2020. március 28., szombat

Paul Hellyer, Kanada volt védelmi minisztere a földönkívüliekről

 
Michael Salla PhD írása

2005. szeptember 25-én Paul Hellyer, a volt kanadai nemzetvédelmi miniszter beszédet mondott Torontóban az "Exopolitics Toronto" című rendezvényen: A Symposium on UFO Disclosure and Planetary Direction" címmel. Hellyer beszámolt arról, hogy 1963-1967 között védelmi miniszterként alkalmanként UFO észlelésekről szóló jelentések kerültek az asztalára. Azt állítja, hogy soha nem szakított időt erre, amit ő csak a "képzelet játékának" tekintett, de ennek ellenére megtartotta érdeklődését az UFO jelenségek iránt. Védelmi miniszteri titulusában, díszvendégként vett részt a világ első UFO leszállóhelyének 1967-es megnyitóján, a kanadai Albertában. Úgy gondolta, hogy ez egy innovatív ötlet volt egy haladó kanadai közösségtől, amely hajlandó volt kifizetni a helikopteres útját, de nem sokat foglalkozott azzal, hogy az ufóknak komoly politikai következményei lennének. Leírja azt is, hogy később családjával és vendégeivel privát jellegű UFO észlelésben volt része, de ezt is inkább a "képzelet játékának" tulajdonította, mint bármi olyannak, aminek komoly politikai következményei lennének.
Hellyer álláspontja az ufókról drámaian megváltozott, miután 2005 februárjában megnézte Peter Jennings "Seeing is Believing" című dokumentumfilmjét. 

Hellyer úgy döntött, hogy elolvas egy könyvet, amely két éve érintetlenül hevert a könyvespolcán.
Philip Corso "The Day After Roswell" című könyve, politikai vonatkozásai miatt élénk érdeklődést váltott ki Hellyerből. Corso valós személyeket, intézményeket és eseményeket nevezett meg könyvében, amelyeket ellenőrizni lehetett. A politikai következmények felkeltették Hellyer érdeklődését, ezért úgy döntött utánajár, hogy Corso könyve valós vagy "fikciós mű". Kapcsolatba lépett az Egyesült Államok légierejének egy nyugalmazott tábornokával, és közvetlenül vele beszélt, hogy ellenőrizze Corso állításait. A meg nem nevezett tábornok egyszerűen azt mondta: "minden szava igaz, sőt még annál is több". Hellyer ezután több megbeszélést folytatott a tábornokkal és azt állította, hogy figyelemre méltó dolgokat mondtak neki az ufókról, és a földönkívüliek hipotéziséről, miszerint a bolygóközi látogatók legalább 1947 óta itt vannak. Végül meggyőződött arról, hogy az UFO jelenség valós, Hellyer úgy döntött, hogy fellép, és beszél az Exopolitics Torontóban néhány olyan "mélységesen fontos politikai kérdésről, amelyekkel foglalkozni kell". (a beszédet a következő címen olvashatja el: www.checktheevidence.com/video/ ). A politikai kérdések, amelyekkel Hellyer előadásában foglalkozott, egyszerre mélyrehatóak, és életbevágóan fontosak a Föld minden nemzetének polgárai számára.
Először is, Hellyer azt állította, hogy az ufókkal kapcsolatos bizonyítékok "a világtörténelem legnagyobb és legsikeresebb eltussolása". Megerősítette, hogy a magas rangú politikai tisztségviselők, még a védelmi miniszteri rangban is, amelyet ő maga is betöltött, egyszerűen nem tudnak semmit az ufókról, és a földönkívüli látogatókkal kapcsolatos információkról. Demokratikus szempontból ez számos aggályt vet fel a földönkívüli látogatókkal kapcsolatos információkat, technológiákat és projekteket irányító személyek felügyeletével, átláthatóságával és elszámoltathatóságával kapcsolatban.
A második mélyreható politikai kérdés, az amerikai hadsereg által a látogató földönkívüliek, "ellenségként" való megjelölésére vonatkozik. Hellyer szerint ez vezetett a "lézer- és részecskefegyverek olyan szintű fejlesztéséhez, hogy azokat az űrből érkező látogatók ellen is be lehet vetni". Az idelátogató földönkívüliek célba vétele az, ami aggasztja Hellyert, és felteszi a kérdést, hogy "bölcs dolog-e ennyi időt és pénzt költeni fegyverrendszerek építésére, hogy megszabadítsuk az eget az idegen látogatóktól?". Hellyer élesen veti fel a kulcsfontosságú politikai kérdést: "Vajon tényleg ellenségek, vagy csupán törvényes felfedezők a távolból?". Hellyer kérdése mélyreható jelentőséggel bír, az idelátogató földönkívüli civilizációk, és a világbéke közötti kapcsolat megértésében.
A harmadik politikai kérdés Bush elnök közelmúltbeli döntése kapcsán merült fel, miszerint bázist építene a Holdon. /Szerk: Erre hivatalosan a mai napig nem került sor, a következő emberes Hold küldetéseket is csak a 2020-as évek közepére realizálják./ Hellyer úgy véli, hogy ez annak a tervnek az aktiválása, amelyet először Corso ezredes mentora, Arthur Trudeau altábornagy /a képen/ indított el, hogy olyan bázist építsen, ahonnan a Földet látogató földönkívüliek megfigyelhetők és esetleg célba vehetők lennének, amikor megközelítik a Földet. Hellyer kifejtette, hogy ellenzi az űrfegyverkezést, amit Kanada liberális kormánya jelenleg is ellenez. Az űr felfegyverzése továbbra is kulcsfontosságú politikai kérdés, amely a Földre érkező földönkívüli látogatók szempontjából egyértelműen mélyreható politikai kérdéseket vet fel.
Végül Hellyer kijelentette, hogy "eljött az idő, hogy feloldjuk a titkolózás fátylát" és "megalapozott vitát folytassunk egy olyan problémáról, amely hivatalosan nem is létezik". Az UFO jelenséggel kapcsolatos bizonyítékok megértése létfontosságú ahhoz, hogy a polgárokat világszerte teljes mértékben felkészítsük a földönkívüliekkel kapcsolatos igazságra. Nagyszabású globális kezdeményezésekre szólít fel, hogy a világ polgárait teljes mértékben felkészítsék az igazságra. Támogatja az olyan kulcsfontosságú exopolitikai kutatók, mint Alfred Webre által képviselt álláspontot, miszerint fel kell készülni a "Kapcsolat évtizedére", ahol az emberiséget felkészítik a földönkívüli látogatókkal kapcsolatos igazságra az informális vita, és az oktatás révén.
Paul Hellyer az első vezető politikus, aki nyíltan kiállt a földönkívüliek jelenlétével kapcsolatos igazság mellett. Olyan ösvényen halad, amelyet sok más vezető politikusnak is be kell járnia. Bölcs dolog lenne, ha a világ vezető politikusai igyekeznének többet megtudni erről a figyelemre méltó kanadai államférfiról, és megfogadnák fontos tanácsait a földönkívüli látogatókra vonatkozó adatokról és a "mélységesen fontos politikai kérdésekről, amelyekkel foglalkozni kell".


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése