a fotó túl messziről készült ahhoz, hogy mindkettőnk arca részletesebben látszódjon, de azért felismerhető.
Goldwater azt mondta: "Mac, elgondolkodtató, hogy az USAF szerint nem létező objektumok miért igényelnek ilyen csúcs titoktartást az amerikai kormánytól? Egyetértettem.
Megjegyzés: 2006 februárjában a Bush-kormányzat ismét átminősített legalább 55.000 korábban titkos és bizalmas dokumentumot. Ismét nem lehetett őket a nyilvánosság számára kiadni az információszabadságról szóló törvényen keresztül. Mi késztette a rendkívül titokzatos Bush-kormányzatot arra, hogy visszavonja ezt a döntést? Mit titkol Bush, Chaney, Rumsfeld, Rice stb. az adófizető közvélemény előtt? Ez komolyan elgondolkodtató!
Folytattam a beszélgetésünket, mondván: "Szenátor úr, amikor 1958-ban először érkeztem Cape Canaveralra, az első rejtélyes esemény, amiről tudomást szereztem, az RCA mérnökei által Lonesome George-nak nevezett esemény volt! Később arról tájékoztattak a munkatársak, hogy véletlenül felfedeztek egy keringő, mondhatni, idegen űrszondát a Hold távolságában. Szenátor úr, ne feledje, hogy az USA és a Szovjetunió részéről nem állt semmilyen ember alkotta objektum pályán akkor, amikor először felfedezték az objektumot. Mi volt a célja, negatív vagy pozitív az emberi faj biztonságát illetően? Nyilvánvalóan nem mutatott semmilyen rossz szándékot a Földre nézve". Goldwater csodálkozott a felfedésemen, és elismerte, hogy nem tudott az objektumról.
"Szenátor úr, azt hiszem, valóban ufót látott. Uram, Cooper elárulta nekem, hogy 1951-ben ufókat üldözött, amikor Németországban tartózkodott. Azt mondta, hogy túlmanőverezték az F-86 Sabre sugárhajtású repülőgépekből álló kötelékét, és nagyobb sebességgel repültek, mint a mi gépeink. Goldwater azt mondta: "Igen, Mac, tisztában vagyok ezzel a ténnyel." Folytattam: "Azt is tudja, hogy Gorden Cooper űrhajóst később a NASA kitette az Apollo-14 küldetésből? Goldwater így válaszolt: "Igen Mac, erre a tényre is emlékszem". "Igen, uram, így volt" - válaszoltam. "Miért? Rejtett okai voltak?" kérdezte ismét Goldwater. "Uram, Gordon szerette a versenyzést, imádott gyors járműveket irányítani, mint a legtöbb korábbi űrhajós. Fontolgatta, hogy a NASA tiltakozása ellenére benevez egy nagy autóversenyre Daytona Beachen. A NASA figyelmeztette, hogy maradjon távol minden dayton-i versenytől. Rengeteg pénzt költöttek a kiképzésére, és nem akarták, hogy egy autóbaleset befolyásolja a kritikus Holdra induló menetrendjüket. Gordont feldühítette ez a visszautasítás. A NASA rájött, hogy még mindig versenyezni akar, ezért végül Alan Shepardra bízták az Apollo-14 küldetést.
Az incidenst követően Gordon Cooper és NASA űrhajós karrierje lejtőre került. Gordon egészen halála napjáig keserű volt emiatt. Hetekkel Cooper Mercury-9 küldetése után gyakran jártam az "S" hangárban, amely nem messze volt a "T" hangártól, ahol a Titan II indítócsapatának tagja voltam. A hangár kapujánál lévő őr jóváhagyta a belépésemet, és megkerestem a következő küldetésre érkező űrhajóst. Cooper ott volt, leültünk, és megbeszéltük a küldetését és az ufókat. Elmondta, hogy fontolgatja, a rejtélyt egy világszervezet elé viszi (nem mondta, hogy az ENSZ elé), hogy kutatást indítsanak arról, mik ezek, és mi lehet a küldetésük a Földet illetően. Cooper úgy vélte, hogy az ufók földönkívüli járművek. Úgy vélem, Cooper olyan titkokat ismert az ufókról, amelyeket akkoriban nem hozott nyilvánosságra. Gondolom megfenyegették, hogy elveszíti a nyugdíját, ha nem marad csendben. Az ufók iránti érdeklődése hatással lehetett a NASA karrierjére is.
Goldwater ezután más űrmissziók során történt észlelésekről kérdezett. Többet is említettem a Gemini és az Apollo küldetésekkel kapcsolatban, majd megkérdeztem tőle, hallott-e valamit egy 1956-os amerikai haditengerészeti repülőgépről és arról a hatalmas ufóról, amelyet a legénység számos tagja és mások is megfigyeltek az Atlanti-óceán felett? Azt mondta, hogy nem. Mire én: "Nem lepődtem meg szenátor úr, úgy tűnik, ezt is titokban tartotta a Pentagon, mint Russell szenátor esetét. Az első mustrám (az amerikai haditengerészet kifejezése a találkozóra) az ONI 6-69-es egységével a floridai Patrick légibázison volt, 1959 elején. Bemutattak több magas rangú tisztnek (admirálisok, kapitányok stb.), akik azonnal titoktartásra eskettek fel mindennel kapcsolatban, amit majd látni fogok, és más adatokra nézve is. Beleegyeztem, és önként jelentkeztem a csoportos film és diavetítésre.
Az amerikai haditengerészeti tisztek e csoportja nyilvánvalóan jól ismert, sok éven át ufókutatóként és a NICAP tagjaként tevékenykedtem. Néhány évvel korábban előadásokat tartottam az űrrepülés és az ufók témájában a philadelphiai haditengerészeti bázison, és jelenleg további UFO-találkozásokat kerestem az űrprogramon belül. Rájöttem, hogy értékes vagyok az egység számára, valamint a sok NASA űrhajóssal való barátságom az ONI-egység számára. Rudy Bergholz százados, a NASA KSC műszaki vezetője kinyitott egy nagy filmdobozt, és átadta nekem. A doboz bizalmasként volt megjelölve, más, szalagra ragasztott utasításokkal és figyelmeztetésekkel együtt. Elkezdtem tekerni a filmet, és azt tapasztaltam, hogy egy 1956-ban történt UFO-incidens elképesztő nyilvánosságra hozataláról van szó.
Azonnal észrevettem egy ismerős nevet, Delmar S. Fahrney admirálist, akit a filmben említenek. Goldwater beszúrt egy megjegyzést: "Igen, találkoztam az admirálissal, Mac". Mondtam: "Igen, uram?" – majd folytattam - "Egy másik megjegyzés is elhangzott a filmben, amely a NICAP-ot és Donald E. Keyhoe őrnagyot, egy volt amerikai tengerészgyalogos vadászpilótát nevez meg". Megkérdeztem a szenátort, hogy ismerte-e Keyhoe-t? Azt mondta: "Igen, találkoztam vele. Nagyon lenyűgöző ember". Megjegyeztem, hogy csodálkozom, miért nem hallottam erről az ügyről az ONI találkozó előtt, talán a washingtoni NICAP-tól?
Folytattam a film magyarázatát: "Ahogy mindannyian néztük az ONI filmet, az egy hatalmas, 400 láb hosszú vagy annál nagyobb csészealj alakú tárgy észlelését írta le, amellyel az amerikai haditengerészet R7V-2 négymotoros Constellation repülőgépe találkozott az Atlanti-óceán felett. Nem kevesebb, mint 40 katonai személy figyelte meg, amint megközelítette a repülőgépet, és úgy tűnt, hogy a haditengerészet gépét figyeli. Körülbelül 19-20 000 láb magasságban volt, a repülőgép navigátora és parancsnoka a tárgyat kezdetben messze a repülőgép alatt látott mérete miatt, először tévesen sok hajó gyülekezetének vélte. Azt mondtam, Goldwater szenátor, nem emlékszem a pilóták nevére. Azt mondta: "Csak folytassa az eseményt, Mac. Nagyon érdekes, nem tudtam, hogy ez megtörtént". Folytattam: "Mindannyian szemtanúi voltak, és úgy írták le, hogy nagy, kivilágított külső gyűrűi voltak. Ahogy a nagy tárgy megközelítette a gépet körülbelül 1000 méterre, a fedélzeten lévők értetlenül álltak és megijedtek. A legénység később azt mondta, hogy egy hatalmas csészealj alakú fémes gép volt". Goldwater megkérdezte: "Mac, mutattak róla fényképeket az ONI-filmben ?" Mondtam neki, hogy nem volt tudomásom arról, hogy a tényleges incidens során filmet vetítettek volna, tehát nem, nem láttam semmilyen ábrázolást az ufóról. Ha egyáltalán készült is film róla, az nyilvánvalóan szigorúan titkos minősítésű volt, és nem szerepelt az ONI-filmben. A legénység megjegyzése szerint mindannyian úgy vélték, hogy a hatalmas tárgyat "intelligens módon irányították". Azt is mondták, hogy semmilyen élőlényt stb. nem láttak. Hozzátették, hogy a űrhajó sebessége, amikor a közel tengerszintről a repülőgépük magasságába emelkedett, becslések szerint körülbelül 1400-2000 csomó volt, egy rövid, hét-nyolc másodperces időtartam alatt." A szenátor azt mondta: "Ez elképesztő, Mac! Mit mondtak még?" Folytattam: "A haditengerészeti repülőgép parancsnoka rádióadást küldött a Gander légibázis irányítótornyába, és megkérdezte, hogy a radarjuk azonosít-e bármilyen más objektumot az ő R7V-2-esének közelében? A torony irányítótisztje azt mondta, igen, egy nagyobb tárgyat a haditengerészet gépének közvetlen közelében. Uram, igazolták, hogy az a gigantikus űrhajó ott volt a radarjukon!" Erre ő így válaszolt: "Mac, én nem tudtam erről az esetről! Megpróbálok utánajárni, amikor visszatérek Washingtonba". Azt válaszoltam: "Lépjen kapcsolatba Donald Keyhoe-val vagy Richard Hall-al, a helyettesével". Folytattam az észleléssel, mondván: "A US Navy repülésparancsnoka Ganderben, az egyéni és csoportos kihallgatásuk során megkérdezte, hogy láttak-e életjeleket? A válasz az volt, hogy nem, de intelligensen irányított volt, és a legénységem és én mindannyian tanúi vagyunk ennek a ténynek! Azt a tárgyat nem távolról irányították, valami volt benne, ami VEZETTE! Nem akartak beszélni arról, hogy mit rögzített a Gander radar, és nem voltak hajlandók megengedni, hogy a haditengerészet megvizsgálja azt. A haditengerészet parancsnoka megkérdezte a légierő tisztjét, hogy mire készül most az USAF? Ti azt mondjátok, hogy ufók nem léteznek, akkor mi a fenét láttunk? Az USAF tisztje azt mondta: Sajnálom, nem tudunk válaszolni a kérdéseikre!
Elmondtam a szenátornak, hogy gyanítottam, Dr. J. Alan Hynek volt az, aki körülbelül négy vagy több nappal később, miután az amerikai haditengerészet repülőgépe megérkezett Patuxantba, Marylandbe, és a legénységet ismét intenzív ONI-kihallgatásnak vetették alá, részletes jelentést kért a legénység minden egyes tagjától". Goldwater szenátor ezután azt kérdezte: "Mi volt a tudósok válasza, Mac? Nagyon érdekelne, hogy megtudjam. Lehet, hogy felveszem a kapcsolatot Hynekkel, és megpróbálok utánajárni, hogy ő volt-e az érintett tudós." Azt válaszoltam: "Jó ötlet, uram. Most pedig folytassuk: az azonosítatlan tudós megkérdezte a haditengerészet parancsnokát, hogy van-e fényképfelvétele a hatalmas ufóról? A parancsnok azt mondta, hogy igen, de azokat mind elkobozták és titkosították. A tudós találkozott a parancsnokkal, kinyitott egy aktatáskát, és kivett belőle több fényképet furcsa tárgyakról (ufókról). Megkérdezte a parancsnokot, hogy van-e köztük hasonló? Miközben a fényképeket nézegette, a parancsnok megállt, és azt mondta: pontosan ilyen csészealj alakú tárgyat láttunk. Ezután azt mondta, ha önnek és a kormánynak vannak ilyen fotói, akkor vannak olyan emberek a szövetségi kormányon belül, akik tudják? A tudós azt mondta, hogy sajnálja, de nem árulhat el semmit. Becsukta a táskáját és elhagyta a szobát. „Szenátor úr, az ufókkal kapcsolatos tényeket, és hogy azok egy idegen csillagfajtól származnak-e, Washington DC-ben tudják!" Goldwater szenátor ekkor azt mondta: "Mac, ennek feltétlenül utána fogok nézni, amikor holnap visszatérek Washingtonba".
Ránéztem az órámra és a NASA visszaszámláló órájára, amely nem messze volt tőlünk. A VIP-közönség izgatottsága egyre nőtt. A szünetem lejárt. Goldwater szenátorral kezet fogtunk, és megköszöntem neki a velem való nyitottságát. Ahogy távoztam, visszapillantottam rá, és rájöttem, hogy valószínűleg nem fogok többé beszélni nemzetünk történelmének e nagyszerű emberével. Számomra Barry Goldwater szenátor nemzeti kincs és nagy amerikai hazafi volt.
Visszatértem az LCC-be. Reggel 9:32-kor a hatalmas Saturn V Apollo-11 rakéta felszállása dübörgött, és egy történelmi esemény valósult meg. Az emberiség leszállt majd visszatért a Holdról, és folytatni fogja a hatalmas világegyetem felfedezését, amennyiben emberi létünk is folytatódik.
1998. május 29-én az arizonai Phoenixben elhunyt Barry Goldwater. Talán most már ismeri a Wright-Patterson légibázison lévő "elzárt terület" titkait, és most már tud a csillagok között élő más fajokról is.
Forrás: http://www.stargate-chronicles.com/case_barry_goldwater.html
