NASA fotóretusálások-Donna Hare

 A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal egy volt alkalmazottja elárulja, hogy a NASA hogyan fedi el és törli az ufókat a műholdfelvételekről. De előbb pár szót róla:

Donna Tietze Hare a NASA volt munkatársa, képtechnikus, számos díj birtokosa, többek között 1969-ben a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal Apollo Achievement-díját, 1973-ban a Skylab-díját vehette át, a Skylab-Suez tesztprojektben elért sikereiért kapott medált, valamint 1994-ben Ann Richards texasi kormányzó által a Pszichológiai Társulások Tanácsadó Bizottságába választották vissza. Donna Tietze szakmai életének nagy részét az űrprogramban töltötte, mint műszaki illusztrátor. Holdtérképeket, leszálló diákat rajzolt, egy fotólaborban, a Precision Slide Lab-ban dolgozott, a művészeti munkákat egy hüvelykszer hüvelyk méretű rajzokká redukálva. Rajzolt indítási helyszíneket, leszállóhelyeket, és több mint 15 éven át a NASA alvállalkozójaként tevékenykedett. Dolgozott az űrhajósok számára készült repülési kézikönyveken és csodálatos képessége van arra, hogy szavakat képekre illesszen, de egyedülálló módon megtanult mindent visszafelé csinálni, beleértve a matematikai számításokat, a szavak írását, hogy egyszerűen fogalmazzak, ez a nő látott mindenféle képet, amit az űrprogramokban használtak.
Az alábbiakban egy rádióbeszélgetés részleges leirata olvasható, amely a washingtoni WOL-AM rádióban hangzott el 1995. június 5-én, és amelyet a baltimore-i WOLB-AM rádió is közvetített. A műsort minden szombat éjjel 12:00-kor sugározták, "UFOs Saturday Night" címmel. Az átiratot Donald Ratsch készítette a műsor hangfelvételéről. A műsor házigazdája: Elaine Douglas
Elaine Douglas: Egy új vendég van velünk az adásban, Donna Tietze. Ő Houstonban, Texasban él, és volt olyan kedves, hogy ma este csatlakozik hozzánk, hogy elmondjon néhány nagyon érdekes dolgot, amit a NASA-nál dolgozva megfigyelt. Donna pedagógus, és az oktatói mesterképzésén dolgozik. Ha jól tudom 15 évig egy vállalkozónál dolgozott a NASA Johnson Űrközpontjában, Houstonban. Fotótechnikus volt?
Donna Hare: Így van!
Mondja el nekem azt az esetet, amire emlékszik, hogy egy alkalommal besétált egy fotólaborba, és valaki, valami egészen elképesztő dolgot mondott önnek? Mi történt aznap?
Igen Elaine, ez igaz. Az Apollo-misszió alatt végig a NASA-nál dolgoztam, és akkor hagytam ott, amikor az űrsiklók elindultak. A nyolcas épületben dolgoztam, a fotólaborban. Titkos engedélyem volt, így azt gondoltam, bárhová bemehetek az épületben. Be is mentem egy olyan területre, ami tiltott volt. Ezen a helyen hívták elő a műholdakról, és az összes küldetésről, az Apollo-missziókról, a repülési küldetésekről készült képeket. Bementem, és beszélgettem az egyik fotóssal és előhívóval, aki éppen egy mozaikot állított össze, ami egy csomó fényképből, kisebb fotókból állt össze egy nagyobb mintává. És amíg ott voltam, próbáltam új módszereket és új dolgokat megtanulni az egész szervezetről, nézegettem a képeket, aztán ő egy területre irányította a figyelmemet, azt mondta: "Nézd meg ezt!". Megnéztem, és volt ott egy kerek ovális alakú, nos, nagyon fehér, kör alakú pont, ez fekete-fehér fénykép volt, ezért megkérdeztem tőle, hogy ez egy folt az emulzión, és azt mondta, nos, nem tudom megmondani, de az emulzión lévő foltok nem hagynak kerek kör alakú árnyékot.
Tehát volt egy árnyék a földön?
Igen, egy kerek árnyék! És észrevettem, hogy voltak fenyőfák, most nem tudom, hogy hol volt ez a terület, elég közel a földhöz, nem láttam a kontinens körvonalait. De észrevettem, hogy volt árnyék ez alatt a fehér pont alatt, és azt is észrevettem, hogy a fák ugyanabba az irányba vetették az árnyékot, mint ennek a légi jelenségnek a kör alakú árnyéka, mert magasabban volt, mint a fák, de nem túlságosan magasan, közel volt a talajhoz, és gömb formájú volt, de kissé megnyúlt, nem nagyon, csak kissé. Aztán megkérdeztem, hogy ez egy UFO? Erre ő azt mondta: "Hát, nem tudom megmondani.” És akkor megkérdeztem tőle, hogy mit fogsz kezdeni ezzel az információval? Erre ő azt mondta, hogy ezeket a dolgokat ki kell retusálniuk, mielőtt kiadnák a nyilvánosságnak. Ekkor jöttem rá, hogy létezik egy eljárás, amely az ilyen típusú információk nyilvánosságtól való elzárására szolgál.
Donna, van még egy dolog, amiről akkor szereztél tudomást, amikor ott voltál a NASA-nál. Ha jól tudom, ez egy harmadik személyen keresztül történt, egy olyan személyen keresztül, akivel együtt töltöttél egy kis időt, és aki a NASA munkatársa volt?
Igen, valójában mialatt beszéltünk, eszembe jutott egy másik eset egy őrrel, amit szintén szeretnék elmondani, és ami nagyon fontos. Ez a férfi, akivel randiztam, karanténban volt az űrhajósokkal, amikor visszajöttek a Holdról, és beszéltem vele arról, hogy láttam ezt a csészealjat (a műholdképen), megkérdeztem tőle, hallott-e erről valamit, és ő azt mondta nekem, hogy minden űrhajóst, minden holdutazást követett egy űrhajó, csészealjak, hogy mindegyikük, minden űrhajós, aki a Holdra ment látta, és mindannyiuknak azt mondták, hogy hallgassanak erről, és börtönnel fenyegették meg őket, hogy az egész nyugdíjukat, mindent elvesznek tőlük. Azt is mondta, hogy ha valaha is beszélek erről bárkinek, akkor tagadni fogja, soha nem ismeri el, hogy ő ilyeneket mondott nekem.
Donna, akivel kapcsolatban álltál, a barátod úgy gondolta, az ufóknak nagy szerepe volt abban, hogy az Apollo-13, a mi elhibázott küldetésünk nem jutott el a Holdra, ugye a 13-as volt?
Igen, nos, azt mondta, hogy nem kellett volna visszajönnie, úgy értem, nem volt segítségük. És ez minden.
Csak ennyi?
Azt mondta hihetetlen, hogy az a hajó hazaért.
Donna, úgy tudom, van még egy dolog, amit el akartál mondani nekünk.
Igen, valami olyasmi, amiről korábban nem beszéltem. Volt egy irodám, illusztrációs munkát végeztem egy másik irodában, a város egy másik részén. És egy férfi, aki abban az időben a NASA-nál volt őr, bejött az irodámba. Egy nagy vágott sebhely volt a homlokán, és azt mondta nekem, hogy ő a NASA-nál volt őr, és hogy rengeteg fotót égetett el az ufókról. Ez volt a munkája.
Tényleg? (meglepődve)
Azt mondta, hogy megállt, hogy elmélyedjen az egyikben, és egy másik, úgy tudom, valami katona volt, fejbe vágta egy pisztolycsővel, leütötte.
Micsoda? (döbbenten)
Mert túl sokáig nézte az egyik képet. Leírta nekem, és én feltételezem, hogy pontos fénykép volt.
Ó, istenem!
Elmagyarázta, hogy egy űrhajó volt a földön, és úgy nézett ki, mint egy szabályos csészealj, amin mindenhol kis dudorok voltak, azt mondta olyan volt, mintha megégett volna. A teheneknek a mezőn mindnek egyenesen felfelé állt a farka. Akkoriban nem tudta, hogy amikor a szarvasmarhák megijednek, a farkuk egyenesen felfelé áll. Ezt leírta nekem, és azóta elmeséltem valakinek, akiről úgy gondoltam, hogy esetleg megnézhetett néhányat ezek közül a fotók közül, eléggé ijedtnek tűnt, hogy nem kellene tudnom erről az esetről.
(a következő néhány percben a beszélgetés inkább az Apollo űrhajókat a Holdra követő ufókról szólt.)
Beszámolójának második része a Holdra tartó űrmisszióink ufók általi követésével kapcsolatos. Említette, hogy nyilvánvalóan segítettek egy esetben az Apollo-13 visszahozásában, ez volt a benyomása az alapján, amit kapott és...
Igen, de ők (az idegenek) azt sem akarták, hogy az az űrhajó a Holdnak azt a részét vizsgálja, ahová mentek, szóval lehet, hogy ők is okoztak valamit, de állítólag, nekünk azt mondták, hogy ne menjünk, de mi ezt figyelmen kívül hagytuk.
Ezt ő mondta, a közvetlen kapcsolatod?
Igen!
Hogy az Egyesült Államoknak azt mondták, hogy ne menjenek a Holdra?
Arra a bizonyos helyre a Hold túloldalán.
És tudta, hogy miért nem szabad odamennünk?
Azt hiszem, nem akarták, hogy lássunk ott valamit, nem tudom, ezt a részét nem tudom.
(az interjú pár perc múlva befejeződik, és a műsornak lejárt az ideje)

Forrás: http://www.ufoarea.com/main_nasa.html

 
A szerkesztő véleménye:

 
Donna Hare esete ismét ékes példája annak, hogyan keveredik az információ a dezinformációval. Hogy bepillantást nyerhetett a NASA képretusálási munkájába, az nyilvánvaló tény, hiszen erre már a nagy nyilvánosság is ezer helyen rájöhetett. Ez történik a holdi és marsi tereptárgyak esetében is. Beszámolójának ezen része teljesen helytálló. A másodkézből nyert információi már annál problémásabbak, vélhetően az Ő jóhiszeműségére operáltak. Nem biztos, hogy szerencsés hitelt adni egy olyan őr szavára, aki inkább egy csinos, szőke hölgy felszedésében érdekelt, így nem világos, hogy a NASA miért vonna be egy kívülálló személyt arra, hogy csészealjakat ábrázoló képeket tüzeljen el, ha ezt a bennfentesek is megtehetik? Teljesen életszerűtlen. Az Apollo-13 leszállási helyére pedig, hivatalosan a Fra Mauro-kráter környékét jelölték ki, és nem a Hold túloldalát.

 Az alábbi videóban Donna, az interjúban elhangzottakról beszél nyilvánosság előtt, a Dr. Steven Greer által szervezett meghallgatáson.

 

Kiszivárogtatók: Clifford Stone

Paola Harris interjúja 1998. július 2-án készült Clifford Stone otthonában, az új-mexikói Roswellben.

Stone őrmester, mi az ön háttere, és milyen események vezettek a „UFO’s Are Real" című könyvének megszületéséhez?
Hétéves koromban volt az első közeli találkozásom egy ufóval, majd ezt követte a földönkívüli lényekkel való találkozás. Több mint 21 évig szolgáltam a hadseregben. Először vonakodtam, majd féltem, aztán kiábrándultam abból, ahogy a kormány kezeli ezt a témát. Amikor úgy döntöttem, hogy nyíltan beszélek az ufókról, még aktív szolgálatban voltam, és a hadsereg csak annyit mondott, hogy mindig következetes nyilatkozatokat tegyek. Amikor azonban egy másik különítményhez kerültem, kategorikusan megparancsolták, hogy ne beszéljek az ufókról, és ne írjak, vagy intézzek kérvényeket a Kongresszushoz felhatalmazás, vagy jóváhagyás nélkül. Ezt elfogadhatatlannak tartottam főleg azért, mivel a parancsnokom tudta nélkül vettem részt a programban. Ahelyett, hogy leszereltem volna, Németországba, majd Belgiumba küldtek, aztán egész Európát bejártam, majd akaratlanul is, ismét az UFO ügybe keveredtem. Hallottam egy szovjet incidensről: a szovjetek megpróbáltak lelőni egy nagy, azonosítatlan űrhajót, és rejtélyes módon három gépüket elvesztették. Így hát úgy döntöttem, hogy a felettesem ellenkezése ellenére, aki talán nem volt tisztában a szándékaimmal, és az ufókhoz köthető, különböző ügynökségekkel való kapcsolataim birtokában, kiállok a nyilvánosság elé. Kértem a leszerelésemet, tájékoztattam erről a hadsereghez nem kapcsolódó struktúrákat, és elhagytam Németországot.
Melyik évben volt ez?
1989-ben. Hazamentem egy látszólag rendes szabadságra. Csak egy kolléga, egy orosz tolmács tudott az UFO-programmal való kapcsolatomról. A leszerelési kérelmemet két nappal Fort Blissbe érkezésem előtt elutasították, és két hónapra máshová osztottak be. Meggyőztek, hogy maradjak, és azt mondták, hogy nem küldenek vissza Európába, hanem Fort Belvoirba osztanak be. Még mindig élt bennem, hogy elmegyek, mert nem akartam átélni ugyanazokat az élményeket, melyekről nem lehet beszélni. A családom semmit sem tudott róluk, de hozzászoktak a hirtelen, hosszú távolléteimhez, és azokhoz a bizonyos furcsa látogatókhoz...
Kormányzati ügynökök voltak?
Igen, de nem tudtam, hogy azok. Íme egy példa: 1969 óta egészen két hónappal ezelőttig, szoros kapcsolatban álltam valakivel, aki névtelen maradt, és aki "ezredesnek" szólított, ő volt a védelmemért felelős ügynök.
A „UFOs Are Real” titkos dokumentumokat tartalmaz. Milyen hatással volt a könyv a közvéleményre?

Nagy mennyiségű, magasan minősített amerikai kormányzati dokumentumokat tartalmaz. A Kormány mindent tagad, és még azt sem ismeri el, hogy léteznek szigorúan titkos dokumentumok a témában, hanem jól elrejti őket! Az én érdeklődésem középpontjában az Operation Moon Dust és a Blue Fly hadműveletek állnak, amelyek ugyancsak az ufókkal kapcsolatosak. /Szerk: Ezek az Egyesült Államok légierejének titkos programjai voltak, amik a hidegháború idején a Holloman légibázison működő, Légierő Rakétafejlesztési Központ területén zajlottak. /Az amerikai légierőnek van egy létesítménye a virginiai Fort Belvoirban, amelyet a 696-os légi hírszerző csoportként azonosítanak, /Air Intelligence Group 696/ és amely az UFO adatok, és anyagok gyűjtéséért felelős. A nevek és programok álneveket kaptak. A hadsereg kémelhárító szolgálatánál voltam, amikor a Project Moon Dust, és az Operation Blue Fly hadműveletet lefedő program elkezdődött. Mindkét küldetést a Külügyminisztérium irányítja. Nos, ez csak féligazság.  Valójában a védelmi hírszerzés irányítja őket, katonai attasékat használva a világ minden konzulátusán és nagykövetségén, akik adatokat küldenek az ufókról, miközben a katonai személyzetünk készen állt/áll, hogy bárhol akcióba lépjen, hogy bármilyen leendő dokumentumot megszerezzen, és eltüntessen.
Mint például a megszerzett ufókról szóló dokumentumok, amelyeket az USA mindig is elrejtett, bizonyos megállapodások alapján.
Teljesen biztos vagyok benne, hogy a legjelentősebb kormányok és hírszerző ügynökségek többsége tudja az igazságot az ufókról. Ne értsen félre: nem tudjuk, hogy mennyit hoztak nyilvánosságra.
Mit nem mondott el a „UFO’s Are Real” című könyvben?
Nem sokat mondtam a Moon Dust, és a Blue Fly programokról. Egyes dokumentumokat megszereztem, de amikor megpróbáltam bizonyos információkat megtalálni, nem jutottam sehova. Azt mondták nekem, hogy egyelőre valószínűleg titkos anyagról van szó, és nem lehet kiadni. Ezután a Kongresszus bizonyos tagjaihoz fordultam, akik - politikai csatornákon keresztül - tagadták mind az ilyen nevű operatív egységek létezését, mind Fort Belvoir szerepét. Visszamentem ugyanezekhez a kongresszusi képviselőkhöz, és megmutattam nekik 23 dokumentumot, amelyek megerősítették ezeket a küldetéseket és a Fort Belvoir-i operatív bázist. A légierő közbelépett, először azt állították, hogy ezek háborús küldetések voltak, majd megpróbálták a Moon Dust-ot, és a Blue Fly-t békésnek beállítani. A Moon Dustnak, és Blue Flynak szentelt három fejezetben nem vettem figyelembe azokat a leveleket, amelyek a Kongresszus azon tagjait nevezik meg, akik azt állították, hogy a vonatkozó dokumentumokat megsemmisítették. Ez színtiszta dezinformáció a Védelem részéről. A legfőbb ügyész tudott a légierő eltussolásáról, de nem követte nyomon a vizsgálatot.
Miért nem?

Két okból. Először is, ha azt állítjuk, hogy máshol is lehetséges az élet, akkor el kell érnünk egy olyan technológiai szintet, amelyet ellenségeskedés esetén alkalmazni, és integrálni lehet a kultúrába. Másodszor, "mi" szükségét érezzük annak, hogy a lehető legjobban megértsük a látogatóinkat, és ez komoly problémát jelent. A hadseregben többször mondták nekem, hogy ne várjam el, hogy az úgynevezett "entitásokkal" - az EBE-kkel, de ők entitásoknak nevezték őket, mert nem tudták, honnan jönnek - való találkozások mindegyike békés legyen. Később azt mondták, hogy akár ellenségesek is lehetnek. Időnként rájuk lőttünk, és ők fegyverrel válaszoltak. Hadd mondjak el egy Brazíliában történt esetet: két katonai kontingens a földről tüzet nyitott két UFO-ra, amelyek válaszul 60%-os anyagi, és 80%-os személyi veszteséget okoztak. Tehát képesek voltunk ellenséges akciókkal szemben helytállni? Egyáltalán nem. Sokan hittek abban, hogy a „Függetlenség napja” forgatókönyv lehetséges. De a valóságban az űrből, vagy más hatalmakból érkező ellenséges erők inváziója volt folyamatban, és most nem egy fajról beszélek, hanem 57 különböző fajról.
57 különböző faj?
Igen, 57-et azonosítottunk. /Szerk: Kevesen tudják, hogy "Heinz 57" néven

is hivatkoztak erre a temérdek fajra. Az elnevezés onnan jött, hogy a Heinz élelmiszeripari vállalat, 57 féle szószt forgalmazott abban az időben./
Ez dokumentálva van?
Igen, de olyan dokumentumokban, melyeket soha nem fognak nyilvánosságra hozni, hacsak nem sikerül erőszakkal megnyitni az archívumokat. Tudja, honnan tudjuk mindezt? Mindenkinek, aki ezen a területen dolgozott, és felfedte, hogy ismeri ezeket a titkokat, elmondták: "Különleges küldetést kell teljesítenie". Ha mindent elmondanék, amit tettem, nehezen hinnék el, hogy szerettem a hazámat, hittem a hadseregben és abban, hogy teljesítem a kötelességemet, még ha az életembe került is. Ez volt a végzet. Szóval, bár alkalmatlannak nyilvánítottak a szolgálatra, megérkeztem Vietnámba, és rájöttem, hogy rossz emberek adták a parancsokat. Az volt a feladatom, hogy összegyűjtsem a gyerekeket és segítsek nekik. Végül 1700 gyereket mentettünk meg.
Ha már a gyerekeknél tartunk, tudsz-e olyan különösen tehetséges alanyokról, akiket a kormányzati szervek tolmácsként, vagy idegenekkel való kapcsolattartóként használnak?
Ez egy olyan téma, ami nagyon aggaszt. Egyszer egy asztal egyik oldalán ültem, a másik oldalon pedig nem emberi lények ültek. Abban a szobában senki sem tudta, hogy mi folyik ott, de én igen.
Szóval, miután gyerekkorában észlelése volt, a kormány megfigyelte az ön idegenekkel való kapcsolatait, mondhatni, beszélgetőpartnerként használta önt más fajokkal, hogy információkat gyűjtsön?
Pontosan. A kormány volt az, aki ki akarta préselni belőlünk ezeket az információkat.
Én önre, különösen önre gondolok.
Rengeteg dolog van, amit még soha nem mondtam el.
Szóval, ha az ön feladata az volt, hogy közvetítő legyen... úgy gondolja, hogy a jövőben lesz kapcsolatfelvétel?
Már volt kapcsolatunk.
De a közeljövőben?

Mindenképpen. 25 éven belül. A militarizált űr felé haladunk, ami új határok megnyitásához vezet a kutatás és fejlesztés terén. Utazókká válunk az űrben, más naprendszerek felé fogunk menni. A jelenlegi technológia nem teszi lehetővé, hogy a felfedezéseinket össze tudjuk vonni, és össze tudjuk rakni A-t, B-t és C-t, hogy megkapjuk B-t. Ha az űr militarizálódik, az veszélyt jelent majd a látogatóinkra. Könnyű belátni, hogy miért. A technológiát felelősségteljesen kell használnunk fajunk jobbítása érdekében, és ha valóban léteznek odafent más intelligens fajok, akkor kötelezettségeink vannak velük szemben. Mi, mint faj, még mindig nem vagyunk elég érettek és spirituálisak ahhoz, hogy ezt megtegyük. Hiszek-e Istenben? Igen! És ők is hisznek Istenben. De a mi istenfogalmunk valószínűleg ellentétes az övékkel, ami nem jelenti azt, hogy más a nézőpontunk. Sok fajt kiirtanának, hogy jobban meghatározzák Isten fogalmát, ugyanakkor inkább megöletnék magukat, minthogy mások életét elvegyék. De készek arra is, hogy megvédjék magukat. Szerintem addig fognak minket figyelni, amíg nem jelentünk fenyegetést, a következő 30 éven belül. Ez (mutat nekem egy oldalt a könyvéből), egy dokumentum, amely egy hírszerzési memorandumból származik, amelyet az FBI-nak küldtek. Meg kellett volna semmisíteni. Azt mondtam az FBI-nak, hogy a légierő engedélyezte a kiadását. Nem tudták, hogy a légierő nem akarta, hogy az információt kiadják. És ez bejött.
A könyve 1997 júliusában jelent meg, és mostanra már tudniuk kellett volna, hogy önnél vannak ezek a dokumentumok, nem gondolja?
Ami a légierőt és a Pentagont illeti, ezek a dokumentumok nem léteznek. De én megmutattam, hogy ennek az ellenkezője igaz.
Meg tudná mondani a munkacsoportja számát?
4607.
Ez egy mentőcsapat a légierőnél?
Igen, Fort Belvoirban állomásozik. Ott képzik ki, és gondozzák azokat az embereket, akik... utálom a "pszichikai jelenségek" kifejezést, akiknek „interfészként” vannak tapasztalataik.
Beszéljünk a visszafejtésről. Úgy tűnik, hogy az idegenek nem vesződnek azzal, hogy visszajöjjenek, és megmentsék a Földön maradt űrhajóikat, egy lezuhanás után. Mit gondolsz az 51-es körzetről?
Akarja az igazságot? Az 51-es körzet célravezető. Azonban van egy kapcsolat. Még mindig használjuk a kaliforniai Edwards bázist, ami a légierő tulajdona. Szeretném tisztázni, hogy nem azt mondom, hogy semmi ufójelenséggel kapcsolatos dolog nem történik azon a bázison.
Ha a roswelli balesetet eltussolták, akkor ez azt jelenti, hogy a II. Világháború alatt már történt valami hasonló? Miért mosolyog?
1942. február 25-én, éjjel 12 óra 15 perckor, 12-15 azonosítatlan űrhajóból álló alakzatot láttak az égen a kaliforniai Los Angeles felett. Nem a mieink voltak, sem a haditengerészeté, sem a tengerészgyalogságé. Mivel nem tudták azonosítani, és rádiókapcsolat sem volt, úgy döntöttek megtámadják őket, attól való félelmükben, hogy ismeretlen ellenségről van szó. Parti tüzéreink 1430 lövést adtak le a célpontok ellen. Nem volt reakció, nem volt bomba, nem lőtték le a gépet, nem keletkezett anyagi kár, nem voltak áldozatok, és a járművek eltűntek. Marshall tábornok már másnap beszámolt az esetről az Egyesült Államok elnökének, Franklyn Delano Rooseveltnek. 1943-ban a Csendes-óceánon Douglas MacArthur tábornok, Doolittle tábornoktól kért híreket egy szokatlan objektumról, amely vadászgépeinkkel és bombázóinkkal került szembe. 1943 végén Doolittle tájékoztatta MacArthurt, hogy néhány " Néző" követte a fő katonai akciót. Ezek nem földiek voltak, és talán ellenségesek.
"Nézők”-nek hívják őket?
Doolittle és MacArthur így írta le őket. Mi nem sokat tudtunk róluk. Mindössze azt tudom, hogy Kínában történt valami, ami minden kétséget kizáróan meggyőzte Doolittle-t, azon események alapján, amelyek egy űrhajó megszerzéséhez vezettek.
Ki volt Doolittle?

Nagyon híres, és nagyon aktív pilóta volt a légierőnél. Ő vezette a "Doolittle-rajtaütést B25-ösökkel (James Harold Doolittle, /a képen/ a levegő hőse, 1942. április 18-án vezette az első légitámadást Tokió felett ).
Történetének bizonyos darabjai egybeesnek azzal, amit Dr. Michael Wolf mondott. Térjünk vissza a gyerekekhez. Hihetetlennek tartom, hogy a kormány hogyan választ ki néhány különösen érzékeny embert, és hogyan állítja őket a szolgálatába.
Gondoljon csak bele, engem alkalmatlannak nyilvánítottak a szolgálatra... és mégis a szolgálatom végén kaptam egy másfajta kiképzést, az úgynevezett "AM" vagy "Advanced Individual Training" (haladó egyéni kiképzés), és elküldtek a Post Intelligence Center archívumába, ahol találkoztam egy fickóval, aki nyilvánvalóan különleges szolgálatos volt a Pentagonból, Washington DC-ből. Én csendben maradtam, és hazudott nekem az UFO-król. "Ne aggódj, minden rendben lesz." Mit gondolsz erről, mondta, és mutatott nekem egy dokumentumot. Én válaszoltam: "Ez nem olyan dolog, amiről tudnom kéne", és azt mondta: "Kíváncsi vagyok a véleményedre". Pár nappal később elmondtam neki, hogy aggódom, mert láttam egy szigorúan titkos dokumentumot. Azt válaszolta, hogy nem mutatott nekem semmit...
...hogyhogy?
Én ugyanezt kérdeztem tőle, mire ő így válaszolt: "Majd megtudod, ha eljön az ideje." Az aktámban az állt, hogy három évre vonultam be a légierőhöz, holott a szolgálati idő akkoriban négy év volt. Végül az NBC-be, a vegyi, biológiai, nukleáris hadviseléshez osztottak be, a kommunikációs szektorba.
Kérdeztek valaha is a kontaktként szerzett élményeidről?
Azt hiszem, tudtak róla.
Ebben az esetben két forrásból értesülhettek róla: a családodtól, vagy maguktól az entitásoktól, idegenektől, akik eldöntik, hogy mely emberek dolgoznak velük.
Valószínűleg. A kiképzés során átmész egy 11-es indoktrinációs fázison, ahol olyan információhegyekkel találod magad szembe, amelyek elborítják az elmédet, olyannyira, hogy egyszer a lábaim megadták magukat, és majdnem elájultam egy rendkívül fájdalmas migrén miatt.
Ha igaz, hogy bizonyos embereket közvetítőként használnak, tudatában vannak ennek, vagy sem?
Corso ezredes tudott erről. /Szerk: Philip Corso ezredesről bővebben itt: https://kozmikustitkok.blogspot.com/2020/03/kiszivarogtatok-philip-corso-ezredes.html
Corso soha nem a kormányt, hanem öt, vagy hat különböző minisztériumot vont közvetlenül felelősségre. Senki sem tudja, hogy melyikük hogyan működött. Ha ez az Egyesült Államokban történik, lehetséges, hogy más országokban is...
Igen. A helyzet olyan, hogy kénytelenek vagyunk minden érdekelt országnak felfedni az információkat. Ez nem kétséges. Az USA-ban egy kis csoport foglalkozik ezzel, nem kijelölt tisztviselők. A kormányban nem lehet megbízni: a hatalom csak látszólag van a Fehér Ház, vagy a Kongresszus kezében. Ez egy kiválasztott csoport. Számukra ez mindig és kizárólag nemzetbiztonsági kérdés. Őket a katonai alkalmazás érdekli, ahogy Corso mondta - az új technológia. Minden más másodlagos.
Más szóval, a kormány mindent kihoz ebből a kapcsolatból, amit csak tud. Eközben senki sem aggódik a belső fejlődés, vagy az UFO jelenlét spirituális oldala miatt.
Abszolút nem foglalkoznak vele. Pedig a valóságban, az UFO-jelenség spirituális aspektusára kellene a legnagyobb figyelmet fordítani.

Forrás: http://www.swa-home.de/clifford.htm

Az alábbi videóban, Clifford Stone őrmester válaszol a sajtó kérdésére, egy 2001-es washingtoni rendezvényen.