2021. május 1., szombat

A tudósok a telepatikus kommunikációt javasolják a földönkívüli intelligenciák kereséséhez

 

Michael Salla PhD írása

Egy nemrég megjelent tudományos tanulmány, "Egy új empirikus megközelítés a földönkívüli intelligencia kereséséhez" címmel, egy kísérletsorozatot javasol a földönkívüliekkel való kommunikáció megvalósíthatóságának tesztelésére, a telepátia egy olyan formáján keresztül, amelyet "irányított szuperluminális kommunikációnak" neveznek. A tanulmány szerzője, Fred Thaheld/ írása először a Cornell Egyetem tekintélyes fizikai adatbázisában jelent meg, és a Los Alamos Nemzeti Laboratórium adatbázisában is elérhető/ úgy véli, hogy a földönkívüli kommunikáció az emberi agy egy meghatározott frekvenciasávjában (0,1 - 70 Hz) helyezkedhet el, amely EEG-készülékekkel könnyen nyomon követhető. Thaheld kvantumfizikus, és számos széles körben idézett fizikai tanulmány szerzője szerint, a "kvantum összefonódás", amit Albert Einstein "kísérteties távoli hatásként" írt le, lehetővé teszi az élő szervezetek közötti közvetlenül mérhető hatást. Úgy véli, hogy minden élet kvantumszinten összekapcsolódik annak ellenére, hogy a biológiai szervezeteket makroszkopikusan nagy távolságok választják el egymástól. Továbbá, hogy a minden biológiai élet között fellépő kvantumhatás közvetlenül mérhető az emberi agyhullámokban, amelyek az univerzum bármely pontján tartózkodó földönkívüliektől származó azonnali kommunikációt fogadhatnak.
Thaheld szerint, az ősrobbanás, a világegyetem feltételezett kiindulópontja 14 milliárd évvel ezelőtt, megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy a kvantum összefonódás az egész világegyetemben létezzen. /Szerk: Nem kell ahhoz ősrobbanás, hogy ez az effektus fellépjen, mert már a tömegtelen jelenforrások között is fennáll ez a kapcsolat, ahogy az Kisfaludy György térelméleteiből világosan következik. http://www.hunok.hu/ /

 Ez Erwin Schrödinger Nobel-díjas fizikus megfigyelésének köszönhető, miszerint a kvantum összefonódás előfeltétele a tárgyak közötti korábbi érintkezés: "Amikor két rendszer ... a közöttük lévő ismert erők hatására ... átmeneti fizikai kölcsönhatásba lép ... már nem írhatók le ugyanúgy, mint korábban ... a kölcsönhatás révén a két képviselő (vagy hullámfüggvény) összefonódott" (18. oldal.). Mivel az ősrobbanás teoretikusai azt állítják, hogy a világegyetem egy koncentrált energiapontban kezdődött, Thaheld szerint fennáll a szükséges feltétel ahhoz, hogy a kvantum összefonódás a világegyetemben lévő összes fizikai részecske esetében létezzen. !


Állítása szerint, míg a nem élő szervezetek közötti kvantum összefonódás "hullámösszeomlást" mutat, ami lehetetlenné teszi a szuperluminális (fénysebességnél nagyobb) kommunikációt, addig az élő szervezetek esetében ez nem következik be. /Szerk: Mivel a kvantum összefonódás, más néven EPR-jelenség az egydimenziós időszálak között áll fel, hullámokról ebben az esetben nem beszélhetünk, így nincs ami összeomoljon. Az anyagi részecskék esetében, illetve a fénynél a hatást mérik, de a közvetítő közeggel nincsenek tisztában, /kivéve a szigorúan titkos katonai kutatásokat/ ez okozhatja a téves értelmezést. Számomra úgy tűnik, Thaheld tanulmánya a telepatikus kommunikációt összemossa az EPR-jelenséggel, holott a két effektus különböző, mind természetében, mind hullámgeometriai szempontból. Míg a telepátia fénysebességgel működik, és a gömbszerűen terjedő időhullámok a közvetitő közege, addig az EPR kulcsa a szálszerűség, az azonnali hatás átvitel. Összességében így, a telepátia szintén nem alkalmas nagy távolságú kommunikációra, illetve csak szintén jelentős időkésedelemmel./Véleménye szerint a nagy távolságok által elválasztott élő szervezetek "makroszkopikus szinten hatalmas számú élő összefonódott részecskével rendelkeznek” (21. oldal.).
Thaheld szerint, a biológiai rendszerek kvantum összefonódása és a "nem lokális hatások" (egymástól távol eső, egymástól függetlennek tűnő, de valójában egymásra ható rendszerek) által lehetővé tett kommunikációs forma nagymértékben felülmúlja a SETI-kutatók által jelenleg alkalmazott empirikus módszereket. A SETI a rádiófrekvenciás sávokkal figyeli a lehetséges földönkívüli kommunikációt. A rádióhullámok fénysebességgel terjednek, ami a fejlett földönkívüli civilizációk számára valószínűtlenné teszi a kommunikációnak ezt a formáját, makroszkopikus távolságokra. Ha a földönkívüliek mégis rádióhullámokat használnának a makroszkopikus távolságok közötti kommunikációra, évezredek telhetnének el, mire a Földön a galaxis távolabbi részeiből érkező rádióvevők fogadnák az átvett üzeneteket. Ez teszi a kétirányú kommunikációt kivitelezhetetlenné, és nagyon valószínűtlenné a kevésbé fejlett földönkívüli intelligenciák kivételével, amelyek még csak a rádiókommunikáció kezdeti stádiumában vannak.. Ezért a kommunikáció más formája a legvalószínűbb, mint a galaxisban és a világegyetemben szétszórtan elhelyezkedő fejlett földönkívüli intelligenciák által preferált módszer. A fejlett földönkívüliek megértenék a biológiai életformák között létező kvantum összefonódás elvét, ezáltal lehetővé téve az azonnali hatásokat, függetlenül az őket elválasztó távolságoktól.
Érvei alátámasztására Thaheld több évtizedes laboratóriumi vizsgálatok sorozatára hivatkozik, amelyek a kvantum összefonódást és a nem lokális hatásokat bizonyítják az idegsejtek, és a jelentős távolságok által elválasztott emberi alanyok között. Véleménye szerint, a kvantumfizika úttörői először élettelen részecskéknél figyelték meg a nem-lokális hatásokat, és soha nem gondoltak arra, hogy a nem-lokális hatások biológiai organizmusoknál is előfordulhatnak. Thaheld tanulmányában azt állítja, hogy "érvelésük, úgy tűnik, helytelennek bizonyult" (11. oldal.).
Kísérletek hosszú sorára mutat rá, amelyek igazolják a biológiai rendszerek nem-lokális hatásait. Idézi például a Freiburgi Egyetem tudósait, akik a következő következtetésre jutottak: "jelenleg nem ismert olyan biofizikai mechanizmus, amely felelős lenne a két különálló alany EEG-je között megfigyelt összefüggésekért" (22. oldal.). Hasonlóképpen, a Milánói Egyetem tudósai arra a következtetésre jutottak, hogy "a kísérleti adatok erősen arra utalnak, hogy a biológiai rendszerek olyan nem lokális tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek nem magyarázhatók meg klasszikus módszerekkel" (22. oldal.).
Fontos, hogy Thaheld úgy véli, az embereket naponta bombázhatják földönkívüli kommunikációval, de ezt ők kiszűrik: "a nem lokális kommunikáció nagy része valószínűleg elveszik a normális agyhullám, vagy EEG-zajban, különben képtelenek lennénk normálisan működni, és túlterhelődnénk, ha ilyen adatáradattal szembesülnénk (33. oldal.). Javasol egy kísérletsorozatot emberi alanyok bevonásával, hogy letesztelje az alanyok agyában zajló lehetséges földönkívüli kommunikációt, amely az alanyok tudta nélkül történik.
Összefoglalva, Thaheld tanulmányának következményei óriásiak azok számára, akik a földönkívüli intelligencia kutatásának empirikus módszereit támogatják. Tanulmánya szerint az egyének képesek olyan frekvenciákat fogadni az agyukban, amelyeket nagy valószínűséggel a földönkívüliek használnak kommunikációs célokra. Míg a legtöbb ember ezeket kiszűri a normális működés érdekében, nagyon is lehetséges, hogy hozzáférjünk ezekhez az agyi frekvenciákhoz és értelmezzük azokat. /Szerk: például regressziós hipnózissal a tudatalattiból/ Ez lehetővé teszi, hogy az egyéneket olyan módon képezzék ki, hogy hozzáférjenek ezekhez a frekvenciasávokhoz, ezzel lehetségessé válna a földönkívüli intelligenciákkal való kommunikációt. Az is lehetséges, hogy ez a képesség spontán módon is kialakulhat, ahogyan azt egyre több olyan személy állítja, akik állítják, hogy rendszeres telepatikus kommunikációban állnak földönkívüliekkel. A telepátiát a SETI-közösség kutatói széles körben becsmérlik, a tudósok és a társadalom körei általánosságban nevetségessé teszik. Thaheld tanulmánya azt sugallja, hogy az egész világegyetemben a biológiai szervezetek között fennálló kvantum összefonódás és a nem lokális hatások miatt nem tanácsos ilyen elutasító hozzáállást tanúsítani. Az általa bemutatott tudományos adatok és elmélet, a telepátia egy vagy több formájára, mint a kommunikáció megvalósítható formájára utal. Ami a legfontosabb, Thaheld megnyitja az ajtót a fejlett földönkívüli intelligenciával való kommunikáció egy eddig fel nem ismert formája előtt, amelyet megfelelő empirikus módszerekkel, és tudományos protokollokkal tesztelnek és fejlesztenek.
Megjegyzés: Fred Thaheld tanulmánya "A földönkívüli intelligencia kutatásának új empirikus megközelítése” online elérhető a következő címen: "Nem-lokális asztrobiológiai a kozmológiai szintjén" : https://arxiv.org/ftp/physics/papers/0608/0608285.pdf

Forrás: https://exopolitics.net/Exo-Comment-48.htm

Kisfaludy György, kutató alábbi előadásában az EPR-jelenségről is beszél.


 

 

2021. április 24., szombat

A nanotechnológia hatásai és alkalmazásai

Albert Einstein doktori disszertációjának részeként, a cukor vízben való diffúziójára vonatkozó kísérleti adatokból, kiszámította egyetlen cukormolekula méretét. Munkája kimutatta, hogy minden egyes molekula átmérője körülbelül egy nanométer. A nanométer a méter milliárdod része, a nanométer a kicsi esszenciája. Tíz egymás mellé fektetett hidrogénatom szélessége egy ezredrésze egy tipikus baktérium hosszának, egy milliomod része egy gombostűfej méretének.
Az orvosbiológiai kutatás és a honvédelem után, - a rák elleni küzdelem és a rakétapajzsok építése még mindig elsőbbséget élvez - a nanotechnológia vált a tudomány és a technológia legintenzívebb tudományágává. Ez a terület egy hatalmas gyűjtőfogalom, amely apró dolgok létrehozásával foglalkozik, amelyek néha történetesen hasznosak. Szabadon kölcsönöz a sűrű anyagfizikából, a mérnöki tudományokból, a molekuláris biológiából, és jelentős részben a kémiából. Azok a kutatók, akik egykor anyagtudósoknak vagy szerves kémikusoknak nevezték magukat, mára nanotechnológusokká váltak.
A purista akadémikusok inkább a mezoskála mérnökeinek neveznék magukat. Valószínűleg a Du Pont "jobb dolgok a jobb életért, a kémia segítségével" vállalati szlogenje óta nem fordult elő, hogy a molekuláris manipulációval foglalkozó tudósok ilyen ügyesen felhívták, és megtartották volna a közvélemény figyelmét, - ebben az esetben a kutatásra szánt pénztárcát kezelő, washingtoni törvényhozók szavazatait. "Új, izgalmas, élvonalbeli, a legmodernebb dolgokkal kell előállni ahhoz, hogy meggyőzzük a költségvetési és politikai döntéshozó apparátust, hogy több pénzt adjon" - jegyzi meg Duncan Moore, a Fehér Ház volt tisztviselője, aki segített megszervezni a Clinton-kormányzat nanotechnológiai finanszírozását.
Az elismeréssel együtt járt a sok pénz is, sok pénz olyasmire, ami nem rakétapajzs. A Bill Clinton elnök által a 2000. év elején bejelentett Nemzeti Nanotechnológiai Kezdeményezés (NNI) egy több ügynökséget tömörítő program, amelynek célja a nanotudomány, és a nanotechnológia nagymértékű finanszírozása. https://en.wikipedia.org/wiki/National_Nanotechnology_Initiative A szeptember 30-án véget ért szövetségi költségvetési évben a 422 millió dolláros költségvetés, 56 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A kezdeményezés a 2002-es pénzügyi évben további 23 százalékkal növekedett, még úgy is, hogy a Bush-kormányzat a legtöbb, a kutatást és fejlesztést támogató, szövetségi ügynökség finanszírozási programjainak csökkentését javasolta. A nano-mánia mindenütt virágzik. Több mint 30 nanotechnológiai kutatóközpont és interdiszciplináris csoport alakult az egyetemeken, míg két évvel ezelőtt kevesebb, mint 10 létezett.
A nanotechnológia iránti érdeklődést aberrált módon a futuristák egy szélsőséges csoportjának víziói is táplálják, akik bibliai élettartamról, korlátlan gazdagságról, vagy éppen ellenkezőleg, az Einstein cukormolekuláinál alig nagyobb, ellenőrizhetetlen önmásoló robotok légiói által előidézett holokausztról elmélkednek.
A nanotechnológia hatásai és alkalmazásai
Amikor Clinton egy beszédében bemutatta a nanotechnológiai kezdeményezést, sok víziót, de kevés 

https://undergrad.stanford.edu/sites/undergrad/files/styles/undergrad_large_profile/public/25dda3ff9d8629304fdf65c7e2771a3f.jpg?itok=PCiPJIKt
konkrétumot mondott: a nanotechnológia - jegyezte meg - egy napon a Kongresszusi Könyvtárat egy kockacukor méretű eszközön tárolhatja, vagy olyan anyagokat állíthat elő, amelyek szilárdsága tízszerese az acélénak, és a súlyának a töredéke. Meglepő módon maguk a tudományos körök is kissé bizonytalanok abban, hogy mit is értenek valójában a nano fogalmán. "Attól függ, kit kérdezünk" - mondta Steven M. Block stanfordi biofizikus /a képen/ a Nemzeti Egészségügyi Intézetek nanotechnológiai szimpóziumán egy előadásában, ahol megpróbálta definiálni a témát. "Néhányan nyilvánvalóan úgy értelmezik a szót, hogy azt jelenti, amit ők csinálnak, szemben azzal, amit bárki más csinál."
Mit jelent a név?
A definíció meghatározása valóban nehézkes. A nanotechnológia egy része nem nano, hanem a mikronos (a méter milliomod része), a nanométernél 1000-szer nagyobb, vagy annál is nagyobb struktúrákkal foglalkozik. Emellett a nanotechnológia sok esetben nem is technológia. Inkább olyan struktúrák alapkutatását jelenti, amelyeknek legalább az egyik dimenziója, egytől néhány száz nanométerig terjed. (Ebben az értelemben Einstein inkább nanotudós volt, mint technológus.) Hogy még több zavart okozzon, a nanotechnológia egy része már régóta létezik: a nanoméretű koromrészecskéket (más néven high-tech korom) már 100 éve alkalmazzák a gumiabroncsoknál erősítő adalékanyagként, jóval azelőtt, hogy a "nano" előtag feltűnt volna. Ami azt illeti, egy vakcina, amely gyakran egy vagy több, nanoméretű fehérjéből áll, szintén megfelelhetne ennek a kritériumnak.
A nanovilág egy furcsa határterület az egyes atomok és molekulák birodalma (ahol a kvantummechanika uralkodik) és a makrovilág (ahol az anyagok ömlesztett tulajdonságai atomok trillióinak kollektív viselkedéséből adódnak, legyen az az anyag akár egy acélgerenda, akár egy Oreo krémtöltelék) között. A legalsó határon, az egy nanométeres tartományban, a nanovilág az anyag alapvető építőköveivel ütközik. Mint ilyen, meghatározza a legkisebb természetes struktúrákat, és kemény határt szab a zsugorodásnak: ennél kisebbet egyszerűen nem lehet építeni.
A természet már évezredek óta létrehozta a nanoszerkezeteket. Mihail C. Roco, a nanotechnológiai kezdeményezést felügyelő NSF-tisztviselő azonban ennél szűkebb meghatározást ad. A feltörekvő terület - az új nanotechnológia a régivel szemben - olyan anyagokkal és rendszerekkel foglalkozik, amelyek a következő kulcsfontosságú tulajdonságokkal rendelkeznek: legalább egy, körülbelül egy és 100 nanométer közötti dimenzióval rendelkeznek, olyan eljárásokkal tervezték őket, amelyek alapvető ellenőrzést gyakorolnak a molekuláris méretű struktúrák fizikai és kémiai tulajdonságai felett, és nagyobb struktúrák kialakítására kombinálhatók. A nanoszerkezetek használata iránti intenzív érdeklődés abból az elképzelésből fakad, hogy - legalábbis elméletben - kiváló elektromos, kémiai, mechanikai vagy optikai tulajdonságokkal büszkélkedhetnek.
A Roco definíciójának megfelelő nano valóban létezik. Több nem mágneses réteget - amelyek közül az egyik kevesebb, mint egy nanométer vastagságú - mágneses rétegek közé beillesztve, a korábbi eszközök érzékenységének sokszorosával rendelkező érzékelőket lehet létrehozni a lemezmeghajtók esetében, ami lehetővé teszi, hogy több bitet lehessen egy-egy lemez felületére felvinni. Ezek az óriási magnetorezisztív fejek 1997-es bemutatásuk óta, a több milliárd dolláros tárolóipar egyik alaptechnológiájaként szolgálnak.

https://ethw.org/w/images/1/1d/Ibm_millipede.jpg
A nanotechnológia új korszakát, a képalkotásra, és az egyes molekulák vagy atomok manipulálására alkalmas új eszközök hozták el. E forradalom ikonjai a pásztázó szondamikroszkópok, - többek között a pásztázó alagútmikroszkóp és az atomerő-mikroszkóp - amelyek képesek képeket készíteni az egyes atomokról, vagy egyik helyről a másikra mozgatni őket. Az IBM zürichi kutatólaboratóriuma még az atomerő-mikroszkópokban használt éles, nanométeres méretű hegyeket is több mint 1000 mikroszkopikus konzolra szerelte egy mikrochipen. A Millipede eszközben lévő hegyek /a képen/ képesek digitális biteket írni egy polimerlapra. A technika olyan adattároló eszközhöz vezethet, amely a mai legjobb lemezmeghajtók sűrűségének hússzorosát, vagy annál is nagyobb sűrűséget ér el.
A nanoszerkezetek előállításának, változatos megközelítései jelentek meg a nanovilágban. A szobrászokhoz hasonlóan az úgynevezett felülről lefelé dolgozók vésik ki, vagy adják hozzá az ömlesztett anyagot egy felülethez. A mikrochipek, amelyek ma már alig több mint 100 nanométeres áramköri vonalakkal büszkélkedhetnek, a legjelentősebb példa erre. Ezzel szemben az alulról felfelé építkezők, önösszeszerelési folyamatokat használnak nagyobb struktúrák összeállítására - olyan atomok vagy molekulák, amelyek a megfelelő körülmények között spontán módon létrejött elrendeződéseket hoznak létre. A nanocsövek - szokatlan elektromos tulajdonságokkal rendelkező grafithengerek - jó példái az önszerveződő nanoszerkezeteknek .
A szilíciumon túl
Ha egyszer a hagyományos szilíciumelektronika tönkremegy, az új nanoelektronikai eszközök jó eséllyel a helyükre lépnek.
Jelentős részben az elektronikai chipek áramköreinek csökkenő mérete, hajtja a nano iránti érdeklődést. A nagy kutatólaboratóriumokkal rendelkező számítástechnikai vállalatok, mint például az IBM és a Hewlett-Packard, jelentős nano programokkal rendelkeznek. Amint a hagyományos szilíciumelektronika tönkremegy, - valószínűleg valamikor a következő 10-25 évben - jó eséllyel új nanotechnológiai elektronikai eszközök fogják felváltani őket. Senki sem tudja, hogy a nanocsövek vagy más újszerű anyagok felhasználásával történő elektronikai gyártás, lehetővé teszi-e a chipek teljesítményének töretlen javulását a költségek megfelelő növekedése nélkül, ami a szilícium chipgyártást jellemzi.
A nanotechnológusok által megalkotott elektronika utat találhat olyan eszközökbe, amelyek feltárják a végső kis gép titkait: a biológiai sejtekét. A bio-nano valójában már a szilícium utáni nanokomputerek megjelenése előtt valódi alkalmazásokat talál. Viszonylag kevés félvezető anyagból készült nanocímkére van szükség a sejtaktivitás érzékeléséhez, szemben a tranzisztorok milliárdjaival vagy trillióival, amelyeknek mind együtt kell működniük a nanokomputerek működéséhez. Az egyik cég, a Quantum Dot Corporation máris megjelent, hogy félvezető kvantumpontokat használjon fel címkékként többek között biológiai kísérletekben, gyógyszerkutatásban és diagnosztikai tesztekben.
A 2001-es pénzügyi évben megkezdett Nemzeti Nanotechnológiai Kezdeményezés, (NNI) segít megőrizni az Egyesült Államok versenyképességét a világ kiadásaival. Pénzügyi injekciót nyújt a fizikai tudományok és a mérnöki tudományok számára is, ahol a finanszírozás az élettudományokhoz képest alacsony.
A biológián kívül a termékek legkorábbi hulláma, magában foglalja a nanorészecskék felhasználását az alapanyag tulajdonságainak javítása érdekében. Például a Nanophase Technologies, amely ezen a területen a nyilvánosan forgalmazott kevés cég egyike, nanoméretű cink-oxid részecskéket gyárt napvédő krémekben való felhasználásra, átlátszóvá téve az általában fehér színű krémet, mert az apró részecskék nem szórják szét a látható fényt.
A kormány nanotechnológiai kezdeményezése túlmutat a napvédő krémen. Azt tervezi, hogy a nanostrukturált anyagok segíthetnek csökkenteni az űrhajók méretét, súlyát és teljesítményigényét, olyan zöld gyártási folyamatokat hozhatnak létre, amelyek minimalizálják a nem kívánt melléktermékek képződését, és a molekulárisan előállított, biológiailag lebomló peszticidek alapját képezik. A terület olyan széles körű, - és az alapkutatások még mindig olyan újak egyes nanoszubkultúrákban - hogy aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy képes-e megvalósítani olyan ambiciózus technológiai célokat, amelyek elérése 20 évet vehet igénybe. "Noha a nanotechnológia nagyon ígéretes lehet, egyes tudósok szerint a terület meghatározása túl homályos" - jegyezte meg egy kongresszusi kutatószolgálat tavalyi jelentése.
Minden fejlett kutatás kockázatokkal jár. A nanotechnológia azonban különleges terhet jelent. A terület tekintélyt parancsoló törekvéseit az is befolyásolja, hogy a szót a futuristák egy csoportjával hozzák összefüggésbe, akik a nanotechnológiát egy techno-utópiához vezető útként látják: páratlan jólét, környezetszennyezés mentes ipar, sőt, még az örök élethez hasonló valami is.
A nanotechnológia tiszteletre méltóvá tételére irányuló törekvését az színesíti, hogy a szót a futuristák
egy csoportjával hozzák összefüggésbe, akik a nanót az utópia felé vezető útként jósolják.
1986-ban - öt évvel azután, hogy Gerd Binnig és Heinrich Rohrer, az IBM kutatói feltalálták a pásztázó alagútmikroszkópot, amiért Nobel-díjat kaptak - K. Eric Drexler „A teremtés motorjai” című könyve, szenzációt keltett az anyag feletti isteni irányítás ábrázolásával. A könyv olyan önreprodukáló nanomasinákat ír le, amelyek gyakorlatilag bármilyen anyagi javat képesek előállítani, miközben visszafordítják a globális felmelegedést, gyógyítják a betegségeket, és drámaian meghosszabbítják az élettartamot. A professzori állásokkal és NSF-ösztöndíjakkal rendelkező tudósok nevetségessé tették ezeket a víziókat, megjegyezve, hogy alapvető valószínűtlenségük miatt a jövő abszurd előrejelzései.
A nanotechnológiát azóta is körüllengő látomásos légkör, azonban beláthatatlan előnyökkel járhat. Sok nem tudós számára Drexler nanotechnológiára vonatkozó előrejelzései, meggyőző módon a tudomány és a fikció határán mozogtak. A sejtjavító gépekről szóló beszédek, amelyek megszüntetnék az öregedést, ahogyan azt ismerjük, és az otthoni élelmiszer-termesztő gépekről, amelyek képesek lennének élelmiszert termelni anélkül, hogy bármit is megölnének, segítettek megteremteni a kicsiség iránti rajongást, amelyet a valódi tudósok később - tudatosan vagy sem - arra használtak, hogy felhívják a figyelmet a hétköznapibb, de sokkal valóságosabb projekteken végzett munkájukra. Egy kutatási javaslatot "nanotechnológiának" nevezni bizonyára csábítóbb hangzású, mint "alkalmazott mezoszintű anyagtudománynak".
Közvetetten Drexler munkája valóban odavonzhatja az embereket a tudományhoz. Elképzelései gazdag tudományos-fantasztikus műveket megihlettek. A tudományos-fantasztikus irodalom egyik alműfajaként, - és nem a jövő szó szerinti megjóslásaként - a Drexler nanotechnológiájáról szóló könyvek ugyanazt a funkciót tölthetik be, mint a Star Trek: felkelthetik a tinédzserek érdeklődését az űr iránt, amely szenvedély néha a repülés vagy az asztrofizika területén elért karrierhez vezet.
A veszély akkor áll fenn, ha az intelligens emberek szó szerint veszik Drexler jóslatait. A drexleri nanotechnológia tavaly újból nyilvánosságot kapott, amikor a morózus Bill Joy, a Sun Microsystems vezető tudósa, a Wired magazinban aggodalmát fejezte ki, a kontrollálatlanul szaporodó nanorobotok következményei miatt. Az önreprodukáló robotok terjedő tömege - amit Drexler "szürke gócnak" nevezett - elég nagy veszélyt jelenthet a társadalomra, hogy megfontoljuk a nanotechnológia fejlesztésének leállítását. Ez a javaslat azonban eltereli a figyelmet a valódi nano veszélyről: a vegyi és biológiai fegyverekről.
A tudomány még messze van attól, hogy képes legyen olyan nanoszkopikus gépeket előállítani, amelyek segítségével a fagyott agyakat feléleszthetjük a felfüggesztett életműködésből. A Zyvex, a Drexler nanotechnológiája által elcsábított szoftvermágnás által alapított vállalat felismerte, hogy milyen nehéz lesz nanométeres méretű robotokat létrehozni; a vállalat most sokkal nagyobb mikromechanikai elemekkel próbálkozik, melyeket Drexler a könyveiben lenézett.
A nanotechnológia még a szürke góról szóló elmélkedéseken túl is küzd az elfogadásért. A kutatások egy része a megbélyegzéstől függetlenül folytatódott volna. A "nano" és a "technológia" összevonása utólagos elnevezés volt.
Ahhoz, hogy a terület az alkalmazott tudományok nagyszerű egyesítőjeként érvényesülhessen, be kell bizonyítania, hogy hasznos a nagymértékben eltérő törekvések csoportosítása. Vajon a napvédőszerekhez használt nano porok kutatásával foglalkozó tudósok és mérnökök megosztják-e közös érdekeiket a DNS-számítástechnikán dolgozó tudósokkal és mérnökökkel? Bizonyos esetekben ezek a keresztező álmok indokoltak lehetnek. Az eredetileg az elektronika számára kifejlesztett, és most a sejtek biológiai aktivitásának kimutatására alkalmazott félvezető kvantumpont, meggyőző elvi bizonyíték az ilyen típusú transzdiszciplináris törekvésekre.
Ha a nano koncepció megállja a helyét, akkor valójában egy új ipari forradalom alapjait teremtheti meg. A sikerhez azonban nem csak a mélyhűtőből holttesteket visszahozó nanorobotokról szóló pletykákat kell elvetni, hanem a túlfűtött retorikát is, amely minden nagyszabású új finanszírozási erőfeszítést kisiklathat. A legfontosabb, hogy a nanotudományos alapismereteknek is rendelkezésre kell állniuk ahhoz, hogy azonosítani lehessen a követendő nanotechnológiákat. Nem kis feladat lesz a nanotechnológiában a valós, és a nem valós dolgok megkülönböztetése a felfedezések ezen időszakában. 

Forrás: http://www.darkgovernment.com/nanotech.html

2020. december 5., szombat

Kiszivárogtatók: Donald E. Keyhoe őrnagy

 

Donald Edward Keyhoe (1897. június 20. - 1988. november 29.) az amerikai haditengerészet volt pilótája, számos aviatikai cikket és történetet írt különféle vezető kiadványoknak, a levegő úttörőinek menedzselt promóciós turnékat, különösen Charles Lindbergh-nek.
Az 1950-es években jól ismert ufókutató volt, azzal érvelt, hogy az Egyesült Államok kormányának kutatást kellene végeznie ufóügyekben, és ki kellene adnia az összes UFO aktáit. Jerome Clark írta, hogy „Keyhoe-t az 1950-es években és az 1960-as évek elején és közepén, széles körben tekintették vezető személyiségnek az ufológia területén.”
Korai évei és karriere
Keyhoe az iowai Ottumwában született és nőtt fel. Miután 1919 az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiáján diplomát szerzett, alhadnaggyá nevezték ki az Egyesült Államok tengerészgyalogságánál.
1922-ben megsérült a karja egy guami repülőgép baleset során. Hosszú lábadozása alatt hobbiszinten írni kezdett. Végül visszatért az aktív szolgálatba, de sérülése tartós gondokat okozott neki, és ennek eredményeként 1923-ban visszavonult a tengerészgyalogosoktól. Ezután a Nemzeti Földmérőknél, és az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumánál dolgozott.
Keyhoe több cikke és kitalált története, (főleg a repüléssel kapcsolatosan,) számos vezető kiadványban megjelent.
A második világháború alatt visszatért az aktív szolgálatba, a haditengerészeti repülési kiképzési osztályhoz, ezután őrnagyi rangban vonult nyugdíjba.
Több ponyva története tudományos-fantasztikus vagy fantasy témájú volt, vagy jelentős mértékben tartalmazta ezek elemeit – ufós témájú könyveinek későbbi kritikusai ezt a tényt nem felejtették el. Szabadúszóként a Saturday Evening Post-nál, a The Nation-nél és a Reader's Digest-nél is dolgozott.
Miután Kenneth Arnold 1947 nyarán, furcsa, gyorsan mozgó repülő tárgyakról számolt be, széles körben érdeklődni kezdtek a "repülő korongok" és a "repülő csészealjak" iránt. Keyhoe némi érdeklődéssel követte a témát, bár kezdetben szkeptikus volt. A True, (a népszerű amerikai férfimagazin) egy ideig kérdezősködött a tisztviselők körében a repülő csészealj-kérdéssel kapcsolatban, de azok nem mutattak sok hajlandóságot.1949 májusa körül, miután az amerikai légierő ellentmondásos információkat közölt a csészealjakról, Ken Purdy szerkesztő Keyhoe-hoz fordult, aki a magazinnak írt, és akinek sok barátja és kapcsolata volt a katonaságnál, és a Pentagonban is.
Némi vizsgálódás után Keyhoe meggyőződött arról, hogy a repülő csészealjak valódiak. Mivel formájuk, repülési manővereik, és sebességük, nyilvánvalóan messze megelőzte bármely nemzet fejlettségét, úgy találta, hogy földönkívüli intelligenciák termékeinek kell lenniük, és hogy az Egyesült Államok kormánya megpróbálja eltussolni a témával kapcsolatos teljes igazságot. Ez a következtetés különösen azokon a válaszokon alapult, melyeket Keyhoe akkor kapott, amikor különféle tisztviselőket „vizsgáztatott” a repülő csészealjakkal kapcsolatban. Azt mondták neki, hogy nincs semmi a témában, ugyanakkor megtagadták tőle a csészealjakkal kapcsolatos dokumentumokhoz való hozzáférést.
"A repülő csészealjak valódiak" című cikke, ami a True 1950. januári számában jelent meg (1949. december 26-án publikálta), nagy szenzáció lett. Bár ezeket az adatokat mindig nehéz ellenőrizni, Edward J. Ruppelt kapitány, a Kék Könyv Program első vezetője arról számolt be, hogy "A magazinkiadók körében  terjedő pletykák szerint, Donald Keyhoe cikke a True-ban, az egyik legolvasottabb és legvitatottabb magazincikk volt a történelemben."

Kihasználva az érdeklődést, Keyhoe kibővítette a cikket a „The Flying Saucers Are Real” (1950) című könyvvé; ami, több mint félmillió példányban kelt el papírkötésben. Állította, hogy a légierő tudta, hogy a repülő csészealjak földönkívüliek, de a jelentéseket leértékelték, hogy elkerüljék a nyilvános pánikot. Keyhoe megítélése szerint az idegenek – bárhonnan is származnak, vagy bármik is a szándékaik - nem tűntek ellenségesnek, és valószínűleg már kétszáz, vagy még több éve figyelik a Földet, bár azt írta, hogy " észlelésük 1947-ben hirtelen megnőtt, az 1945-ös atombomba robbantást követően. " Dr. Michael D. Swords a könyvet " igen szenzációs, de pontos beszámolónak" jellemezte. Boucher és McComas is dícsérte, „ ellenállhatatlannak, intelligensnek, és meggyőzőnek” nevezve azt.
Keyhoe több, másik könyvet is írt az ufókról. A „Flying Saucers from Outer Space” (Holt, 1953) talán a legimpozánsabb, ami nagyrészt a légierő által ellenőrzött interjúkon, és hivatalos jelentéseken alapult. A könyv tartalmazott egy fülszöveget Albert M. Chop-tól, a légierő sajtótitkárától a Pentagonban, aki Keyhoe-t "felelősségteljes, pontos riporterként" jellemezte.
Carl Gustav Jung azzal érvelt, hogy Keyhoe első két könyve "hivatalos anyagokon alapul, és szorgalmasan elkerüli más UFO publikációk vad spekulációit, naivitását vagy előítéleteit.”
A NICAP-korszak
1956-ban Keyhoe megalapította a Légi Jelenségek Nemzeti Vizsgálati Bizottságát (NICAP). http://www.nicap.org Az igazgatóság számos prominens szakmai, katonai vagy tudományos személyiségének egyike volt, amely bizonyos fokú legitimitást kölcsönzött a csoportnak, és sok más korabeli "repülő csészealj klubból" nagyon hiányzott. A NICAP kiadott egy hírlevelet, a The UFO Investigator-t, melyet postán küldtek el tagjainak. Habár a hírlevelet rendszeresen havonta akarták kiadni, pénzügyi problémák miatt gyakran rendszertelenebbül szolgáltatták. Például 1958-ban négy, 1959-ben azonban csak két szám jelent meg.
A NICAP alapítóját, Thomas Townsend Brownt, igazgatóként 1957 elején menesztették, miután ismételten pénzügyi alkalmatlansággal vádolták. Keyhoe helyettesítette; de csak kissé tudta jobban kezelni a NICAP pénzügyeit, és a szervezet Keyhoe tizenkét igazgatói éve alatt, gyakran szembesült pénzügyi hiányosságokkal és válságokkal. Ennek ellenére az 1950-es évek végétől az 1960-as évek végéig az Egyesült Államok legnagyobb és legbefolyásosabb polgári UFO-kutató csoportja maradt.
Keyhoe vezetésével a NICAP keményen szorgalmazta a kongresszusi meghallgatásokat és az ufók kivizsgálását. Némi figyelmet kaptak a tömegmédia és a nagyközönség részéről (a NICAP tagsága az 1960-as évek elején és közepén körülbelül 15 000 főt ért el), de a kormánytisztviselők csak nagyon korlátozott érdeklődés mutattak.
Viszont egyre több kritika érte a légierő Blue Book programját. Az UFO-jelentések 1966-os, széles körben közzétett hullámát követően a NICAP azon hangadók közé tartozott, amelyek az ufók független tudományos vizsgálatát szorgalmazták. Ezt a célt szem előtt tartva hozták létre a Colorado Egyetemen a Condon Bizottságot, bár hamar belharcok, később pedig viták színtere lett.
1958. január 22-én Keyhoe, a CBS élő televíziós műsorában bukkant fel, az Armstrong Circle Színházban, hogy az UFO témakörről beszéljen./Szerk: A lentebbi videóban, Keyhoe részletesen beszél erről az eseményről./ Mint mondta, az amerikai kongresszusi bizottság értékelte azokat a bizonyítékokat, melyek "teljesen be fogják bizonyítani, hogy az ufók intelligens irányítás alatt álló járművek". A CBS azonban leállította az élő közvetítés audio részét. Herbert A. Carlborg, a CBS szerkesztő igazgatója kijelentette, hogy " a programot biztonsági okokból törölték".
Kései évek
A NICAP taglétszáma az 1960-as évek végén zuhanni kezdett, és Keyhoe-t a NICAP-on belüli kritikusok hibáztatták a szervezet hanyatlásáért. Néhány tagja azzal vádolta, hogy a NICAP pénzügyeit és személyzetét alkalmatlanul kezelte, és túlságosan tekintélyelvű volt vezetői stílusában. 1969 júliusára a NICAP-ot csőd fenyegette, és Keyhoe kénytelen volt elbocsátani kilenc alkalmazottjából ötöt. Ezenkívül a The UFO Investigator, a szervezet hírlevele, melyet Keyhoe szerkesztett és adott ki, a 60-as évek közepére fokozatosan áttért a megbízható havi kiszállításról, egy egyre szabálytalanabb és megbízhatatlanabb szállítási ütemtervre, ami sok NICAP előfizetőt feldühített. 1969-ben Keyhoe elfordította figyelmét a katonaságtól, és a CIA-ra összpontosított, mint az UFO leleplezések forrására. A NICAP igazgatótanácsa, Joseph Bryan ezredes vezetésével megvizsgálta a szervezet pénzügyeit, és megállapította, hogy a társadalombiztosítási adókat visszatartották az alkalmazottak fizetéséből, de nem jelentették be a kormánynak, valamint a NICAP néhány tagja évek óta nem fizette be éves tagdíját , de még mindig kapták a The UFO Investigator példányait, és teljes tagsági jogokkal rendelkeztek. 1969 decemberében, az úgynevezett "viharos értekezleten" a testület arra kényszerítette Keyhoe-t, hogy a NICAP vezetőjeként vonuljon nyugdíjba. Bryan ezredes lett a szervezet új igazgatója. Vezetésével a szervezet feloszlatta helyi és államilag társult csoportjait, és 1973-ra teljesen bezárt. /Szerk: Szinte biztos, hogy a szervezet tönkretételében az ufó kérdést eltussoló, ellenérdekelt felek nagyban részt vehettek/
1973-ban Keyhoe megírta utolsó könyvét az ufókról, „Aliens from Space” címmel. Támogatta a "Lure Operation" -t, a földönkívüliek landolásra csábító terveit, és ismertette azokat a problémákat, információkat, melyeket kormányzati ügynököktől szerzett.
Ezen a könyvön túl Keyhoe alig érintkezett az ufológiával, miután nyugdíjba vonult. A NICAP-ból való kiszorulása után azonban, számos ufókonferencián felszólalt. 1981-ben csatlakozott a MUFON igazgatóságához, de egészségi állapotának hanyatlása miatt, csak kevés köze volt a szervezethez. 1988-ban halt meg 91 évesen, és a virginiai Luray-i Green Hill temetőben temették el.
Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Donald_Keyhoe
Az alábbi, kétrészes, magyar feliratos videó, 1958. március 8.-án készült. Keyhoe itt az ABC tévécsatorna „The Mike Wallace Interview” című műsor vendége volt.







2020. augusztus 17., hétfő

Billy Meier fotóalbuma

 

Eduard Albert Meier, svájci farmer, aki jelenleg 83. élettévét tapossa, 1975-től kezdett találkozni rendszeresen földönkívüliekkel. Egy szőke, a Plejádok csillaghalmazról származó, humanoid nővel került kapcsolatba, aki számos alkalommal megengedte, hogy űrhajóikat lefényképezze, de a fedélzetre is felvitték többször. Három éven át tanította Semjase, a plejádbeli, többnyire késő éjszaka, a háza közeli hegyekben. Több mint 500 fotót készített űrhajóikról, valamint számos filmfelvételt. Csalással próbálták megvádolni, de Wendelle Stevens, a nyugalmazott ezredes vezette csoport, akik igen mélyen belemerültek az ügybe, semmiféle arra utaló nyomot nem találtak, hogy Billy Meier hazudna.
Nem kívánom részletesen ecsetelni a történetet, mert Aranyi László, a köztudottan objektív kutató egy remek cikk keretében már megtette ezt.
A legtöbb Interneten is elérhető fénykép, a plejádi űrhajókat ábrázolja, de mint írásom elején említettem, Meiert a fedélzetre is többször felvitték, sőt élőben filmezhette le anyahajójukról az akkoriban nagy figyelemmel kísért földi kísérletet, az 1975-ös Szojuz-Apollo összekacsolódást, megnézhette a marsi romokat, de több, titkos földi fejlesztésű űrhajót is lencsevégre kapott. Az alábbi videóban egy prezentáció keretében, többek között ezekből mutat válogatást, egy közelebbről nem ismert férfi. A film igazi, ritka csemegének számít.
 

2020. augusztus 8., szombat

Az agy távoli manipulálása

 

 2001 októberében, Dennis J. Kucinich képviselő, törvényjavaslatot mutatott be az Amerikai Kongresszusban, mely az amerikai elnököt arra kötelezte, hogy vegyen részt az űrfegyverek betiltására irányuló tárgyalásokon. 

http://www.spaceref.com/news/viewpr.html?pid=5985
Ebben a törvényjavaslatban a fegyverrendszer meghatározás magában foglalja: bármely nem ismert vagy még ki nem fejlesztett eszközt, ami halálát vagy sérülését okozhatja valakinek, illetve károsodik vagy tönkremegy egy személy biológiai élete, testi és mentális egészsége, illetve a fizikai és gazdasági jóléte. Olyan szárazföldi, tengeri vagy űrrendszerek tartoznak ide, melyek sugárzással, elektromágneses, pszichotronikus, hang-, lézer- vagy más energiákat használnak, és amelyek egyéni személyekre vagy megcélzott népességre irányulnak információs háború, hangulatkeltés, illetve személyek vagy a népesség tudatának befolyásolására készülnek. Mint minden, ebben a cikkben idézett jogalkotási aktusban, a törvényjavaslat ide számítja az emberi agy hang, fény vagy elektromágneses stimulációját. A pszichotronikus fegyverekről való tudásunk töredékes, legalábbis egy laikus, tudatlan a titkos katonai kutatásokkal kapcsolatban, a sci-fi területén helyezi el, mivel az eddig közzétett tudományos kísérletek egyikét sem mutatták be olyan módon, amely lehetővé tenné megismétlését.
Ma már általánosan ismert, hogy megvalósítható az emberi viselkedés manipulálása a tudatalattin keresztül, akár hangos, akár vizuális üzenetek felhasználásával. Ez az, amiért a legtöbb országban tilos az ilyen technológiák használata, az elszenvedő hozzájárulása nélkül. Az agy stimulálására fényt használó eszközök egy másik módját mutatják annak, hogy az adott frekvenciákon villogó fény, hogyan használható fel az ember pszichés életének manipulálására. A hanggal kapcsolatban tavaly jelent meg a világsajtóban a hanghullámok sugárzását közvetítő eszközről szóló jelentés, amiket csak azok a személyek hallanak, akikre a hanghullámok sugárzása irányul. A sugárzást hang- és ultrahang kombinációja képezi, következményként a sugár által megcélzott személy, a fejében hallja a hangot. Ennek megtapasztalása könnyen arról győzheti meg az embert, hogy mentálisan beteg. Az ebben a cikkben bemutatott események azt sugallják, hogy az emberi agy technológiájának és ismereteinek fejlesztésével, az emberi elme manipulációjának új módjai jelennek meg. Úgy tűnik, hogy az egyik az elektromágneses energia.
Noha a hivatalos tudományos irodalomban csak mintegy 30 kísérletet tettek közzé, már 1974-ben a Szovjetunióban, Novoszibirszkben, egy katonai egység által végzett sikeres kísérlet után, egy Radioson (Radiosleep) nevű berendezést jegyzett be a Szovjet Találmányok és Felfedezések Ügyeivel Foglalkozó Kormánybizottság, melyet az alvás, rádióhullámok által indukált módszerének nevezett. /Szerk: Nagy sajtónyilvánosságot kapott 2010-ben, az a kazahsztáni falu esete, ahol a polgárok, rejtélyes módon napokig aludtak, és felébreszteni sem lehetett őket, az ügynek talán köze lehetett a pszichotronikus fegyverekhez./https://index.hu/tudomany/2015/01/08/rejtelyes_alvokor_terjed_egy_kazah_faluban/

  A tudományos irodalomban az ember rádióhullámokkal való elaltatásának technikai megvalósíthatóságát, egy az elektromágnesesség biológiai hatásait kutató, angol tudós könyve megerősíti. Az Egészségügyi Világszövetség nem-ionizáló sugárzásról szóló, 1991-es jelentésében olvashatjuk: "Úgy tűnik, hogy az ELF /rendkívül alacsony frekvenciájú hullám/ mezőknek kitett állatokban megfigyelt sok biológiai hatás, közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik az idegrendszerhez". A közzétett kísérletek között vannak olyanok, amelyekben az impulzusos mikrohullámok, az izolált idegsejteket a mikrohullámok pulzálásának frekvenciájával szinkronizálták össze - például egy 0,8 Hz frekvencián kisülő neuront arra kényszerítettek, hogy az 1 Hz-es frekvencián süljön ki. A pulzáló mikrohullámok ugyancsak megváltoztatták a neurotranszmitterek /ingerületátvivő anyagok/ koncentrációját az agyban, (a neurotranszmitterek részei annak a mechanizmusnak, amely az idegsejtek kisülését idézik elő) és megerősítették vagy enyhítették az agyba juttatott gyógyszerek hatását. Az a kísérlet, amelyben az EEG-vel regisztrált, fő agyi frekvenciákat szinkronizálták a mikrohullámú pulzálás gyakoriságával, megmagyarázhatja az orosz Radioson berendezés működését. Az alvásfrekvenciában pulzáló mikrohullámok, az agyi tevékenységet hozzászinkronizálják, így alvást eredményeznek. Ugyanazon eljárás alkalmazásával, az agy éber állapotára jellemző mikrohullámú impulzusok, meggátolhatják az alvást.
A Walter Reed Intézet, Mikrohullámú Kutatási Osztályának vizsgálati programjából származó jelentés kimondja, hogy "Úgy tűnik, hogy a mikrohullámú impulzusok hozzákapcsolódnak a központi idegrendszerhez, és olyan stimulációt hoznak létre, amely hasonló a hővel végrehajtott elektromos stimulációhoz." A pontos frekvencián pulzált mikrohullámok sokszoros megismétlésével, a kalciumionok az idegsejtekből kicsapódtak. A kalcium kulcsszerepet játszik a neuronok kisülésében, és Ross Adey, a kísérletet kiadó első tudományos csapat tagja, nyilvánosan kijelentette azon meggyőződését, hogy az elektromágneses sugárzás hatása akadályozná a komplex feladatokra való koncentrálást. Robert Becker, aki a törött csontok gyógyulásában szerepet játszó, pulzáló mezők felfedezésében közreműködött, publikálta a Walter Reed Intézet vizsgálati programjának kivonatait. John Evans, az ugyanazon a területen dolgozó brit tudós azt írta, hogy Ross Adey és Robert Becker elveszítették pozíciójukat, kutatási támogatásaikat, és "szabadgondolkodású száműzötteknek" hívta őket. 1975-ben az Egyesült Államokban egy katonai kísérletet tettek közzé, ahol az impulzusos mikrohullámok az emberi agyban, az 1-10-es számok hallható észlelését eredményezték. Újabb eshetőség, ami meggyőzi az embert arról, hogy mentálisan beteg.

Az amerikai hadsereg, Walter Reed-i Kutatóintézetének tesztelési programja, ahol a kísérletet elvégezték, számolt az "azonnali hallásszervi stimulációval az audio hatások révén", végső célja a "stimuláció által kontrollált viselkedés". Képzeljük el, hogy az agyba továbbított szavakat ultrahang frekvenciákra írják át! A személy akkor nem érzékelné ezeket a szavakat saját gondolataiként? És akkor nem lehetne ilyen módon kontrollálni a viselkedését? Számos tudós felhívta rá a figyelmet, hogy a neurofiziológia legújabb fejlesztései felhasználhatók az emberi agy manipulálására. 1995 júniusában Michael Persinger /a képen/, aki az amerikai haditengerészet nem halálos elektromágneses fegyverek projektjén dolgozott, egy tudományos folyóiratban publikált egy cikket, melyben kimondja: az a műszaki képesség, hogy közvetlenül befolyásolják az emberi faj hatmilliárd agyának nagy részét, meditáció nélkül, klasszikus szenzoros modalitásokon keresztül történő, idegi információ létrehozásával, egy olyan fizikai közegben, amelybe a faj összes tagja belemerül, már szinte megvalósítható. 1998-ban a Francia Nemzeti Bioetikai Bizottság arra figyelmeztetett, hogy az idegtudományt, egyre inkább az emberi jogokat potenciálisan fenyegető veszélyként ismerik el ”.

1999 májusában, az ENSZ által szponzorált konferenciát rendeztek idegtudósoknak, Tokióban. A nyilatkozatban azt olvassuk: "Ma intellektuális, fizikai és pénzügyi erőforrásokkal rendelkezünk, hogy az agy erejének mesterei legyünk, olyan eszközöket fejlesszünk ki, amelyek megérintik az elmét, sőt akár irányíthatják vagy törölhetik a tudatot. Szeretnénk ha valósággá válna az a reményünk, hogy az ilyen ismeretek folytatása a békét és a jólétet szolgálja. "A nemzetközi politika színpadán, az utóbbi néhány évben megerősítést nyert, hogy az emberi agy távoli irányításának fogalmáról tárgyalások folynak. Az Európai Parlament 1999 januárjában állásfoglalást fogadott el, melyben felszólít egy olyan nemzetközi egyezmény megkötésére, amely bevezeti azon fegyverek fejlesztésének és bevetésének globális tilalmát, amik bármilyen formában lehetővé teszik az emberekkel való manipulációt. " Már 1997-ben, a Független Államok Kormánya kilenc államában felkérték az OUN-t, az OBSE-t és az Interparlamentáris Unió államait azzal a javaslattal, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének napirendjére helyezzék, az információs háborúk megelőzéséről és az információs fegyverek országos áramlásának korlátozásáról szóló nemzetközi egyezmény előkészítését és megkötését". A kezdeményezést eredetileg Vladimir Lopatin javasolta az orosz Állami Dumában. V. Lopatin 1990-től 1995-ig sorrendben az Orosz Föderáció Biztonsági Bizottságában, az Orosz Állami Dumában és a Független Államok Nemzetközösségének Parlamenti Közgyűlésén dolgozott, specialitása az információbiztonság.
Az információs fegyver vagy az információs háború fogalma meglehetősen ismeretlen a világ nagyközönsége számára. 1999-ben V. Lopatin és az orosz tudós, Vladimir Tsygankov közzétett egy könyvet „A pszichotronikus fegyver és Oroszország biztonsága” címmel. Itt megtaláljuk a terminológia magyarázatát: "Az Amerikai Fizikai Társaság kutatásának beszámolójában, 1993-ban arra a következtetésre jutottak, hogy a pszichofizikai fegyverrendszereket, új típusú stratégiai fegyverek létrehozására lehet felhasználni (információs fegyver az információs háborúban). "A témára mutató sok utalás között megtalálhatók a Parlament meghallgatásainak anyagai." Fenyegetések és kihívások az információbiztonság területén ", Moszkva, 1996. július," Információs fegyver mint az Orosz Föderáció nemzetbiztonságának fenyegetése "(az Orosz Föderáció hírszerző szolgálatának analitikai jelentése), Moszkva, 1996, és egy anyag" Kié lesz a tudat fegyver a 21. században? ", Moszkva, 1997. 2000-ben V. Lopatin, két másik szerző után benyújtotta a harmadik törvényjavaslatot, az ” Orosz Föderáció információs és pszichológiai biztonsága" tárgyában.
A "Pszichotronikus fegyver és az orosz biztonság" című könyvben a szerzők, az emberi psziché távoli irányításával szembeni védelem orosz koncepciójának alapelvei között, javaslatot tesznek az információs, pszichotronikus háború létezésének elismerésére. (amely valójában háborúk kihirdetése nélkül zajlik)". Idézik az Orosz Föderáció Szövetségi Tanácsának üléséről szóló feljegyzéseket, amelyekben V. Lopatin kijelentette, hogy a pszichotronikus fegyver" az emberi akarat szabadságának akadályozását okozhatja a tudatalatti szintjén "vagy" olyan sugallatot adhat, az ember tudatos vagy tudatalatti információs rendszerébe, amelyek hibás valóság észlelést okoznak". A nemzeti jogalkotás, valamint a nemzetközi jog normáinak célja, "az emberi psziché védelme a tudatalatti, pusztító, információs hatások ellen" Javasolják az ezen technológiával kapcsolatos összes anyag nyilvánosságra hozását, és figyelmeztetnek, hogy a titkosítás következményeként a fegyverkezési verseny felgyorsítja a pszichotronikus háború valószínűségét. Az emberi pszichére való távoli befolyásolás lehetséges forrásai között felsorolják a "ismert és ismeretlen természetű" fizikai mezők generátorait.
1999-ben az STOA (Tudományos és Technológiai Lehetőségek Értékelése), amely az Európai Parlament Kutatási Főigazgatóságának része, közzétette a tömegkontroll technológiákról szóló jelentést, amelyet a brit, manchesteri OMEGA Alapítvány készített el. A tanulmány négy fő témájának egyike a 2. generációs "vagy" nem halálos "technológiák:" Ez a jelentés a nem halálos fegyverek második generációját értékeli, amelyek az Egyesült Államok nemzeti katonai, és nukleáris fegyverek laboratóriumaiból származnak, mint a Clinton adminisztráció „nem halálos” hadviselési doktrínájának része, melyet a NATO most elfogadott. Ezek az eszközök tartalmazzák az irányított energiasugarat, rádiófrekvenciát, lézert és akusztikus mechanizmusokat használó fegyvereket, az emberi célpontok semlegesítésére." A jelentés kimondja, hogy az Egyesült Államok által propagált legvitatottabb, nem halálos „tömegkontroll technológia” az úgynevezett rádiófrekvenciás vagy irányított energiafegyverek, amelyek állítólag manipulálni tudják az emberi viselkedést, a legnagyobb gondot az olyan rendszerek jelentik, amelyek közvetlenül kölcsönhatásba léphetnek az emberi idegrendszerrel". A jelentés azt is kimondja, hogy a legerősebb fejlesztéseket talán továbbra is a titoktartás fátyla fedi." A technológia létezését megerősítő hivatalos dokumentumok hiánya lehet az oka annak, hogy az OMEGA jelentés hivatkozásként veszi figyelembe a tudatbefolyásolási technológia tekintetében, a cikk szerzőjének internetes kiadványát. Hasonló a megközelítése az Amerikai Emberi Jogi és Tudatbefolyásolás Ellenes Szervezet (CAHRA) publikációinak.
2000. szeptember 25-én az Orosz Duma Biztonsági Bizottsága megvitatta a Fegyverekről Szóló Szövetségi Törvény 6. cikkének kiegészítését. Az állásfoglalásban az alábbiakat olvashatjuk: A kortárs tudomány eredményei lehetővé teszik, egy személy vagy embercsoport pszichéjének, és fiziológiájának titkos, távolról történő befolyásolását. A bizottság javasolta a kiegészítés jóváhagyását. Az Orosz Föderáció Fegyverekről Szóló Törvényének 6. cikke kiegészítését 2001. július 26-án hagyták jóvá. Ez kimondja: az Orosz Föderáció területén tilos olyan fegyverek és egyéb tárgyak forgalmazása, amelyek működése elektromágneses, fény, hő-, infravörös vagy ultrahangos sugárzások felhasználásával történik. ". Ilyen módon az orosz kormány megtette az első lépést, hogy kiálljon az elmeszabályozó technológia tilalmának elkötelezettsége mellett. Az Orosz Föderáció Információs Biztonságának Doktrínája, melyet Putyin elnök 2000. szeptemberben írt alá, az Orosz Föderáció információbiztonságát fenyegető veszélyek között felsorolja az emberek alkotmányos jogainak és szabadságának fenyegetését a polgárok szellemi életének területén. Ezt úgy kell értelmezni, hogy Oroszország továbbra is elkötelezi magát, az emberi agy tevékenységének távoli befolyásolására szolgáló eszközök nemzetközi tilalmával.
A fent említett, a STOA által közzétett jelentés idézi az Európai Parlament állásfoglalásának eredetileg javasolt változatát, amely nemzetközi kutatási és fejlesztési megállapodás betiltására szólít fel minden kutatás és fejlesztés tekintetében, amelynek célja az emberi agy kémiai, elektromos, hangvibrációs vagy más működése, olyan fegyverek kifejlesztése érdekében, amelyek lehetővé teszik az emberek manipulálását, ideértve az ilyen rendszerek tényleges, vagy lehetséges használatának tilalmát is. " Itt a „tényleges" kifejezés könnyen azt jelentheti, hogy ilyen fegyvereket már alkalmaznak. A legfejlettebb katonai technológiával rendelkező országok között, az Egyesült Államok nem mutatott be olyan nemzetközi kezdeményezést, amely megkövetelné az emberi elme távirányítását lehetővé tevő technológiák betiltását. (A törvényjavaslat eredeti változatát, Denis J. Kucinich megváltoztatta.) Ugyanakkor, a STOA által közzétett tanulmány szerint az Egyesült Államok a fegyverek alkalmazásának fő támogatója, erőfeszítéseik miatt bekerültek a NATO katonai doktrínájába: "Az Egyesült Államok kezdeményezésére, a NATO keretein belül egy speciális csoport jött létre, a nem halálos hatásokkal rendelkező eszközök perspektivikus felhasználására" - nyilatkozta a az orosz Állami Duma Biztonsági Bizottsága. A STOA által közzétett jelentés kimondja: "1999 októberében a NATO új politikát hirdetett meg a nem halálos fegyverekre, és azok helyére a szövetséges arzenálban". "Az Egyesült Államok hadserege által 1996-ban azonosított, nem halálos eszközök közé tartoztak a célzott energiarendszerek és a" rádiófrekvenciás fegyverek " - ezeket a fegyvereket - amint azt a STOA-jelentés is javasolta - összekapcsolják az emberi idegrendszerre gyakorolt hatásokkal. A FAPSI, az orosz kormány információs ügynöksége szerint, az elmúlt 15 évben, az információs háború eszközeinek fejlesztésére és megszerzésére fordított amerikai kiadások négyszeresére nőttek, és jelenleg az összes katonai program között az első helyet foglalják el. Noha az információs háborúnak más fogalmai is vannak, mint az elmekontroll, az USA hajlandósága az emberi agy manipulációjának betiltására irányuló tárgyalásokon való részvételére utalhat az, hogy szándékukban áll ezeket az eszközöket felhasználni a belső, és a nemzetközi ügyekben.
Az emberi agy távoli irányítását lehetővé tevő technológiákat körülvevő, titoktartási politika folytatódásának egyértelmű következménye az lehet, hogy a kormányok, akik rendelkeznek ilyen technológiákkal, felhasználhatják azokat anélkül, hogy figyelembe kellene venniük a nagyközönség véleményét. A demokratikus világ fogalmát, bár titokban, megzavarnák, és a jövőben a világ lakossága csak hamis demokráciában élhetne, ahol saját, vagy külföldi kormányok titkos technológiák révén alakíthatnák véleményüket.

Forrás:  http://www.subversiveelement.com/MK_Psychotronic_weapons.html

2020. július 12., vasárnap

Néhány gondolat a chemtrailről

Mi is az a chemtrail?
Az egyik legmegbízhatóbbnak tartott forrás, a Wikipédia meghatározása szerint, szimpla összeesküvés-elmélet. Vagyishogy, bizonyos emberek úgy vélik, ismeretlen repülőgépek mérgező kémiai, vegyi csíkokat /chemtraileket/ szórnak el a légkörben, különböző célokból.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Chemtrail
Az igazság az, hogy valóban szórnak.
Több oka is van annak, miért lettek megbélyegezve ezen emberek. Az egyik az államhatalmi vezetők mély hallgatása. Ha azok nem nyilatkoznak, vagy jó esetben csak elbagatellizálják a dolgot, akkor a jelenségről nincs is mit beszélni. Egy másik ok már a „hívőket” terheli, sokszor mindenféle ismeretlen, az égen hosszan végighúzódó csíksávot automatikusan chemtrail jelzővel illetnek, végképp komolytalanná téve a kérdést. Nem gondolom, hogy bárkinek olyan röntgen szemei lennének, hogy egy adott sávról azonnal megmondaná, hogy az mérgező vegyületekkel van tele. De…
Hogy a dolog mégis létező valóság, egy másik fogalom bizonyítja, amit időjárás befolyásolásnak, más szóval geomérnökségnek hívnak. Hivatalosan elismert műveletekről van szó, különösebb titkot nem csinálnak belőle. A rengeteg példából itt hirtelen csak három esetet emelnék ki.

A Vietnami háborúban az Egyesült Államok légiereje, 1967-től öt éven keresztül ezüstjodidot és ólomjodidot permetezett a felhőbe, hogy esőt csináljanak, ezzel is közelebb kerülve a háború megnyeréséhez.
https://index.hu/tudomany/til/2018/06/19/haboruban_is_hasznaltak_mar_esogyartast/
Kínában pontosan ellentétes célból, a 2008-as olimpia idején szórtak ezüstjodidot a levegőbe, hogy nehogy eső zavarja meg az eseményt és a tűzijátékot.
https://www.technologyreview.com/2008/03/25/270084/weather-engineering-in-china/
 Idehaza a jégkárok csökkentése érdekében használnak ezüst-jodid vegyületet, amit kézi /lásd a képen/, vagy automata  üzemmódban működő talajgenerátorok segítségével permeteznek a levegőbe. 2018 óta működik, és évente mintegy 1,5 milliárd forintot tesz ki a fenntartási költsége.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gos_j%C3%A9gk%C3%A1rm%C3%A9rs%C3%A9kl%C5%91_rendszer
Jól látszik, hogy évtizedeken átívelő műveletekről van szó, ami napjainkban is tart, tucatnyi példát lehetne felsorolni. Közös pontjuk a felhőmagvasítás. A kémiai anyagok kijuttatása a légkörbe, a chemtrail, az időjárás befolyásolás eszköze. Ezek az aeroszol méretű részecskék a széllel messzebbre is eljuthatnak, viszont előbb-utóbb leülepednek, a talajba és vizeinkbe kerülnek, ezzel a társadalomra nézve közvetlen veszélyt jelentenek. Innentől kezdve összeesküvés-elméletnek beállítani a jelenséget, az félrevezetése, félretájékoztatása az embereknek.
A fentebbi példákban ugyan ezüst-jodidról volt szó, de ennél veszedelmesebb elemeket /alumínium, stroncium, bárium/ is használnak felhőmagvasítás céljából. Az alábbi videóban, az ENSZ 2007-es, a globális felmelegedéssel foglalkozó konferenciáján, Dr. Rosalind Peterson, éppen ezen nehezebb elemekről beszél, elsősorban Kaliforniát felhozva példaként.


2020. július 10., péntek

Kiszivárogtatók: Robert O. Dean


"A történelem kritikus pillanatában járunk" - mondja a volt NATO-tisztviselő, a nyugalmazott Robert O. Dean főtörzsőrmester. Állítása szerint, egy kozmikus, szigorúan titkos tájékoztató dokumentumot látott az ufókról, amikor a 60-as évek közepén, a Szövetséges Erők Európai Stratégiai Központjában /SHAPE/ dolgozott. Az állítólagos "Értékelés" egyetlenegy példányát sem láthatta a nyilvánosság, de Dean beutazta a világ minden táját, és ragaszkodik ahhoz, hogy amit látott, az igaz. Sőt, azt is mondja, hogy az UFO titok csak "a jéghegy csúcsa", egy teljesen új szintű tudás jelképe, amely teljesen átalakítja - vagy esetleg elpusztítja - világunkat. A következő szöveg a Permissions Magazine, 1996. májusi / júniusi számának egyik cikkéből való, melyben Randy Koppang készített interjút Robert O. Deannel.
Randy Koppang: Miután megszerezte a „Kozmikus, Top Secret” engedélyt a NATO-nál, hogy érzi, összeegyeztethető a hírszerző közösség kizárólagos tudása a nyilvánosság jogaival, hogy megosszuk ezt a transzcendentális tudást?
Robert Dean: Van egy dolog, amit figyelembe kell venni. A hírszerző közösségről beszél. Ez nem egy szilárd blokk. A hírszerző ügynökségek állandóan egymásból „táplálkoznak”. A nagy nyüzsgés oka, a verseny és a pénz. Állandó verseny a több hatalomért, több pénzért. Az elmúlt 25 évben, különféle vélemények voltak erről a témáról a hírszerző közösségekben. Ki kellene adnunk? Meg kell mondanunk az amerikai népnek az igazságot?  Igen vagy nem? A CIA az NSA-val [Nemzetbiztonsági Ügynökség], az NSA a DIA-val [Védelmi Hírszerző Ügynökség] foglalkozik; verseny, pénz és hatalom.
Pillanatnyilag, tudomásom szerint a döntés még mindig az: "Nem, nem hozhatjuk a tudomásukra." Vannak arra utaló jelek, hogy valamilyen szinten egy politikai döntés született, hogy lassan, óvatosan, nem fenyegető módon, a valóság egy részét kiadják - ezek a kiszivárogtatott dokumentumok, hogy néhány nagyszájú, mint én, megsérti az esküjét, és megússza. Ledobtam a kesztyűt és követeltem, hogy jöjjenek és indítsanak pert, vegyék el a nyugdíjamat, tegyenek a Fort Leavenworth-be, de még nem tették. /Szerk: Forth Leavenworth az USA katonai fegyintézete Kansasban./ Azt mondtam: " - Figyeljetek srácok, ha megteszitek, akkor beidézek tanúkat, olyan iratokat, melyekről tudom, hogy létezik. Nagyon kellemetlen perünk lesz.
Nos, egyelőre megúsztam. Mennyire vagyok hatékony, nem tudom. Úgy tűnik, hogy a titkosított információkat finoman csepegtetik, egyrészt kiszivárogtatják, vagy megengedik, hogy beszélj róla.
Koppang: Sok szempontból "globális tudatváltozás" zajlik. Ennek egyik fő oka az alkotmányosság észlelhető válsága (a kongresszusi felügyelet nélküli titkos programok). Ezeknek a programoknak egy része, a lehetséges földönkívüliek jelenlétére vonatkozó bizonyítékok kutatását és / vagy tagadását foglalta magában. Az "Értékelés" volt a végső E.T. kutatási program?
Dean: Nem gondolnám, hogy a hároméves tanulmány, az "Értékelés" a munka legjobb részét tükrözi, amit e témával kapcsolatban meg lehet tenni. Remélem, hogy saját kormányunkban, bizonyos szinteken, sokkal alaposabb kutatási programokat hajtottak végre. Miután 1967-ben otthagytam a SHAPE / NATO-t, megtudtam, hogy az "Értékelés" következtetései, alapvetően már 1948-ban vagy 1949-ben ismertek volt a kormányunk számára, legalábbis a légierő számára, a roswelli [Új-Mexikó] baleset után. Roswell volt a jéghegy csúcsa. Roswell mellett, tudok legalább egy tucat roncs megszerzéséről, beleértve a testeket és túlélőket.
Kormányunk 1949-ben alapvetően ugyanazt tudta, amit a SHAPE 1964-ben publikált, ám a legmagasabb szinten titkosították, senkivel nem osztották meg, nem osztották meg NATO-szövetségeseinkkel sem. Ezért a légimarsallnak, és Lyman Lemnitzer tábornoknak /a képen/ egy házban kellett megcsinálnia az "Értékelést", 1961-től 1964-ig. Londonból és Washingtonból semmit sem kaphattak a témában. /Szerk:Lyman Louis Lemnitzer tábornok/1899-1988/ részt vett a vietnámi háborúban. 1962-ben hamis zászlós hadműveletek terveit latolgatta Kuba ellen. 1963-1969 között a NATO szövetségesek európai főparancsnoki tisztét töltötte be, miután John F. Kennedy tájékoztatta, hogy nincs esély Fidel Castro megbuktatására./
Reménykedem, hogy a földönkívüli jelenlét részletes értékelése lezajlott, és a kormányuk meg fogja azt osztani az amerikai polgárokkal. Beszéltem olyan belső emberekkel, akik szerint bámulatos tanulmányokat végeztek nem csupán a laboratóriumokban, kutatásban, tudományban, de lenyűgöző dolgokat is megtanultak az emberi állapotokról, az ember lehetőségeiről ... Az UFO kérdés egyszerűen egy jéghegy apró, apró csúcsa, amely olyan hatalmas, hogy amikor az igazság napvilágra kerül, az meg fogja változtatni az egész világot.
Sok, a kormánynak dolgozó tudós, számos kormányzati és katonai tervező ismeri ezeket a dolgokat. Ez az, amiért sokan azt mondják: "A pokolba, nem hozhatjuk nyilvánosságra. Az emberek soha nem lesznek felkészülve erre. "
Nagyjából 12 évvel ezelőtt – és ezt számos független forrásból hallottam - egy tartós, ellenőrzött fúziós reakciót indítottak el Los Alamos-ban, lézerek segítségével. Önmagában ez a kis tudományos ismeret, felrobbanthatja a világot a globális közgazdaságtan szempontjából. A fúzió végtelenül olcsó energiát jelent. Gondolj bele, mit jelentene ez az olajipari társaságok, az autóipar, az acélipar és a világgazdaság számára!
Itt szeretnék rámutatni arra: megértem, hogy miért kell az ilyesfajta tudást óvatosan kiadni, megosztani, különben az egész, rohadt kártyavár összedől körülöttünk. Hatalmas világgazdasági összeomlás, éhezés, zavargások, vér folyhat az utcákon, stb.
Tehát megértem, hogy az érzékeny dolgok nem kerülnek nyilvánosságra holnap. Finoman és óvatosan szabadul fel, a technológiai folyamat során, valószínűleg az elkövetkezendő 30-50 évben.
Koppang: Hogy kapcsolódik ide a földönkívüli űrhajók manőverező képessége, mit értünk "szabad energia" alatt, egy önálló gravitációs mező meghajtó rendszer, amit valamilyen korlátlan energiaforrás táplál?
Robert Dean: Sokkal többről van szó. Először is, 1972 körül, történt egy baleset az arizonai Kingmanban, ahol szereztünk néhány testet és hardvert. A hardver nagyon jó állapotban volt. Tudja mi volt a legnagyobb átkozott titok? Nem találtak meghajtó rendszert abban a hajóban! Nem találtak motort. Hogyan repült; miért zuhant le; hogyan hajtották; hogyan irányították? Tudomásom szerint soha nem tudták meg.
Koppang: A II. Világháború végén, Amerika egy „történelem nélküli” korszakba lépett, melyben korábbi történelmi fordulópontjainkat, amilyen például egy háború, már nem a nemzeti akarat fogja diktálni. Meghatározott célú nemzeti akarat nélkül, a kormány szabadon halad az imperialista haszonszerzés felé. Ennek eredményeként a hatalom elveszíti alapjait, a nemzeti akarat stagnál. Az Apollo holdprogramja, és az űrkutatás felelt volna meg ezeknek az igényeknek, de sehová sem vezettek. A költségvetési válság a földön tartotta őket. Mi a véleménye erről?
Robert Dean: Ezért érkeztünk el a történelem válságos pillanatához - gyanítom. Ez előadódhat az univerzumban, több százezer világban, hogy az intelligens fajok elérik ezt a válságos pillanatot, ahogyan mi elértük.
Termonukleáris, biológiai, részecskenyaláb, pszichotronikus fegyvereink vannak. Nem folytathatjuk tovább úgy, ahogy most van. Ha nem tartunk számvetést, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, hogyan jöttünk ide, és előreláthatóan merre tartunk, akkor a mélybe zuhanunk. Ennek a fajnak vége lesz. Egy kis lábjegyzet leszünk a nagy galaktikus könyvben: "Ó, azok az emberek, egy kis rendszer harmadik bolygóján, nem csinálták meg. Elpusztították magukat." Azt hiszem, ez talán több és több ezerszer megtörtént.
Úgy gondolom, azon a ponton vagyunk, amikor cselekedni kell, elhagyni a bolygót, kimenni, és elfoglalni helyünket az űrben más intelligenciákkal együtt, vagy elpusztítjuk magunkat. A kinti intelligenciák nem akarják, hogy "kimenjünk” a mi háborús poggyászunkkal. Mindaddig karanténban tartanak itt minket, míg meg nem semmisítjük önmagunkat, vagy amíg meg nem találjuk az új valóságot, ezt a paradigmaváltás fájdalmas lesz. Remélhetőleg belépünk ebbe a hatalmas közösségbe.
Számomra világos, de nem tudom, hogyan juttathatom el ezt az információt az emberek tömegeihez. Mások is erre törekednek, én is, és a lehető legjobbat próbáljuk megtenni, szűkös határainkon belül. De történelmünk döntő pillanatában vagyunk, mint faj, és mint fajta.
Forrás: http://lisaromanekufoinsider.blogspot.com/2014/07/robert-dean-speaks-out.html
Az alábbi videóban, ami egy háromrészes interjúsorozat első része, Robert O. Dean őszintén beszél hitvallásáról, illetve a tudomására jutott információkról.


2020. június 27., szombat

A műholdas megfigyelés sokkoló fenyegetése

John Fleming írása /2003.06.19/

A világ legtöbb részén ismeretlen műholdak lenyűgözőek, és gyakran fenyegető látványosságként hatnak. Ez nem meglepő, ha a szatellit technológiába fektetett óriási erőfeszítésekre gondolunk, miután az 1957-ben elindított szovjet Szputnyik műhold, pánikot okozott az Egyesült Államokban. Egy kémműhold, figyeli az ember minden mozgását, még akkor is, ha a "célpont" fedett helyen van, mélyen egy épület belsejében, vagy gyorsan halad autójával az autópályán, bármilyen időben (felhős, esős, viharos). Nincs hely, ahol elrejtőzhessen a földön.
Mindössze három műhold érzékelő kapacitása elegendő, hogy lefedje a világot. Amellett, hogy nyomon követi az ember minden mozdulatát, és továbbítja az adatokat egy földi számítógép képernyőjére, a szatellitek csodálatos ereje magában foglalja az ember gondolatának olvasását, beszélgetések megfigyelését, az elektronikus eszközök manipulálását, és valakinek a fizikai megtámadását egy lézersugár segítségével. Valaki gondolatainak távoli olvasása műholdas technológiával elég bizarr, mégis megtörténik.
Bármennyire rendkívüli is a titkos műholdak teljesítménye, az egyszerű szatellit technológia sokkal nyilvánvalóbb a mindennapi életben. A műholdas vállalkozások 1998-ban, állítólag 26 milliárd dollárt kerestek. Kontinenseket átszelő televíziós műsorokat tudunk nézni” műholdakon keresztül”, szatellitek közvetítésével távolsági telefonhívásokat csinálhatunk, a televízión megjelenített műholdas képeken keresztül tájékozódhatunk a felhőtakaróról, az időjárási viszonyokról, és megtalálhatjuk földrajzi helyzetünket, a GPS segítségével (Globális Helymeghatározó Rendszer). De a hasznos szatellit technológia fala mögött, Pandora szelencéjének lopakodó technológiája van. A kémműholdak - ellentétben a műsorszóró és űrkutatási műholdakkal - polgári célokra kevésbé vagy egyáltalán nincsenek használva - kivéve talán az ellenség vagy egy híres gonosztevő megfigyelését. Hivatkozva a dolgok űrből való észlelésére, Ford Rowan, a Techno Spies szerzője írta: "Egyes amerikai katonai műholdak infravörös érzékelőkkel vannak felszerelve, amelyek fel tudják venni a teherautók, repülőgépek, rakéták és autók földön keletkező hőjét, így még felhős napokon is áthatolhatnak az érzékelők a felhők alá, és tévéképernyőn reprodukálhatják a hőkibocsátás mintáit. A vietnami háború alatt, nagy infravörös érzékelőket teszteltek, melyek észlelték az egyes földön sétálgató, ellenséges katonákat. " Erre hivatkozva megállapíthatjuk, hogy 1970 volt a műholdas megfigyelés kezdeteinek hozzávetőleges időpontja – és számos ember számára, a magánélet védelmének vége.
A műholdas felderítő technológiában leginkább érintett kormányzati ügynökség az Advanced Research Projects Agency (ARPA), a Pentagon egyik karja. A NASA a polgári szatellitekkel foglalkozik, ám a polgári és a katonai műholdak között nincs kemény és éles határvonal. A NASA minden műholdat elindít, akár a floridai Kennedy Űrközpontból, akár a kaliforniai Vandenberg légierő támaszpontról, függetlenül attól, hogy az katonai, CIA által üzemeltetett, vállalati vagy saját, NASA tulajdonú. A műholdak pályára állítása jelentős költséggel jár. Továbbá nehéz különbséget tenni a kormány és a magán műholdak között; a NASA kutatása többnyire minden műhold típusra alkalmazható. Sem az ARPA, sem a NASA nem épít műholdakat; ehelyett a technológiát jegyzik, míg különféle vállalatok legyártják a hardvert.
A műholdas üzletágban érintett vállalatok közé tartozik a Lockheed, General Dynamics, RCA, General Electric, Westinghouse, Comsat, Boeing, Hughes Aircraft, Rockwell International, Grumman Co., CAE Electronics, Trimble Navigation és a TRW.
A World Satellite Directory, 14. kiadásában, (1992) mintegy ezer olyan társaságot sorol fel, amelyek valamilyen módon műholdakkal foglalkoznak. Sokan pusztán műsorszórási tevékenységgel foglalkoznak, de vannak olyan termékcímek is, mint a "távérzékelő képalkotás", ide tartozik a lanhami Earth Observation Satellite Co. /Maryland/, a Downl Inc. /Denver/,és a restoni Spot Image Corp. /Virginia/ Öt termékkategória van a jeladókra. Más kategóriák közé tartoznak a földi állomások (14 típus), "katonai termékek és rendszerek", "mikrohullámú berendezések", "video processzorok", "spektrum analizátorok". A „távérzékelő” kategóriában nyolc vállalat szerepel: ide tartozik az ITM Systems Inc. Grants Pass-ban /Oregon/, a phoenix-i Yool Engineering, és a costa mesa-i Satellite Technology Management /Kalifornia/. Hatvanöt műholdas szövetség szerepel a világ minden tájáról, mint például az Aerospace Industries Association, az American Astronautical Society, az Amsat, és számos más az Egyesült Államokban.
A kémműholdak már működtek és megsértették az emberek magánélethez való jogát, amikor Reagan elnök javasolta a „Stratégiai Védelmi Kezdeményezést” /SDI/ vagy Csillagháborús-tervet a 80-as évek elején, jóval azután, hogy az 1962-es kubai rakétaválság demonstrálta a katonai műholdak hasznosságát. A Csillagháborús-terv állítólag Amerikát védte a nukleáris rakétáktól, ám a rakéták műholdas lézerrel való lelövése lehetetlennek bizonyult, sok tudós és politikus kritizálta a hatalmas programot. Ennek ellenére a Csillagháborús-terv hatalmas lendületet adott a megfigyelő, és az úgynevezett „fekete táska” technológiának, például a gondolatolvasásnak és a lézereknek, ami bárkit megtámadhat, még ha otthon is van. Ahogy az Egyesült Államok egyik diplomatája megjegyezte, "a" Csillagháborús-terv "nem a földi mennyország létrehozásának az eszköze volt, viszont poklot eredményezett a Földön."
Egy tipikus amerikainak valójában alig kell félnie, mivel a műholdas megfigyelésének esélye meglehetősen csekély. Az, hogy miért akarna valaki, mást műholdas megfigyelés alá vetni, eleinte tisztázatlannak tűnhet, de a kérdés megválaszolásához tisztában kell lenni azzal, hogy csak az elit férhet hozzá ilyen műholdas erőforrásokhoz. Csak a gazdagok és hatalmasok kezdhetik fontolóra venni valaki műholdas megfigyelés alá helyezését, míg egy közép- vagy munkásosztályú ember még csak nem is tudja, hol kezdje. Noha a megfigyelési képességhez való hozzáférés tehát nagyrészt a hatalmasok szándékainak függvénye, ennek ellenére nem szabad azt a következtetést levonni, hogy csak a tehetetlenek vannak kitéve ennek. Lehet, hogy a műholdas felderítés alatt álló személyek elsősorban a tehetetlenek, de a gazdag és híres emberek érdekesebb célpontot jelentenek, tehát annak ellenére, hogy képesek ellenállni magánéletük gyalázatos megsértésének, némelyikük műholdas megfigyelés áldozata lehet. Diana hercegnő valószínűleg műholdas felügyelet alatt állt.
Nehéz megbecsülni, hogy hány amerikait figyelnek szatellitek, de ha 200 működik, és ha minden műhold képes megfigyelni 20 emberi célt, akkor akár 4000 amerikai is állhat szatellites megfigyelés alatt. A műholdak több célpontú megfigyelésre való képességét azonban még nehezebb becsülni, mint számukat; az egyes műholdak számos transzponderhez kapcsolódnak, és azok kulcsfontosságú eszközök, mind az információk fogadására, mind továbbítására. A társadalom a Nemzetbiztonsági Állam markában van, így szükségszerűen sötétben tartják az ilyen dolgokról. Nyilvánvaló azonban, hogy ha egy műhold képes egyszerre megfigyelni 40 vagy 80 célpontot, akkor a szatellites ellenőrzés lehetséges áldozatainak száma megduplázódik, vagy megnégyszereződik.
Egy, a szakirodalomból vett példa, betekintést nyújt az ördögi űrkorszak technológiájába. Az egyik műholdas cég arról számolt be, hogy "a Brilliant Eyes kémműholdas rendszer egyik eredeti koncepciója, egy hosszú hullámhosszú infravörös detektort foglal magában, amely időnként 10 Kelvin környékén működik". A szatellit kihasználja azt a tényt, hogy az emberi test infravörös sugárzást vagy sugárzó hőt bocsát ki; William E. Burrows, a Deep Black szerzője szerint "az infravörös képek áthaladnak a szkenneren és regisztrálódnak a [töltött részecske eszköz] tömbjén, ami mozgó, infravörös képpé alakítja, melyet azután erősíteni, digitalizálni, titkosítani és továbbítani kell, az egyik űrhajóra ... a földi összeköttetéshez. " De a vélemények eltérnek abban, hogy az infravörös sugárzás észlelhető-e felhős körülmények között is.
Az egyik kutató szerint, van rá mód, amivel ez a lehetséges akadály kikerülhető: "Ellentétben azokkal az érzékelőkkel, amelyek passzív módon figyelik a látható fényt és az infravörös sugárzást, melyeket felhőtakaró blokkol, és éjjel nagyrészt nem érhetők el, a radarérzékelők aktívan sugároznak mikrohullámú impulzusokat, amelyek áthatolhatnak a felhőkön, így bármikor dolgozhatnak. " Ugyanez a személy 1988-ban arról számolt be, hogy "a műholdas érzékelők elérhető felbontásának gyakorlati korlátai vita tárgyát képezik, de valószínűleg kb. 10 a harmincadikon centiméter. Ezen a ponton a légköri rendellenességek problémává válnak." A műholdas megfigyelés valószínűleg legnyomasztóbb aspektusa, a gondolatolvasás.
Már 1981-ben G. Harry Stine (a „Confrontation In Space” című könyvében) azt írta, hogy a számítógépek "olvassák" az emberi elmét, ami az elektroenkefalográfok (EEG) kimenetének megfejtését jelenti. Az ezen a téren végzett korai munkáról, a Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) 1978-ban számolt be. Az EEG-k jelenleg úgy ismertek, mint az emberi agy idegrendszeri aktivitásának durva érzékelői, hasonlóan a bőrön indukált elektromos áramokhoz. A mágneses enkefalográfoknál (MEG) azóta nagyon érzékeny elektromágneses érzékelőket használnak, melyek közvetlenül a koponya csontjain keresztül, akár az agy idegi aktivitását is képesek feltérképezni. Az agy látó területeire adott válaszokat, Kaufman és mások a Vanderbilt Egyetemen térképezték fel. Elképzelhető, hogy már folyamatban van az emberi agy más részei idegi aktivitásának feltérképezése, az új MEG technikák segítségével. Az emberi agy idegsejtjeinek elektromágneses aktivitása, körülbelül egy évtized alatt teljesen fel lesz térképezve, és a kristály alapú számítógépeket be lehet majd programozni, az elektromágneses idegi jelek megfejtésére.
1992-ben a Newsweek arról számolt be, hogy "a koponyán áthaladó és az agyat munka közben látó, új, erős eszközökkel az idegtudósok a gondolatok és az érzelmek forrásait, az intelligencia és a nyelv keletkezését keresik. Röviden, a gondolatolvasásban reménykednek. " 1994-ben egy tudós megjegyezte, hogy "a jelenlegi képalkotó technikák az agy élettani eseményeit ábrázolják, melyek az érzékszervi észlelést, motoros aktivitást, valamint a megismerést és a beszédet kísérik". Annak érdekében, hogy egy műhold gondolatolvasó képesSégekkel rendelkezzen, csak fel kell helyezni egy bizonyos típusú EEG-szerű eszközt a műholdra, és össze kell kapcsolni egy számítógéppel, amely az agytérkép kutatás adatbankjával rendelkezik. Úgy gondolom, hogy a megfigyelő műholdak valamikor az 1990-es évek elején kezdték el olvasni a gondolatokat - vagy inkább lehetővé tették a célpontok elméjének olvasását. Néhány műhold valóban képes az ember gondolkodását az űrből olvasni.
A műholdas technológia része a hírhedt, szabadalmaztatott "Neurophone", tudatbefolyásoló képességeinek leírását megakadályozták. A „Szép új világban”  Huxley előrevetítette a Neurophonet. Bár a Neurophonet - vagy pontosabban a Neurophone-szerű berendezést - még nem alkalmazták szexre, műholdas használatra rendszeresítették, tudatalatti audio „közvetítés” útján megváltoztathatja a viselkedést, vagy más elv alapján működik .
Miután a hangot elektromos impulzusokká alakította, a Neurophone rádióhullámokat továbbít a bőrbe, ahonnan azok az agyba haladnak, megkerülve a füleket és a szokásos agyi hallóideget. Az agy úgy ismeri fel a neurológiai mintázatot, mintha az hallható kommunikáció lenne, gyakran tudatalatti szinten. Az a személy, akit ezzel az eszközzel stimulálnak, nagyon másképp „hall”. A Neurophone-nak köszönhetően a siket újra "hallhat". Vészjósló, hogy amikor feltalálója, egy második szabadalom iránti kérelmet nyújtott be egy továbbfejlesztett Neurophone-ra, a Nemzetbiztonsági Ügynökség sikertelenül próbálta alkalmazni az eszközt.
A megfigyelő szatellitek ezen felül képesek felismerni az emberi beszédet. Burrows megfigyelte, hogy a műholdak " még a Kreml falai között zajló beszélgetéseket is lehallgathatják". A falak, a mennyezet és a padló nem akadályozzák, az űrből történő beszélgetések megfigyelését. Még akkor is, ha egy toronyházban lennél, ahol tíz emelet van fölötted, tíz alattad, a beszélgetés műholdas audio megfigyelése továbbra is akadálytalan. Belül vagy kívül, bármilyen időben, bárhol a földön, a nap bármely szakában, az űrben geoszinkron pályán "álló" műhold, (mivel a műhold a Föld forgásával párhuzamosan mozog, úgy tűnik, hogy mozdulatlanul áll) képes felismerni egy célpont beszédét.
Számos más műholdas lehetőség is létezik, például elektronikus eszközök és készülékek kezelése, mint a riasztók, elektronikus órák, televízió, rádió, füstérzékelő és egy autó elektromos rendszere. Például egy óra digitális ébresztőjét, bármennyire is apró, száz mérföldnyiről az űrben, műholdakkal el lehet indítani. Egy izzólámpa felkapcsolható műholdas lézer segítségével. Ezenkívül, az utcai lámpákat és tornácfényeket bárki be- és kikapcsolhatja műholdas vezérléssel, az eszköz egy elektromágneses sugár, amely megfordítja a fény polaritását. Mint a többi műholdas lehetőségeknél, semmi különbség nincs aközött, hogy a lámpa tető alatt van, vagy egy tonna beton van rajta - továbbra is lehet műholdas lézerrel manipulálni. A szatellit lézerek típusai közé tartozik a szabad elektron lézer, a röntgen lézer, a semleges részecskenyaláb, a kémiai, oxigén-jód-lézer és a közép-infravörös, fejlett kémiai lézer.
A gondolatolvasás mellett, a műholdak egyik legbizarrab felhasználása, valaki fizikai megtámadása. Az elektronikus, műholdas sugár - sokkal kevesebb energiát használ fel, mint amennyi a repülésre szánt, nukleáris rakéták felhasználásához szükséges – becsapódhat bárkibe. Műholdas sugárral lekövethető az emberi célpont, az áldozat nem képes elkerülni a fenyegetést, akkor sem ha szalad, vagy vezet. A szatellit irodalomban nem említenek olyan gyilkosságot, melyet műholdas ügynökségek követtek volna el, de erre a lehetőségre, fel kell hívni a világ figyelmét.
Van még egy morbid lehetőség, melyet egyes műholdak birtokolnak: egy személy tudatának manipulálását egy tudatalatti "üzenettel" (egy olyan hanggal, ami túl alacsony ahhoz, hogy a fül számára tudatosan észlelhető legyen, de ami befolyásolja a tudatalattiját). Amikor arra igyekszik rávenni egy embert, hogy tegye meg azt, amit ön akar, akkor nem számít, ha a célpont alszik, vagy ébren van. Az üzenet felhasználható arra, hogy egy személyt arra kényszerítsen, mondjon valamit, amit ön szeretne. Nincs korlátozva azon gondolatok köre, amelyeket egy gyanútlan személyen keresztül megszólaltathat. Az emberi célpont arra is kényszeríthető, hogy obszcénul viselkedjen, vagy a célpontot körülvevő személyeket arra kényszeríthetik, hogy rá sértő dolgokat mondjanak. Az alvó személy ezzel szemben sebezhetőbb, és arra késztethető, hogy ne csak mondjon, tegyen is valamit. Az audio tudatalatti üzenet arra is kényszerítheti a célpontot, hogy leguruljon az ágyról és a padlóra zuhanjon, vagy a transzban való alvajárást. Úgy tűnik, hogy az alvó embert csak körülbelül egy percre lehet rávenni egy ilyen műveletre, mivel általában addigra felébred.


A műholdak által végrehajtott tudatalatti varázslat rövidségét azonban több kutatás is leküzdheti. "A pszichiátriai közösség" - jelentette be a Newsweek 1994-ben - "általában egyetért azzal, hogy a tudatalatti észlelés létezik; egy kisebb csoport szerint a psziché megváltoztatható." Az orosz orvos, Igor Smirnov, /a képen/ akit a magazin "tudatalatti Dr. Strangelove" -nek nevez, az egyik tudós, aki a lehetőségeket vizsgálja: "Elektroenkefalográfok segítségével megméri az agyhullámokat, majd számítógépeket használva készít egy térképet a tudatalatti és a különféle emberi impulzusok között, mint például a harag vagy a szexuális vágy. Ezután tudatalatti üzeneteket továbbít szalagon keresztül, állítása szerint, a fizikai állapotok megváltoznak a szuggesztió erejével. " Ha ezt a kutatást összekapcsolják a műholdas technológiával - amelyet már részben elvégeztek -, akkor a mesterek lehetőséget kaphatnának a tökéletes bűncselekményre, mivel a szatellitek tökéletes diszkrécióval és rejtett képességekkel működnek. Mindezekkel a műholdas lehetőségekkel büntetlenül vissza lehet élni. Még akkor is, ha egy adott áldozat megtudja, hogy bűncselekményt hajtottak végre rajta, senki sem fog hinni neki, és képtelen lenne megvédeni magát vagy harcolni.
Ez valóban a szatellit technológia ördöge. Nem csak az, hogy a technológiát az állami ügynökségek nem korlátozzák; nem csak az, hogy teljesen demokratikus. A megfigyelő műholdak fenyegetése ellenállhatatlan; túlterheli tehetetlen áldozatait. Ahogy Sandra Hochman író előre látta a műholdas korszak kezdetét, bár komolyan alábecsülte a technológia kifinomultságát: mindentudó és diszkrét műholdak, magas pályájukról néznek ránk, és életünk minden pillanatát figyelik. Több mint ötszáz mérfölddel a föld fölött, egy műhold láthatja a teniszlabdát, lefényképezheti, és kristálytiszta képet küldhet vissza a földre. A műholdak sok dolgot fényképeznek és rögzítenek ... és ezeket az információkat, ezeket az adatokat olyan nyugodt helyekre viszik vissza, ahol azokat nem ismert módon használják fel. Az adatvédelem meghalt. "Ez a terror, itt és most jelen van.
A műholdas megfigyeléssel jelenleg visszaélnek. Amerikaiak ezreit tartják szatellit megfigyelés alatt, magánéletüktől megfosztották őket. És jelenleg kevesen vagy egyáltalán nem fordulnak szembe a hamissággal, mivel a technológia jóval a társadalmi intézmények előtt jár.
A műholdak képességei, amint azt itt leírtuk, különösen alkalmas valakinek a zaklatására. Az áldozat lehet üzleti vagy politikai rivális, volt házastárs, politikai disszidens, unszimpatikus versenytárs vagy bárki, aki bármilyen okból gyűlöletet vagy megvetést vált ki. A célpont egy "jel", aki szinte soha nem kerülheti el a műholdak vizslató szemeit. Mindaddig, amíg gyötrői vagy kínzói - azok, akiknek vannak erőforrásaik, hogy műholdat béreljenek - az áldozatot folyamatos ellenőrzésnek vetik alá. Mozgásait ismerik, beszélgetéseit hallják, gondolatait tisztán veszik. Egy szadista hangüzenetekkel zaklathatja célpontját, közvetlenül a szobájába sugározva; fizikailag támadhatja lézerrel; tudatalatti hangüzenetekkel, amelyek zavarják az alvását, vagy manipulálják a körülötte levő embereket, hogy olyasmit mondjanak, ami érzelmileg zavarja őt; lézerekkel, amelyek kikapcsolják az utcai lámpákat, amikor közeledik hozzájuk; a lámpák elrontásával, hogy azok kiégjenek, amikor a kapcsolót megérinti; és általában a műholdak mindentudó szemén és fülén keresztül szerzett ismeretekkel. Röviden: egy műholdas technológiával rendelkező személy, áldozatának életét rémálommá, élő pokollá teheti.
Hogy miként rendezheted el valaki műholdas megfigyelését, az titok; akár összeesküvés is lehet. Úgy tűnik azonban, hogy két alapvető lehetőség van: kormányzati vagy kereskedelmi műholdas megfigyelés. Egy, a Time magazin 1997-ben írt cikke szerint "olyan kereskedelmi műholdak érkeznek, melyek sasszeme elegendő ahhoz, hogy észrevegyék Önt - és talán társát - egy forró kádban". A Journal of Defense & Diplomacy 1985-ben kijelentette, hogy "a távérzékelők költségei bármely érdeklődésre számot tartó országnak elérhető, és a nagyteljesítményű távérzékelők (vagy szenzoros termékek) is könnyen elérhetők." Fejlődnek a negyedik generációs (és hamarosan ötödik generációs) számítógépes képességek. Különösen a VHSIC (nagyon nagy sebességű integrált áramkörök) és a párhuzamos feldolgozás, kulcsfontosságú az űrből származó adatok gyors kiaknázása szempontjából. A szélessávú, kis teljesítményű adatátviteli műholdak ugyanakkor támogatják a kommunikációs igényeket és a távérzékelő adatok továbbítását, ezáltal világszerte biztosítja a szenzorok lefedettségét. " A mai napig , a Kereskedelmi Minisztérium kilenc amerikai vállalat számára adott ki engedélyeket, némelyik külföldi partner, a műholdak 11 különféle osztályára, melyek jelentős felderítési képességekkel rendelkeznek." Jelenleg az ipar keményen dolgozik a megfigyelő műholdak miniatürizálásával, hogy pénzt takarítson meg, és hogy képes legyen az égboltra több szatellitet felbocsátani. /Szerk:Hogy ez a törekvés mennyire  igaz, azt jól mutatja Elon Musk  Starlink flottája,a költséghatékony gyártásnak is köszönhetően máris, 12.000 műhold felbocsátására kapott engedélyt. /
https://www.origo.hu/techbazis/20200419-elon-musk-spacex-starlink-muholdak-internet.html
A szatellitekkel kapcsolatban egyetlen információforrás sem jelzi, hogy a műholdas megfigyeléssel való visszaélést a kormány vagy a vállalatok, vagy mindkettő teszi. Sokkal beszédesebb a következő, a műholdas megfigyelésről, a (1991) szerző által közzétett információ: "A kémműholdakról szóló információk nyilvánosságra hozatalával kiderül, hogy az amerikai állampolgárok ellen használták őket. Míg a nyilvánosság nagy része támogatja azok használatát az USA ellenségeivel szemben, a szavazók többsége valószínűleg megváltoztatná a felderítő műholdakkal kapcsolatos hozzáállását, ha megtudnák, milyen széleskörű a kémkedés. Jobb, ha ez a robbanásveszélyes kérdés soha nem kerül felszínre. " Kevesen tudják, hogy egyes amerikaiak jogait műholdas megfigyelés útján megsemmisítik, és keveseknek van még hajlandósága ellenállni azoknak, de ha nem teszünk ellene, 1984 egyre közelebb jön.
Forrás: http://www.sianews.com/modules.php?name=News&file=article&sid=1068

Deborah Tavares interjú

Deborah Tavares emberjogi aktivista, aki elsősorban az Agenda 21, és az intelligens fogyasztásmérőkkel kapcsolatos aggodalmakkal foglalkozik. Felbukkant az Alex Jones show-ban is. Állítása szerint, az intelligens fogyasztásmérők egészségügyi kockázatot jelentenek, és csődbe vezethetik a háztartásokat. A visszavágás egyik lépéseként Tavares azt javasolta, hogy az emberek iratkozzanak fel az intelligens fogyasztásmérők weboldalára /http://smartmetersmurder.com/, ahol releváns, érdekes cikkeket olvashatnak a témában.
A New York Times, a New Electricity Meters Stir Fears (2011.január) című cikkében azt állította, hogy őt, más tüntetőkkel együtt azért tartóztatták le abban a hónapban, mert egy mérőberendezéseket szállító teherautót állítottak meg a  Rohnert Parknál, Santa Rosa-tól délre, egy műúton.
2011 júliusában Tavares egy autóban közeledett a Bohemian Grove-hez, és majdnem meghalt, amikor egy gyorsan hajtó másik személygépkocsi beléjük csapódott.
Ebben a videóban Deborah egy, a NASA honlapján fellelt dokumentum szövegét elemzi, amiben a jövőbeli, társadalmakat veszélyeztető csúcstechnológiákról esik szó, és ami innen letölthető: http://www.stopthecrime.net/NASAPAGESfrombaileymindcontrol.pdf